Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.

Mindez most is igen meggyőző színvonallal volt tálalva. Készültek mesterkurzussal, ahol csupa kultikus név mutatta be Kékfrankosát (Kaló Imre, Franz Weninger stb). A szintén nagyon pozitív Slow Food mozgalom jóvoltából sajtkurzuson lehetett témába vágó kézműves sajtkészítőkkel, magukkal a sajtokkal és azok készítésének rejtelmeivel ismerkedni. Végezetül pedig délután jópár további bortermelő mutatta be portékáját a sétálókóstolón. Útravalóul pedig Kékfrankos Kisokost lehetett magunkkal vinni, melyben a fajta általános jelentősége, receptek és egyebek szolgáltak hasznos kis olvasmányul.
De hol is tart napjainkban a Kékfrankos? A már említett módon (én legalábbis úgy tanultam), hogy hazánkban a legelterjedtebb szőlőfajta (talán mégsem beszélünk róla annyit, mint egyes kisebb területen termő fajtáinkról). A legtöbb borvidékünkön jelen van (pontos származása vitatott), de Ausztriában, Szlovákiában, Délvidéken és Szlovéniában ugyanúgy jól érzi magát a fajta, s készülnek belőle itt is, ott is egyre izgalmasabb borok. Sokszor beszélünk róla, mennyire vigyáznunk kell helyi borászati értékeinkre, sőt manapság már egyre elfogadottabbá kezd válni a közvélekedésben, hogy saját fajtáinkra kell helyeznünk a nagyobb hangsúlyt, mert egyrészt ennek vannak meg a kellő hagyományai, de talán egy külföldi borkedvelő is fogékonyabb a helyi egzotikumra ('sopronikékfrankos'), mint a világfajták magyar vonatkozásaira. Érzéseim szerint fehérben etéren (is) több izgalommal szolgálhatunk a nagyvilág számára (desszertborok, Furmint, Hárslevelű, Juhfark és persze a nem lúzer Olaszrizling). Megszületett az a borminőség több borvidékünkön is ezekből a fajtáinkból, mely összemérhető lehet francia, német, osztrák és további nemzetek referenciaboraival (Chardonnay, Rajnai stb). Mi a helyzet vörösben? A Kadarka és a Kékfrankos, ami a leginkább szóba jöhet kékszőlők közül, ha azt vesszük alapul, hogy miben mutathatunk újat. (Fejvakarás…szünet…talán másik zene kell ide.)

Ha egy külföldi vevő bejön hozzám, hogy ajánljak neki valami nagyon magyar vörösbort, akkor már teszem is föl neki a lemezt: „bikavér, kékfrankos, kadarka…Szekszárd, Eger stb (végigmenve példákon)”. De van/volt olyan kollégám, akinek meggyőződése volt például, hogy olasz, francia borkedvelőnek egy Kékfrankos vagy Kadarka aligha tud világszínvonalú élménnyel szolgálni fajtaborként… Vagy talán csak túlbonyolította a kérdést? Próbáltam vele vitázni, de aztán inkább ráhagytam.
Mikor nemrég egy igen nagy tiszteletnek örvendő hazai borásszal kóstoltam együtt magyar borokat vakon, akkor ő azt mondta, hogy számára az a mérce egy-egy bornál, hogy ha mondjuk egy angol MW is belekóstolna ott abba a borba, akkor meggyőzve érezné-e magát afelől, hogy annak a magyar bornak helye van a gyűjteményében vagy nem.
Persze tudom én is, hogy nem minden ennyire fekete vagy fehér. Egy Kadarka, de egy Kékfrankos sem lesz soha Pinot Noir vagy Cabernet franc. S kicsit más szemszögből nézve a fenti borász érvelését: minden fajtának megvannak az adottságai, talán a korlátai is, melyet helyén kell kezelni (borásznak, fogyasztónak egyaránt). Ez szerintem vörösborainknál egyelőre különösen így van. Biztos, hogy mindenkinek köthető - nem csak ezekhez - a fajtákhoz csalódásai és megdöbbentő élményei. De készülhet-e Kadarkából vagy Kékfrankosból valóban nagy bor vagy jobban áll nekik a közepes test, lazább hangolás? Kell-e egyáltalán erőltetnünk ezeknél a fajtáknál a sűrűséget, koncentrációt, jól áll-e az nekik? Mennyiszer előkerült már ez a téma komment-párbeszédek során. Tanuljuk még (mindig) ezeket a fajtáinkat (mintha csak mostanában zajlana esetükben az igazi rendszerváltás és jelennének meg az igazán izgalmas borminőségek). Erre a rendezvényre is úgy mentem el, hogy talán a mostanság legnagyobb hitelességgel készülő Kékfrankosokat végigkóstolva közelebb kerülök a válaszokhoz (érzésem szerint még néhány szekszárdi résztvevő a kontextus végett nagyon hasznos lett volna). Tegnap a mesterkurzus tapasztalatait már többen is posztolták, én a kisemberek gyalogos kóstolóján tudtam részt venni:

