X

TARNÓCZI ZOLTÁN

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankos-ünnep

Terra Hungarica/Kékfrankos-nap

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.

Tovább

A Medvék

Kadarka-etalon kerestetik (frissítve)

Viszonyítási pontok #7

Marcival a minap megint összeültünk. Megint három palack nyílt ki, megint vörösek (sok szép fehéret kompenzálandó), és megint ketten írunk róluk; hozzácsaptuk Marci jegyzeteit is. Ezúttal viszont volt téma is: ígéretes Kadarkák. A fajta kapcsán egyébként a legnagyobb közhely, ami (laikusoktól?) általában elhangzik, valahogy így szól: „Jó-jó, de akkor is csak egy Kadarka…”. Vevőim nagy részének a szemében is látom, hogy nem érdekli őket egyáltalán a fajta, sőt sokaknál semmiféle megbecsülése nincs („Kössz, Kadarkát inkább nem…elég rosszak a tapasztalataim”). Az ilyen méltatlanul lerombolt presztízseket, pedig ebben az országban évtizedekig kell újra fölépíteni (ld bikavér, mely a mai napig küzd identitásbeli kérdések sorával, abszolút nélkülözve bármilyen átgondolt, központi koncepciót). A nagy kérdés, hogy ebből a sztereotípiából sikerül-e, s ha igen mikor kilépnie. Vannak-e tényleges korlátai a fajtának? Egyáltalán kell-e erőltetni a fajtából a nagy bor megalkotását, vagy tartsa-e meg inkább a Jóisten egyszerű, mégis finom, gyümölcsös hétköznapi bornak, ami mellett csak simán jólesik múlatni az időt, nem kell megfejteni stb?

Tovább

Ripka Gergely

Baráti kóstoló

Sebestyén és Orsolya borokkal

Marcival már régóta tervbe volt véve egy közös baráti borozás. Nehezen jött össze, de végül is sikerült náluk, a Rádayban összeülni. A kóstolandó borokon sokat lamentáltunk, addig-addig, mire végül egészen más palackok kerültek elő, mint az eredeti terv volt (megvan az előnye, ha az ember borboltban dolgozik: minden kóstolósor képlékeny). Alapvetően próbáltunk Kadarkákra összpontosítani, de az élet végül kicsit másképp írta ennek a kóstolónak a sztoriját. Két embernek 3 palack bőven elég, úgyhogy így munka után, hirtelen most erre futotta. Különösebb koncepció nélkül...csak a magunk örömére...jóízű beszélgetés mellé:

Tovább

Ripka Gergely

Orsolya Pince Hermány Leányka 2008

Sokat írtam már Turcsek Orsolyáról és Tarnóczi Zoltánról, de arról talán még nem, hogy a fehér szőlők közül az olyan fajtákat is nagyon pártolják, mint a Viognier és a Leányka (lenn a pincénél egy évvel ezelőtt tetszettek a 2009-es, friss fehérboraik). A Leányka, a borvidék jellemző fajtája, melyről egyetemi tankönyvem is így ír: „Méltatlanul háttérbe szorult fajtánk”, illetve említést tesz egy izgalmas nektáros zamatról is. Az utóbbi időkben számomra Sike Tamás Leánykái voltak a leginkább meghatározóak (tény, hogy nem iszom minden héten e fajta borából). De meggyőződésem, hogy ő valami illatos klónnal dolgozik, ugyanis más leánykában én még olyan tömény muskotályosságot nem éreztem, mint az ő 2008-as, 2009-es évjárataiban. Lágy, jó ivású, igazi nyári borok, szerettem őket.
A hermányi területről való borok, az Orsolya Leánykái közt, úgy tudom, a kedvesebbek, közérthetőbbek közé tartoznak (merthogy van nekik többfelé is ebből a fajtából). Színe élénk citromszín, illata friss, nagyon üde, parfümös, nyári virágözön, zöldalmával. Ízben elég visszafogott, a fajtára jellemzően lágy, mégis frissítően vibráló savakkal, érezhető kesernyével, némi alkoholossággal is, de mégis minden kellően a helyén van. Zamatos, kifejezetten aromás fehérbor. Melegedve/szellőzve a koncentrált (késői szüretes?) alapanyag sűrű, diós, süteményes aromái, illetve a fahordó jegyei is előkerülnek. (Nem mondom azt,hogy ilyen árban nem kapok komolyabb bort, vagy hogy kevesebbért hasonlót, de ezzel együtt is szerettem, s a fajta és a borászat egyaránt megérdemli a figyelmet.) 6

Tovább

Ripka Gergely

Orsolya Pince @ ostorosi Tehéntánc 2007

névnapi borozás

Nem sokan tudják, de megrészegülve nem csak a medvék hajlamosak ám táncolni! Kevés izgalmasabb, értékesebb sajátságot tudnék mondani egy külföldinek hazánk borvidékeiről, mint a rendkívül gazdag dűlő-etimológiánkat. Szerintem óriási kincs, hogy minden egyes kis termőhelynek külön története - s persze sokszor borainak is külön ásványos karaktere - van. Nevet annak ad az ember, amit szeret, amihez valamilyen módon kötődik, ragaszkodik (a gyermekének, ki-ki a kutyájának, macskájának, sokan az autójuknak is). Annak idején, mikor az emberek még leélték teljes életüket egy adott járáson vagy akár egy kis köz(ös)ség területén belül, anélkül, hogy azon kívülre látogattak volna, külön érzéseket váltott ki belőlük egy-egy táj, egy-egy dűlő, s rájuk ragadt egy különleges név. Innentől pedig kötődve hozzá, nevén kezdték nevezni azt. Ez a gazdag dűlő-etimológia fontos néprajzi kincs, értékes lenyomata a múltnak.

Tovább

Ripka Gergely

BORKATALÓGUS

A Táncoló Medvén eddig megcsillagozott borok

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Tovább

Ripka Gergely

Orsolya Pince gyorsszemle

Kicsiként is nagyok

Korábban már többször szóba kerültek itt, a TáncolóMedvén az Orsolya Pince érdemei. Februárban jártam náluk Ostoroson (hivatalból), a pincében, ahol a borokat kóstolva a szerelem első látásra című giccset élhettem át Pinot-juk és Tehéntáncuk kóstolásakor. Meghívásomra, pár napja viszonozta az üzletben Turcsek Orsi a téli látogatást. Bemutatta néhány friss tételüket az érdeklődőknek is. A közönségsiker mellett (azon fölbuzdulva) én is méltatnám szép boraikat.

Tovább

Ripka Gergely

Orsolya Pince Ostorosi Görbesoros Kadarka 2007.

Az Orsolya pince boraira mostmár évről évre érdemes odafigyelni. Mi is egyre többször fogunk írni róluk, és valóban megérdemlik a figyelmet! Silleres színű Kadarkájuk inkább csak jóindulattal nevezhető vörösbornak, de ez nem baj. Valahol mostanában hallottam, hogy egy magyar Kadarkát valaki vakon Syrah-nak tippelt. Hasonló tapasztalatom volt nekem is ezzel a borral. Rhone-völgyi fajtákat idéznek az illatok, bennük a nem is annyira Syrah-t éreztem, mint inkább Grenache-os, érett piros bogyós gyümölcsöket, melyek mellett a Kadarka vegetális, gyógyfüves jellege is kiteljesedik. Spanyol Grenache-os gyümölcsözönt juttat eszembe. Érdekes bor, de megosztó, mint minden Kadarka. Nehéz inni, nehéz értelmezni, de sajátos és izgalmas. Ételek mellé az igazi talán.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább