Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Szentesi József édesapjának ugyan volt szőlője, de ő maga csak élemedett férfiként döbbent rá, milyen jó is lenne párszáz palack saját bor a mindennapokra. Egyszer a menetrendszerinti balatoni nyaralásból hazajövet szakította meg útját a Velencei-tónál, s döntött úgy, ott vesz területet és kezd szőlészkedésbe, borkészítésbe. Ezekből az ambiciókból aztán lett is saját bora mint budaörsi borász (noha a budaörsi helyi újság még arról sem tett említést hasábjain, hogy egyik lakosa Borászok Borásza címet nyert). Közben a nevéhez fűződik Budapest első boros éttermének megnyitása (a kultikus Maligán), Kézműves Borok Háza néven kezdett aztán borkereskedésbe, bérpezsgészetbe kezdett, ma pedig az Artizan kereskedés egyik tulajdonosa. Borai idehaza Michelin-csillagos helyek borlapjain szerepel, de külföldi borítészek is rendre elismeréssel nyilatkoznak egyedi stlíusukról. Szentesi József amolyan borszakírók titkos kedvence lett, aminek van is alapja. - Nagy kísérletezőkedv: történelmi magyar fajták, pezsgő- és habzóborkészítés több fajtából, de mindenekelőtt természetes, intelligens borászati mozdulatok jellemzők Szentesi Józsefre és remekül iható boraira. Nélkülözik az indokolatlan túlzásokat. Pár hete a Blaha melletti Jelenben személyesen tartott egy teltházas ültetett szortiment-kóstolót (igen baráti áron). Hébe-hóba kóstoltam már tőle több tételről is az évek folymán, de így egyben még soha nem írtunk nagyobb merítésben borairól:

Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.

 Szeretem a Szentesi-féle cimkék világát, hadd kezdjem kivételesen ezzel. Egyszerűek, nem színesek, de a francia címkék tiszta vonalait talán nála látjuk viszont a legidőtállóbb formában (ha 100 év múlva is ilyen lesz, akkor lesz igazán értéke). Ha pincém lenne, talán nekem is valami hasonló lenne. A rajnai pedig nem csak az én kedvencem, remekül passzol napjaink bordivatjába is és emellett sokoldalú és izgalmas is. Világszerte az egyik leginspirálóbb szőlőfajta, most egy igazi innovátor borász keze nyomán… - Illatban meglepően édes süteményes, vagy mondhatjuk cukorba mártott érett trópusi gyümölcsösnek is, ha a WSET által kőbe vésett fajtajegyeket keressük. Mellette puskapor, pattintott kő. Ízben aztán beigazolódik a gyanú: ez a bor nem teljesen száraz (noha a címke erre utal). Disszonáns és zavart a korty, van benne valami tisztátalanság is talán. Ízben pici szénsav szikrázik. Szóval akad benne cukor, nem is kevés. Mellette a fajta savai is érezhetők, de valahogy mégis leválnak a borról, savanykásak, de nem adnak stabil vázat a bor mögé. Bevallom, sokkal több lendületet, egységes fókuszt és üdeséget várnék egy rajnaitól! Az alkoholja tüzessé teszi, hűtsük be jól.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.