Maurer Oszkár - SZERÉMSÉG/HAJDÚJÁRÁS
Szerémségből és Hajdujárásból gyakorlatilag egy borász vált tényezővé, igazi hagyományőrzővé. Sokkal több borát kéne kóstolnunk a Mézes Fehértől a Szerémi Zöldön át az 1880-as telepítésű ősKadarkáig…s mint itt megtudtam, nem is kizárólag Kékfrankos (alapú) borokat lehetett hozni (ezt nem bántam…pont a Kadarka látszott lejátszani néhol a színpadról a főszereplőt).

Maurer Kadarka ’1880’ 2010.
Olyan nagyon sok évjárat óta szemezgetek ezzel a borral, s csak most sikerült megkóstolni a világ legidősebb Kadarka-ültetvényének borát. Na szép. Érdemes volt itt kezdeni, mert a bor amellett, hogy 2010-es, mindössze 11,5-ös alkoholú. Illatban friss meggy. Ribizli, diszkrét fűszerek, nem megszokott Kadarka-kép: inkább a lédús gyümölcsé a főszerep. Finom hordót mutat ízben, a korty közepe lehetne éppen jobban kitöltött is. Savai kedvesek, finoman üdítik a bor karcsú testét. 5+(6)

Maurer Szerémi Kékfrankos 2010.
Inkább erdei gyümölcsök vezetik az illatot: szeder, feketeribizli, aztán egy kis szilva. Tettrekészebb tanninjai vannak, a test itt már közepes. A kortyban sok a gyümölcsösség itt is, alapvetően kellemes, jó ívású alap-Kékfrankos, problémák nélkül. 6

Bott Frigyes - MUZSLA
A muzslai borásszal a héten már sikerült összefutni (azért kegyetlen sokszor kell távolságokat legyőzniük ezeknek a borászoknak, hogy jelen lehessenek minden ígéretesebb rendezvényen, benzinárakat és egy szőlőben ilyentájt fölmerülő teendőket figyelembe véve is minden tiszteletem az övék). Szóval múlt kedden két fehérborát kóstoltam (írás hamarosan). Kékfrankosukat szándékosan ki is hagytam, hogy majd itt…:

Bott Frigyes Kékfrankos 2010.
Finom, fanyarkás bogyós gyümölcsök vállalják itt is a főszerepet magukra. Puhább tannin egy átlag Kékfrankoshoz képest és valahogy az egész borban van egy kissé tájidegen selymesség, simaság. Nem találtam benne hibát. Jó ihatósága, kereksége pedig végképp Pinot-ssá tette a bort (a talaj is meszes). Érdekes volt ezt látni és elgondolkodtatta az embert a párhuzam… 6+

