X

SZECSKŐ TAMÁS

Ripka Gergely

Borászok Borásza 2019 – kóstoló kör

Egy délután a hazai élvonal borászaival és boraival

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Tovább

Ripka Gergely

Randevú a Kakasban/#1.

1. rész: A Kadarkák

Hol is kéne kezdődnie a szakmán belüli kommunikációnak? Hagyomány alakult ki a Kakas-dűlőben pár éve. Gervai János (Onyx* - headsommelier) és *Demeter Zoltán közös szervezésében egyre népesebb szakmabeli csapat/baráti kör verődik össze augusztusban, hogy valami kis tematika mentén beszélgessenek, megosszák egymás közt saját tapasztalataikat különféle témákkal kapcsolatban. A nap alaptematikája a kadarka volt, de utána természetesen a környékbeli neves borászok jóvoltából száraz tokajiak is kerültek a poharakba. Közben mesélt a kadarka és a furmint múltjáról Nagy Kornél, történész, jelenéről pedig Kovács Tibor, a Hétszőlő színeiben. Sok téma felszínre került az édesítés betiltásától, a régi és a mai borsajtó szerepein át a bioművelés és a klónkísérletek kérdésköréig. Mindenki tudott és mindenkinek lehetett újat mondani és ez a legjobb az egészben.

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább

Ripka Gergely

Tőkések gyorsszemle/#2 (2o12)

tisztán, őszintén

A Mátrai Tőkések haladnak tovább a maguk által kijelölt, rögös úton. Önálló rendezvényeiken évről-évre szebb, tisztább komolyabb borokkal világítják meg, mekkora potenciál és lehetőség van Mátra sokszínű terroirjaiban. Nem rég egy újabb nagyobb lépést tettek a még szélesebb körben való térítés felé: néhány limitált, kézműves tétellel bekerültek az egyik legmeghatározóbb hazai borkereskedéshez is. A borok most is tiszták, fajtajellegesek, kiműveltek, őszinték, sallangok nélküliek. Ahogy azt kell….



Tovább

Ripka Gergely

Tőkések gyorsszemle (2o12)

újdonságok

A minap alkalom nyílt néhány mátrai bort megkóstolnom az újdonságok csokrából. Márpedig, ha Mátra, akkor naná, hogy Tőkések. Mindig érdeklődéssel figyelem a működésüket. A borok is évről évre szebbek és izgalmasabbak szerintem, amihez a 11-es évjárat is kellő alapfeltételeket biztosított. A három lelkes, fiatal, kézműves borász tételei közül az alábbi érdekességek kerültek most a poharamba:

Tovább

Ripka Gergely

Tőkések és Társaik

Mátra Underground kóstoló

Szeretjük a Tőkéseket. Még mindig. Mert tiszták, hitelesek, józanok és őszinték. Ahogy a boraik is. Ezzel pedig a lehető legjobb mederbe próbálják terelni ennek a hatalmas (változatos) sokféle múlttal rendelkező, kissé elfeledett borvidéknek a jövőjét. Lassan hagyománnyá kezd válni, hogy a három borász keze nem csak saját maga, hanem a borvidéki közösség felé is határozott mozdulattal hajlik, így magukon kívül elhoztak Budapestre néhány hasonlóan meggyőző, hasonlóan átlátható birtokméretű helyi borászt is. Van abban valami megnyugtatóan bizsergető érzés, mikor egy apjuk korabeli helikopter-vezető meséli csillogó szemekkel, hogy ő ezeknek a fiatal borászoknak a lelkes szavait hallgatva határozta el, hogy akkor holnaptól ő is szép mátrai borokat fog készíteni.

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankos-ünnep

Terra Hungarica/Kékfrankos-nap

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.

Tovább

Ripka Gergely

Mátrai Tőkések kóstolója

közös bemutató, közös értékek

Nagyon vártam ezt a rendezvényt. Több oka is volt ennek a várakozásnak. Egyfelől nagyon kevés mátrai bort iszom, másfelől pedig rengeteg szépet és jót hallani az idő közben három pincére élesedő összefogás tagjainak borairól. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás. Mátra szemmel láthatóan kezd erőre kapni. Pedig Gyöngyös környéke nem éppen fölemelkedéséről, hatalmas fejlesztéseiről adott hangot mostanság; mégis annál örömtelibb látni, hogy vannak lelkes és tevékeny emberek néhol a határban, akik csakazértis hisznek abban, amit csinálnak. Példamutatónak érzem jóideje az egész Tőkések-projektet Tokajtól-Villányig valamennyi borvidékünk számára. Önzetlen és őszinte összefogás, tenni akarás, KÖZÖS értékteremtési motiváció. Ha már a parlamentben, minisztériumokban, hegyközségi intézményekben nem történik semmiféle, - borászati téren előremutató dolog, akkor más nem marad, mint a hangadó egyéniségek (sorsszerű) összefogása a széthúzás helyett. Sokszor azt látni ugyanis, hogy a legagilisebbek, leginkább szem előtt lévő nagy nevek nem képesek leülni egy asztal mellé, hogy közösen vitassák meg szeretett borvidékük jövőjét. Mert bár tudom én azt is, hogy sokszor egy-egy borász többet tesz tíz év alatt egy régió borászatért, mint a többiek együttvéve egész életük folyamán, de ettől még az együttgondolkodás nélkül valószínűleg hosszú távon semmi nem megy.

Tovább

Ripka Gergely

A Tőkések, a Mátrai Kézműves Borászkör kóstolója

losonCi bálinT, szecskő tamás és karner gábor borai egy helyen

...ahol igazi ritkaságokkal, már vagy még nem kóstolható tételekkel is találkozhatnak. Többek között bemutatkoznak a 2009-es évjárat vörösei, formabontó borok 2010-ből, valamint néhány ízelítő az elmúlt szüret friss boraiból. A borok mellé gasztronómiában is ízelítőt kaphatnak a Mátra értékeiből.

A kóstoló dátuma: 2011. december 8.

Időpont: 18:00-20:30

Helyszín: Curia Vendéglő, 1053 Budapest, Curia utca 2.

Tovább

Ripka Gergely

Top 12//2010.

első évadunk legjava egy kartonba sűrítve

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább