Azt kell mondanom, hogy Egerre nagyon ráfért már egy Bukolyi Marcell! Végre egy borász, aki nem a múltba réved, de nem is a nem létező bölcsek kövét kutatja például a természetesség izzadságszagú mivoltával. Eközben képes vol második generációként leválni az atyai gyökerekről is, kilépni annak árnyékából, és saját hangot hallatni. Intelligens, elegáns és profi stílus árad a boraiból, nem fél őket helyükön kezelni (értsd. árazni), és az egész projekt beérett, ahogy be kell érnie minden vállalkozásnak X idő előkészítés (útkeresés) után. Amit az új címkékkel eddig kóstoltam tőle, kivétel nélkül nagy formátumú, kárpát-medencei stílusú, de nemzetközi mércével is kimagasló minőségű volt. 

Régen volt már Somló, pedig úgy vagyok vele, hogy ha igazán jó, akkor nagyon kedvelem. De azt hiszem, ezzel minden hazai borrajongó így van: Somló valahol mindenkinek a szíve csücske, aki kicsit is érzékeny a terroirra. Kolonics Károly pedig az elsők közt volt a hegyről, akinek a boraival dolgoztam 10 éves kereskedői pályám alatt. Sok szép emléket őrzök korai borairól (2003, 2007, 2008). Az elmúlt tíz évben kissé lecsúszott a radarképemről, de úgy hallom, eredménnyel csiszolja tovább a termelő a márka ismertségét és a borok jól szerepelnek sok helyen itt meg ott. Most három 2021-es tételükkel vakon tettem próbát egy vegyes sorban, melynek kivonataként jönnek a jegyzetek, hullámzó pontozással. Előtte röviden nézzük, mizu a Somlón!

A kereskedő szórta ki pár hete nagy kedvezménnyel. Színben, és illatban is árulkodó korjelleg, oxidáció és idős jegyek, a masszív kenyérhéjas palackbukén túl átbillent már bontáskor a temetnivaló irányba kissé (hidegen főleg, közepes hőmérsékleten némileg barátságosabb). Ízben a széles, sós, vastag anyag még ott motoszkál a szénné oxidált felszín alatt. Elég komplex íz jelzi hajdani nagyságát, még tartogat méltóságot, mélységet, sűrűséget. Kár, hogy kávés, kesernyés, zilált ízekkel búcsúzik. Az idő sajnos csak ront ezen, másnapra már teljesen vége. Hogy ennyire időtálló borokat készítő pincénél a meleg, savszegény év vagy pusztán a nyolc év-e inkább a ludás, azt nehéz lenne megmondani, de még a legnagyobb klasszikusok is megkopnak sajnos idővel. (De tiszteletből megittuk az egész palackot.)

Izgalmas bemutatón vehettem részt múlt szombaton a Mádi Kör megtisztelő meghívásának eleget téve. Az eredetvédelmi egyesület borászai ezúttal a tavalyi évet mutatták be, immár palackos tételekkel. Ennek apropóján nálunk is 2018 mélyebb megismerése helyeződik a középpontba erre a hétre. Rövid emlékeztetőként az évjáratról csak annyit, hogy extrém korai, forró évjárattal van dolgunk, ami minden korábbinál gyorsabb érést (itt-ott kényszerérett állapotokat) jelentett a szőlőnek. Április-májusban eleve igen magas évi középhőmérsklettel indult a tenyészidőszak, ami komoly kezdeti löketet jelentett a fakadásban, s az így keletkezett 3 hetes előny egész évben végig meg is maradt. A szárazbornak való már augusztus folyamán leszüretelésre került, de a Royal  Tokaji Kabarból már ugyanebben a hónapban aszúszemeket szedett Mádon (!), sőt aztán mennyiségben rekord aszúszemterméssel zárták a szüretet, ami igen meglepő fejlemény (összeségében véve a borvidéken nem volt erős év aszúban 2018). Jellemző az évratra a magasabb alkohol, alacsonyabb sav, a melegebb tapintás és egyfajta sűrű teltség érzete. A kóstoló folyamán - bor bort követve - a szokásos módon adták egymásnak a szót a borászok. Aztán az utolsó előtti bornál, a Budaházynál történt hirtelen valami ásványosság és kövek témában....(ld. alul).

Balogh Zolit mindenki ismeri. Az online borszíntéren az egyik legnagyobb provokatőr, aki az évek során bárkivel szóváltásba tudott már kerülni, aki él és mozog. De nem csak erről ismerszik meg. A 2000-es évek közepe óta Somló egyik meghatározó borászatának, a Somlói Apátsági Pincének a birtokosa és a helyi közösség egyik fontos motorja is. BZoliról mindenkinek van véleménye. Boraik tudatosan buja, maradékcukoros, túlérett hangulata is megosztja a közönséget; én időről-időre belefutok olyan SAP borba, amik nem osztanak meg, sőt szívesen fogyasztom őket. Néha késsel, villával. A túlkapások ellenére tetszik bennük, hogy önmaguk definíciói. Nem hasonlítanak senki másra. Miért is kéne skatulyákban gondolkoznunk egy fajta/borvidék kapcsán? Szerettem a 11-es Furmintot, de a 10-es év Juhfarkja, 12-es év Hársa is élmény volt. Minden évből valami… Hanem végre itt vannak a 2013-as borok is (első alkalom, hogy mind egszerre lettek készen), éppen ezért Zoltán összekürtölte a borszakma „léhűtőit”, hogy ismerkedjenek a kiváló évjárattal egy jó hangulatú, szórakoztató előadás közepette (kb. 30 komoly étteremtől volt jelen sommelier, a 6-7 újságíró mellett).