Bott Frigyes Szentlőrinc 2011 (M)
Gyufafüst, füstölt sonka (régebbi Ráspis emlékeimet juttatja eszembe). Élénk zamatú, primőr, primer jegyeket mutató, szaftosan gyümölcshangsúlyos bor. Szinte nem is mondanám bornak, inkább könnyed, habzsolnivaló gyümölcsbor érzeté kelti. Kíváncsivá tett életútja tekintetében…

Bott Frigyes Pinot Noir 2011. (M)
Illata szinte megegyezik az előzőével: gyufafüst és sonka. Ízben viszont vaníliás tónusok teszik komolyabbá, érzékivé. Szép kerek vörösbor, a sorban nagyobb térhatású test, masszívabb felépítést mutat. Jó anyagnak tűnik már most….

Pók Tamás - EGER
Több nagy pincét hátrahagyva, sokatpróbált, világlátott emberként kezdett bele családi borászatukba pár éve, s feleségével közösen készítik boraikat, melyekre azt hiszem, túlzások és klisék nélkül mondhatjuk, hogy valóban 'kézműves pince' (ez a pályakép igen sok ma megbecsült, nívós kisborászatunkra illik). Igyekeznek nélkülözni mindenféle technológiai tornamutatványt (amellett persze, hogy próbálnak természethű módon gazdálkodni, vadélesztőkre hagyatkozni, hozamkorlátozni stb). Kézi csömöszölés, szűrés és derítés nélküli palackozás, pár ezer palackos tételek, szóval egyelőre tartják magukat a kézműves szellemiséghez. Pók Tamás egyébként tanít is Egerben borászatot, úgyhogy tekinthetjük igazi szakembernek, miközben jó érzés 5 év idejétmúlt egyetemi képzése után látnom, hogy azért vannak helyek az országban, ahol a valóban „mai” tudással is kapcsolatba kerülhet a szőlésznek, borásznak készülő fiatal.
A pince – eddig sem visszataszító - címkevilága, arculata kicsit átalakult (illetve polcokra kerültek új tételek is nem rég, melyek bemutatójáról pár hónappal ezelőtt lekéstem). S ha Eger, kis pince, határozott borászegyéniség, akkor a mai borenthusiast eszébe csakis egyetlen címkedizájnér juthat, természetesen Ipacs Gézáé (St. Andrea, Bolyki mellett miklóscsabi címkéi, hogy csak a legrendhagyóbb, legradikálisabb példákat említsük a művészúr munkái közül).

Pók Tamás Pajdos Kékfrankos 2011. (M)
Pincei illat, mely elsőre kevésbé, de aztán egyre tisztább, egészségesebb pincéről árulkodik. Friss, málnás, epres, sőt barackos illat. Ízben kissé még murcis, pezseg, abszolút félkész bor, pedig a 2011-es tételek a legtöbb helyen igencsak előrehaladott állapotot mutatnak. Pók Tamás vadélesztői lassabban dolgoznak ezek szerint, sokkal lassabban, így borai is elhúzódó fejlődést mutatnak. Érdekes volt.

Pók Tamás Nagygalagonyás Kékfrankos 2009.
A sor végére két teljesen új forgalmi tételt jelentő dűlős Kékfrankos került. Fél hektárnál is kisebb ez a terület. Illatban mintha a karácsonyi mákos guba öltene a poharamban cseppfolyós formát. Sima felszínű a bor, lágyabb karakter az előző két pince borai után, tele Eger minden érzékenységével, északias talányaival. Könnyed, néhol egészen légies, de finom, profin abszolvált, tiszta ízekkel rendelkező bor. 5+

Pók Tamás Nagyeged Kékfrankos 2009.*
Alig 1 ha-os területről való, mely Pók Tamás első saját vásárlású szőlőterülete volt. Itt is megjelenik a mák, mellette aztán szilva és bőrösség érződik. Gyönyörű, fejlődő illat, melyben néha egészen egzotikus, rózsaszínes árnyalattal körülírható eleganciájú gyümölcsvonulat is végighúzódik (de sajna, nem sikerült rájönnöm, mi az). Sűrűbb szövetű bor az előzőnél. Összetett, harapható, intenzív tétel az íz végén finom étcsokival és egy kis mentával. Tiszták nagyon ezek a borok. 6+

Csobánci Bormanufaktúra - CSOBÁNC
Kicsit tartottam tőlük, de a halványabb Pinot és a picivel erősebb Gilgames után tettem most is egy próbát.

