Pici illó ebben a Ráspi borban is érezhető, cassis, áfonya és szilva kíséretével. Ízre elég durva szemcséjű tanninok, szinte rombol. Nagyon fiatalnak tűnik még most is. Remélhetőleg az idő finomít rajta.

Régen írtam az öreg fertőrákosi mesterről. Az ő stílusa is megélt pár élesebb kanyart, tán hullámvölgyet is. Öt éve még a bloggerek kedvence volt, súlyosan árazott válogatás tételei közt azért volt nem egy bombanagy terroirbor, aztán arculatváltás, újragondolt árazás jött és kissé a reflektorfényből is eltűnt. Alap kékfrankosa viszont mindig biztos opció volt a középár alatti vörösök közt. Édes fűszeres, fás, barackos, főtt epres illat (Ráspis jegyek). Nagyon jól iható, sok gyümölccsel hódító korty. Csúszik. Remek.

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai:

Füstös, sonkás illat, rengeteg hűvös fűszeres tónussal. Élénk sav, igen jó minőségű tanninok, hosszú íz, borászra jellemző csillámpalás, ásványos ízek. A korty vége kicsit eltompul ugyan, de határozott, komoly Kékfrankosnak éreztem.

A kötetlenebb hangulatú nyitott kóstolók évek óta rendszeresen látogathatók a Terroir Clubban. Ilyenkor az épp aktuális újdonságok közül néhány tétel kóstolható meg együtt, jelképes összeg fejében. A napokban ezek az érdekességek kerültek bemutatásra a Csillaghegyi úton:

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a jó az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Kókuszos illat, dzsemes, szilváspités, elegáns fahatás orrban. Nagy formátumú bor, nagyon fiatal, tele élénkséggel, érett alapanyag adta koncentrációval, érett tanninokkal. Szép, hömpölygő és nagyon gazdag soproni bor.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Egyedi illat, gyógynövények, melegség. Elegáns, sima felszínű, gyümölcsös, nagyszerűen iható kékfrankos. A korty közepe kimondottan jól kitöltött. Mintaszerű soproni bor, izgalmas és egyensúlyos alternatíva Kékfrankosra.

Koncentrált illat, kicsit illós (ami Ráspinál előfordul). Cseresebb, gyógyfüves, alkoholos, de izgalmakkal teli soproni bor. Önálló stílus a fertőrákosi zsenitől, ahogy az tőle már megszokott.