Izgalmas borászati tevékenység folyik hosszú évek óta Tolnay Klári hajdani villájában. Már annyit fényeztem a Villa Tolnay borokat, hogy úgy döntöttem, ma nem fogom. Vagy csak egy kicsit. Évek óta a Balaton északi partjának legmegbízhatóbb pincéjéről van szó. Technológiailag makulátlan, fajtajelleges, modern, egyensúlyos borok, fölösleges, öncélú sallangok nélkül. Amióta Nagy ’Sabar’ László, borász ragadta magához nagyobbrészt a kormányt Philip Oser pincéjénél, azóta igazán stabil a pince működése. Pár éve újra jobban jelen vannak a piacon is. A régebbi, megtorpant tételek mellett pedig a frissebb boraik is rendre szuperül működnek a poharakban. A reduktív Tavasz bonyolítások nélkül teszi ezt, a szürke címkés hordós borok pedig erőlködések nélkül. Rajnaiban, olaszban nem egy pannon etalon született már a pincénél. Remek állapotú érett boraikkal is könnyen összefuthatunk (ráadásul 3500 Ft-nál nagyobb összegeket nem is kell leszurkolni értük; legalábbis eddig, remélhetőleg ez nem is változik a 13-as újdonságokkal sem).

„Ásványos íz. Kövesség.” - mondjuk ezeket gyakran egy-egy bornál. Nehéz téma ez. Sokféle szempontból. Mi lehet a pontos igazság? Számos kutatás és cikk kitért arra, hogy, amit a borban ásványosságnak érzünk az valójában nem is a talajban fellelhető kövektől származik elsősorban, és ha van valami, amit (mondjuk) termőhelyiségnek jellemzünk, az egyáltalán nem szervetlen, hanem szerves anyagokra vezethető vissza. Sokszor  mesélik a borászok is: mit jelent számukra, hogy a dűlőben sétálva méterenként változik a talaj kőzettani sokfélesége, összetétele és hogy ez mekkora büszkeséggel tölti el, mennyire sokat elmond a dűlője adottságairól. Kétségkívül számít, de hogy ez a sok kő a borokban tettenérhető-e, arra talán a kóstolás sem ad egyértelmű magyarázatot.

Melegség jön az illatból, tűzkő, kövesség, naspolya, rózsa, olajosság. Ásványos íz, finom savérzet, hosszú, lendületes, sauvignonos savakkal. Szép most is.

A Bott Pince a 2014-es Tokaj Kalauz egy fürttel kiemelt birtoka Bodrogkisfaludon. Azaz a négy referenciabirtok közül egy. Hiteles, szimpatikus, tiszta elvek mentén működő családi pince, akik nagyon szépen és keményen dolgoznak azért, hogy boraik a legtisztább üzeneteket adhassák át Tokajról szerte a világban. Sok újat már róluk se tudok leírni. A 13-as évjáratban számos szelekciót készítettek (gyakorlatilag ilyen széles palettát még egyik évben sem tudtak fölmutatni), Józsi pedig a Teleki és az új szerzemény, a bényei Palánkos-dűlő mellett a pincében hordó- és palackmintákat is mutatott nekem:

Tokaji kalandozásaim után Mádon töltöttem az első két éjszakát (aztán elég hamar kiderült, hogy Hegyalján minden út Mádra vezet…nem múlt el nap anélkül, hogy ne akadt volna valami dolgom a borvidék szíveként lüktető településen). Az itt eltöltött két nap alatt tehát nem volt hiány élményekben, offroad és séta a történelmi jelentőségű dűlőkben (Szent Tamás, Betsek, Király, Nyúlászó stb) borászokkal vagy épp egyedül, fényképezőgéppel a kézben. Nyilván pincebejárásokra is nyílt alkalom és mivel tulajdonképpen az egész heti turné legfőbb apropója az volt, hogy (általam) kevésbé felfedezett pincéket, embereket, sztorikat ismerjek meg, ezért különösen nagy öröm volt, hogy Bihari Ákos Ferdinándhoz is el tudtam látogatni. Azért is volt nagy öröm, mivel hogy mi az egyetemi évek alatt egy rövidebb időre évfolyamtársak is voltunk, csak én kertészmérnökként, ő pedig szőlész-borászként hallgatott át hozzánk egyes tárgyakat. Akkoriban én még éppen csak pedzegettem a borkóstolást. Balla Marci hajdani bloggertárssal a kalandozások idejét éltük: hol kékfrankosok, hol cabernet-k, hol olaszrizlingek kerültek tematizálva terítékre, így az Ákossal való elmélyültebb beszélgetések a mádi dűlők geomorfológiai változatosságáról a kolis borozások alkalmával elmaradtak (nem volt mese, hatékonyan kellett akkoriban a bort innunk).