Csobánci Bormanufaktúra Kékfrankos 2010. (M)
Hordóminta még. Enyhébb, de elegáns illatú bor. Diszkrét, finom gyümölcsöket mutat főleg: ribizli. A korty szépen telt, de a közepén-végén én megint éreztem egy halovány botlást, bizonytalanságot, mellékízt, ami megbillentette a korty ívét. Nehéz volt megfogni, mi az: talán a hordó…kissé szotyolás jelleggel. Persze hordómintánál az ilyesmi nem mérvadó...

Csobánci Bormanufaktúra Kékfrankos 2011. (M)
Az évjáratot fényévekkel jobbnak mondta a borász (kétszer annyi napsütés stb). Szinte túlérett, lekvárosba hajló illat: szilva, kökény, szeder, de főként áfonya jelent meg előttem. Ízben rágható, annyira tele van finom gyümölcsökkel. Erőteljes, masszív vörösbor ez is. Nagyon koncentrált. Kíváncsi lennék, milyen alapanyagból indultak ki…a bor azt sejteti, nem lehetett hétköznapi.

Orsolya Pince - OSTOROS
Turcsek Orsolya és férje, Tarnóczi Zoltán gondoltak egyet, és elhoztak három 2007-es bort (pedig ők sem a régi tételeikkel szoktak alapvetően rendezvényre járni…alighanem már a 2009-esek is limitáltak lehetnek). Az összkép egyszerűen pazar volt!

Orsolya Pince Görbesoros Kadarka 2007.**
Ismerős volt a címke, megdöbbentett, hogy ezt a régi tételt hozták, azt hittem, már csak pár palack lehet belőle gyűjtőknél. Kóstoltam ezt a bort pár éve…de ha kínoztak volna sem ismertem volna rá, mostani képe szerint. A 9-es Kadarkájuk sem szokványos vörösbor, de ez túltesz mindenen, s egyúttal megvillantotta nekünk ismét a Kadarka, mi van a szoknyája alatt. Huh!
A szín régen is alig silleres volt. Az illat régen is sokatmondó, róni erdei gyümölcsözönnel nyitott, de most olyan magasságú késői szüretes íveket mutatott orrban, hogy csak harmadjára, negyedjére hittem neki. Botrány. (Megnézném, fekete pohárban ki mit mondana rá…) Szinte aszús, töppedt jegyeket mutat, s mint Orsitól megtudtam, ez azért lehet, mert a Kadarka fürtje nagyon egyenetlenül érik: az egyik bogyó még szinte alig színeződött, a másik már rég beérett, sőt... Tudjuk, hogy a forró 7-es év is tudott extrém alapanyagokkal szolgálni. Talán ettől jöttek ezek a szinte kajszis, mézes, late harvestes árnyalatok (legalábbis nekem). Illatban is tobzódnak a bravúrosan jóízű gyümölcsök. Hatalmasat borított ez a bor nálam. Pazar, rendhagyó, tele izgalmakkal…nem tudom, hogy pár éve miért tűnt átlagosnak, talán kellett neki ez a környezet, hogy hihetetlen szép definiáltságát megértsem. Próbálom nem elragadtatni magam: 7+

Orsolya Pince Zweigelt 2007.*
Kóstoltam lenn a pincénél, de az sem tegnap volt. Kis vanília, fanyar fekete ribizli az illatban, némi fűszerrel. Szájban jó test, étcsoki, vastag, ízes, hosszú, húsos. Kevés szebb, érettebb zweigeltet ittam eddig. Nálam ez is betalált. 6+

Orsolya Pince Kékfrankos 2007.*
Sonkás, bőrös, erdei gyümölcsös buké. Tartalmas, édes fűszerek által díszített korty. Rágható húsosság, jó tanninok. Szép kékfrankos a mai felhozatalból. Több fajtabort innék a pincétől, mint a mostanában elterjedtebb házasításaikat; úgy vélem, igen szépen sikerül elkapniuk a fajták erényeit! 6+

Kaló Imre - SZOMOLYA
A szomolyai erdészt bizonyára nem nagyon kell hosszasan bemutatni. Sok fajtát tanulmányoz, sok bortípust, s hagyja őket kibontakozni hordóban. A végeredmény aztán sokféle lehet. Mindenesetre a Terra Hungarica azon kevés események egyike, melyen a pincéjén kívül is találkozhatunk egy igen sajátos borász egyéniség igen sajátos boraival.

Kaló Imre Kékfrankos 2011. (M)
70 napig volt héjon (erjesztve, érlelve) a 24-es mustfokkal szüretelt bor színleve. Illatban mák és pirosribizli. Nagyon fűszeres, ízben is sűrű szövésű mákosságot éreztem, mellette jó savak adta élénkség.

Kaló Imre Kékfrankos 2009.
Tétovázó illat. Piros gyümölcsök, murcis beütés. Ízben félszáraz, félédes, ami ugyan érdekesnek bizonyult, de nem nagyon tudtam vele hirtelen mit kezdeni ebben a sorban. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy izgalmas, rendhagyó bor.

Kaló Imre Kékfrankos 2006.*
Amennyire tétóvának és nehezen érthetőnek bizonyult számomra a 2009-es, annyira szép és teljes (Kaló Imre boraihoz képest más borokkal jobban összemérhető) volt a 2006-os bor. Tiszta, gyümölcsös, érett illat, mely tehát kész borról árulkodott számomra. Remek egyensúly ízben. Tiszta, kellően telt, koncentrált, nem esik túlzásokba sűrűség terén sem. Magabiztos, közérthető Kékfrankos, méghozzá a javából. 7

Posta Borház - SZEKSZÁRD
A Posta firvérek szerényen egy Kékfrankossal érkeztek, pedig én minden borukat szépnek, izgalmasnak találtam eddig, kiegyensúlyozott minőséggel, tiszta gyümölcsösséggel. Egyedüli szekszárdiakként szívesen megnéztem volna tőlük mást is. Ez a 2007-es bor már elfogyóban van, de hamarosan lesz belőle 2009-es!

Posta Borház Kékfrankos 2007.*
Csak ebben a mezőnyben, a sok 9-es bor közt tűnhet ránézésre idősnek, ám bizonytalanságnak semmi nyoma. Piros ribizli, szép savak, jó tanninok, kellő tartás, jó struktúra, étcsokoládés lecsengés (én nem éreztem most az alkohol túlzónak). Ráadásul mindez jelképes áron. 6+

Szentesi József - NADAP
A nadapi Szentes József sem bonyolította fölöslegesen a képet. Hozott egy magabiztos, erőteljes fajtabort, ha már Kékfrankos nap van…

Szentesi József Kékfrankos 2009.*
Talán az egész nap folyamán ez a Szentesi-féle volt a legrobosztusabb Kékfrankos. Illatban mondjuk ez nem annyira igaz: alig kivehető, enyhén mákos, szedres, cassisos hangulat, de zárkózott is. Ízben aztán vastag, koncentrált, kissé rusztikus hangulatú, jó értelemben (bár nem tudom, van-e az ilyesminek rossz értelme). Egészen súlyosnak hat ebben a sorban. Nagy test, hosszú íz, kissé harapós alkohol (de talán szintén csak ebben a sorban), finom tanninok, minden a helyén. Vagány bor. Legalább 7
(Csak épp lapzárta előtt vettem észre, hogy nem rég palack is pont ennyire szerette.)

Karner Gábor - MÁTRA-ALJA
A borászt tulajdonképpen tekinthetjük a fajta egyik legfontosabb ismerőjének: főleg Kékfrankossal foglalkozik, mellette még egy kevés Olaszrizlinget művel. A mátrai Tőkés 2008-as Tavaszföldje az egyik legkomolyabb Kékfrankos élménye eddigi pályafutásomnak (igaz túlérett jegyekkel, magas alkohollal küzd…tehát egyensúlyi kérdésekben nem könnyű falat az a bor, de valami olyasmi került általa palackba, aminek nagysága nálam bizony most is igazolást nyert). Erről a területről készül általában a borász Sillere is. A másik termőhely, ahonnan viszont több éve készít izgalmas dűlős Kékfrankost Karner Gábor, az a Vitézföld.

Karner Siller 2010.
Nem is Maureréknél, itt kellett volna kezdenem...
Sajnos túl voltam már azon a ponton, hogy részletes jegyzeteket írtam volna róla egy Szentesi meg egy Vitézföld között. Ennyit írtam föl magamnak: 'meggylé. Enyhébb bor, de sillernek kiváló, jólesően virgonc savú bor.'

Karner Vitézföld Kékfrankos 2008.
Illatban rumos szilvás marcipán, tempera festék. Sajátos karakter az eddigiek közt. Virgonc sav, élénk gyümölcsök. Tiszta, mégis tartalmas, igazi kézműves csemege. Ételt kér. 6

Karner Vitézföld Kékfrankos 2009. (M)
Illatban fanyar gyümölcsösség. Szép savú, enyhén cseres Kékfrankos ez is, ami miatt ételek mellett izgalmas lehet kibontakoztatni erényeit. Gazdag, koncentrált íz. Hosszú érlelési potenciált sejtet. 6+

Karner Tavaszföld Kékfrankos 2008.**
Le kellett ülnöm vele pár percre. Hihetetlen mélységű és koncentrációjú illat. Érett, főtt gyümölcsök, és némileg az Orsolya Kadarkával rokon késői szüretes barackosság hangulata is bevillan. Ízben hasonlóan hömpölygő és emelkedett. Gyakorlatilag félszáraz bornak érzem, az alkohol nem zavaró. Hosszú, koncentrált íz. Telt, nagybor a javából, méghozzá Kékfrankosból. Harmadszorra kóstolom. Elsőre is tetszett ennyire, másodikra elbizonytalanodtam, de mostmár egyértelmű: karosszékben töprengős, kortyolgatós, nagyon komoly téli ital ez (vélhetően szintén nem az MW-k abszolút kedvence, de nekem nagyon bejött). 7+

Szecskő Tamás - MÁTRA-ALJA
A másik közkedvelt mátrai tőkés nem Kékfrankosokat hozott, illetve nem egészen: a Rubintos fajta - mely tulajdonképpen talán csak Szecskő Tamásnál kóstolható több évjáraton át – egyik szülője Kékfrankos, hát így jön ez ide...

Szecskő Tamás Rubintos 2011. (M)
Málnás, epres illat. Jó tanninok, pirosas gyümölcsök ízben is. Ígéretes.

Szecskő Tamás Rubintos 2009.
Füstös, sonkás illat, finom fásság (volt akit zavart, szerintem a durva fa nem itt kezdődik). Sok gyümölcsöt mutat ez is ízben. Korrekt mátrai vörös. 6

Szecskő Tamás Rubintos 2008.
Vaníliás illat. Ízes gyümölcsök, jó struktúra, finom sav. Itt azért már fölmerült bennem: lehet, hogy én Szecskő Tamás fehérborait sokkal izgalmasabbnak érzem…? 6

Szecskő Tamás Rubintos 2006.*
Aztán az új évezred klasszis évjárata valamelyest meghozta az áttörést. Érett pirosas gyümölcsös illat: főként meggy! Megállapodott bort mutat, de gyümölcsei nagyon kellemesek és tetszik, hogy még mindig elevenek, elegánsak. Ízben kissé aprószemcsés textúra. Szinte illatosan zamatos gyümölcsösség bája hatja át máig a bort. Engem meggyőzött ez a bor is. 6+

Strekov- FELVIDÉK
Ismét egy felvidéki borászat, melyről nagyon keveset hallunk. Hagyományos fehér és kék fajtákból készítenek borokat ők is, és abszolút terroirszemlélettel teszik mindezt. Nagyon kellemes meglepetés, üde színfolt volt ma a Strekov, boraikban rengeteg eredetiség és radikális stílus volt számomra érezhető.

Strekov Szentlőrinc 2009.
Füstös, sonkás, bőrös, animális beütésű illat, melybe mintha ásványosság is vegyülgetne, ami aztán ízben is megjelenik. Benne is van egy villanásnyi érdekes és idegen íz (sós, kesernyés, talányos valami). Masszív, koncentrált, sokrétű íz, kövességgel. Nem várt izgalmakkal szolgáló, elvont műfaj. 6+

Strekov Kékfrankos 2007.
Illatban egészen rendkívüli asszociációt juttatott eszembe: a halászlé fűszeres aromájára emlékeztetett engem. Finom, szép arányokkal megáldott bor. Sajátos ásványokat itt is érezni. A száraz próbában sok bornál a nap folyamán, itt is megjelent a (bennem az alapanyag terén) bizalmat árasztó piros ribizlidzsem. 6+

Strekov Terroire 2005.*
Opálos szín sejteti ennél a Strekov bornál is, hogy nem nagyon történhetett szűrés a palackozás előtt (ez jó hír szerintem). Vaníliás krémesség, olajos magok, késői szüretes felhangok, túlérettség. Valami teljesen rendhagyó, rendkívüli jegyekkel rendelkeznek ezek a borok! Ízben is folytatódik ez a sajátos sűrűség. Édes fűszerek, csípősség, ásványok remek gazdagsága és összjátéka. Finom tanninok. Hihetetlen és nagyon nehezen definiálható izgalmakkal szolgál ez a pince, és alig ismerjük. Érdekesek a boraik, tetszett az összkép. 7

ifj. Franz Weninger - BURGENLAND (és SOPRON)
A fiatal soproni tehetség biodinamikus hazai kékfrankosai közül kettőt ugyancsak kóstoltam nem rég, ezért most az osztrákokra csaptam le:

Weninger Kircholz 2010.
Agyagos, meszes terület. Epres gumicukor illat. Enyhén finomszemcsés szerkezetet mutat ez is. Fekete gyümölcsök. Szép felépítés, profi kezek munkája. Tiszta íz, tisztán hagyja a szájat. 6+

Weninger Saybritz 2009.
Zárkózottabb, tömörebb illat, enyhén bőrös. Szerkezetében ez is profizmusról és természetességről tanúskodik. Szép, gazdag, gyümölcs orientált íz. Tetszett. 6

Ráspi - FERTŐRÁKOS
A népszerű étteremtulajdonos és még népszerűbb borász, Horváth 'Ráspi' József boraival nagyon-nagyon kevés alkalmam nyílik találkozni. Nagy öröm volt végre megkóstolni párat a csúcsborai közül. Csak utólag vettem észre a jegyzeteimen, hogy a hatás mennyire nem maradt el.

Ráspi Gneisz 2007.*
Illatban: egzotikus gyümölcsök, barackjoghurt, Ráspisság. Ízben hosszú, markáns bor, csupa fűszer és izgalom, szeder és áfonya. Az eddigi boroktól eltérően jóval hűvösebb karakter. Tisztaság és természetességből fakadó sallangmentes elegancia. 7

Ráspi Gneisz 2006.*
Az utolsó kortyot sikerült elcsípnem. Füstös, sonkás, ugyancsak Ráspis jegyek (ilyen volt ez a bor régebben is). Hűvösség jelenik meg itt is, mélység és ásványok. Ízben is hűvösebb érzetű, de nagyon súlyos és koncentrált. Rágható hosszúság, semmi közhelyesség. Finom savak. Nagyon elegáns egyéniség volt mindkét Kékfrankos. 7(+)

Ráspi Electus Zweigelt 2008.**
A nagyobb borokkal félrevonultam, ha tehettem le is ültem elemezgetni. Így tettem ezzel az Electussal is, és ez nem is volt hiábavaló. Mert elsőre ugyan nem mutatott sokkal többet, mint a Kékfrankosok, de ahogy levegőhöz jutott a pohárban, csakhamar megvillantott a Zweigelt is valamit nagyságából. Érett erdei gyümölcsöket fölvonultató illat: ribizli, szeder, áfonya, cassis. A már előbb sokszor emlegetett Ráspis vagy sopronias hűvös elegancia, kifinomultság itt is alapvető erény. Egy fokkal teltebb csak az előzőeknél. Kicsivel hangsúlyosabb a korty középső része, a végén pedig kis fűszeresség (tán menta) lobban föl sejtelmesen, de határozottan. Ma a legjobban az tetszett a Ráspi borokban, hogy tényleg a közhelyszerű jegyek, mint fa, kesernye, tapadós tannin vagy bármi ilyesmi, ezek teljesen kívül estek az élményen. Itt is próbálok azért objektív maradni: 7+

Losonci Bálint - MÁTRA-ALJA
A fiatal mátrai vezéregyéniség Gereg Kékfrankosa már a Tőkések bemutatón is sikert aratott. Nagyon kíváncsi voltam, bármit is hoz Bálint.

Losonci Úrráteszi Kékfrankos 2009.
Ismerős mákos, borsos, gazdag fűszeresség, egy kevés gyümölccsel. Ízben nagyon tiszta, szépen definiált bor, hamisítatlan, elég klasszikus fajtaerényekkel. Elegáns, szép savú, érintésnyi tanninnal, kedves és érzékeny bor. Tisztán hagyja a szájat. Valami hasonlónak kéne lennie a hazai Kékfrankos-mintának. 6(+)

Losonci Gereg Kékfrankos 2009.*
A mák itt is fontos szereplő orrban, de mindenben picit nagyobb és szebb intenzitás, élesebb részletek, mint az előző borban. Szép arányok, gazdag, kellően sűrű és izgalmas tud lenni, illetve van a kortyban egyfajta sósság is. Szép bor, kiegyensúlyozott és a borászra nagyon jellemzően tiszta, sima felszínekkel rendelkező kerek egészt éreztem benne. 6+

Izgalmas sor volt. A bevezetőben föltett kérdésre pozitív igazolást kaptam: vannak a fajtában komoly lehetőségek és sikerült rácsodálkoznom néhány különösen izgalmas darabra (Karner Tavaszföld, Ráspi Gneisz 2006, Losonci Gereg, Strekovok, Bott Frigyes). Látható ebből a felsorolásból is, hogy a fajta tényleg a legkülönbözőbb termőhelyeken jól érzi magát a Kárpát-medencében, és kellő odafigyeléssel szép borokat ad (roséban, sillerben, vörösben egyaránt). Nem tudok azonban szó nélkül elmenni a délután mellékszereplőinek szánt Kadarkák és Zweigeltek mellet sem, melyek méltó szekundánsai voltak a szép Kékfrankosoknak és azt gondolom, legalább annyi izgalommal szolgálhatnak egy következő hasonló rendezvényhez (ld. Orsolya Görbesoros vagy Ráspi Electus). De legyen akár az Olaszrizling, akár a Kadarka egy év múlva (vagy azután) a téma, nagyon jó érzés látni, hogy az egész szakma kezdi fölismerni az értékeket hagyományos fajtáinkban.