x

Ripka Gergely

Szürkebarát-vakteszt („magazinos”)

meglepő sokszínűség

Szeptember elején nyílt rá lehetőségem egy véletlen folytán, hogy részt vegyek életem első profi, vertikális bortesztjén. Nem is akárhol, az egyik piacvezető boros magazinnál nyílt a zsűrizésre lehetőségem. Nem vagyok én sem elkötelezett híve az ilyen borbírálatoknak, de kereskedőként tudom, hogy sokan választanak bort az ilyen témás vaktesztek alapján. Remélem, most senki nem várja tőlem azt, hogy megdöbbentő kulisszatitkokat leplezzek le, és a sokat vitatott magazinos tesztekről kiáltsak ki vérlázító igazságokat! Amúgy sem vagyok az a hatásvadász fajta, meg amúgy sem tisztségem nekem eldönteni, mi a hiteles és mi nem, legyen ez a szerkesztőség dolga. Én a magam részéről már önmagában azt is értékelem, hogy ezek a magazinok föladják a labdát a borászoknak, kereskedőknek, hogy akkor mutassanak valamit a hazánkban elérhető, lehető legszélesebb fölhozatalból, egy kellően széles merítésből...aztán lássuk, közösen vitassuk meg, ki mit tud villantani egy (vak)kóstolás során. Elvégre minden leírt, kimondott érdem KELL a magyar boroknak. Hogy a magazin mindezt hogy hozza le, az csakis rájuk tartozik továbbra is. Nem mondom, hogy minden ponton, de azért kijelenthetem, hogy ebben a tesztben sikerült a végső sorrenddel összeegyeztethető értékelést leszűrnöm nekem is a borsorból. És én csakis ezügyben voltam ott. Sokat tanultam a teszt során, maximálisan gáláns volt a vendéglátás is, köszönet érte a szerkesztőségnek!

A magazinban megjelent (fénykép alatti) rövid bemutatkozószövegemben is azt a sommás gondolatot fogalmaztam meg, (bár ott kissé rövidítve, stilisztikailag elég szerencsétlenül hozták le), hogy „a teszt végére azt vártam: teljesen kiismerem a fajtát, de bármily meglepően hangozhat is - egy igen sokszínű fajtát ismertem meg a Szürkebarátban” (jó előre eldöntöttem, bármit is fogok érezni a teszt végére, nem fogok flegma, fikázós konklúziót írni, ahogy sokan előttem tették ezt a hazai borelit jeles tagjai közül. Általában olyan végkövetkeztetések szoktak születni nevesítve, ahol egy tőmondatban ezek a szalonképes/szalonspicces szakkáromkodások érdekes módon rendre előfordulnak: „túlextrahált, agyonbarikolt, rossz érettségi állapot, alkoholhangsúlyos, diszharmonikus, borhiba, futottunk bele, szomorú, csalódás, sajnos”; illetve fogalmazódnak ehhez hasonló szintű mondatok: „Mintha tudatosan készítenének a borászok hibás borokat!! Észrevehetnék végre, hogy....” vagy amikor 60 féle 800 Ft-os roséról vélekedik úgy a koma, hogy „Kevés kiemelkedő, rengeteg középszerű borba futottunk bele, komolyabban kéne venni a rosékat”...nem tudom, mire számított, mikor elment. - csupa 100 pontos alsó polcos fröccsborra??... Számomra ezek elég nehezen értelmezhető következtetések. Ám mégiscsak a magazin részéről gesztus az ilyen borkóstolóra való meghívás – melyet általában nem valami dohos, penészszagú pincében rendeznek meg - , aki meg mindenen fanyalog, az minek megy el??). Úgyhogy ezek a keserédes érzések vezették tollamat, mikor a Szürkebarátokat kellett jellemeznem a teszten. Nem először vallom ezt, és továbbra is fönntartom ezt a fajta célravezetőséget, hogy én amúgyis szeretek kicsit kategorikusan közelíteni a borokhoz értékeléskor. Nem lehet egy 4 puttonyost és egy (száraz) Traminit vagy egy badacsonyi Pinot Gris-t és egy dűlős Furmintot teljesen egyforma mércével, azonos kritériumok szerint mérni, s eleve úgy odaállni, hogy egy idealizált bornak kell megfelelnie minden tételnek (teszem azt, egy sima cserszeginek, vagy egy érett Syrah-nak egyaránt). Így elmosódnának a kóstolt borok valós erényei. Na ebből a szempontból jó egy ilyen teszt – szürkebarátok a szürkebarátokkal méretnek meg.
Kicsit a teszt előtt persze akarva-akaratlanul is összerendeztem fejemben a szürkebarátról alkotott eddigi világnézetemet. Nem egészen értek egyet a magazin bevezetőjével, miszerint a fajta populáris és közkedvelt lenne ma. Tegyük a szívünkre kezünket: hány palack szürkebarátot iszunk meg egy évben? Kettőt, max hármat, annyit se? Bizonyára nem annyit, mint rizlingből, Furmintból vagy Sauvignonból, pedig árban biztosan nem járnánk rosszabbul. Szürke mostoha manapság a fajta, sokan egysíkú, egyszerű fehérborokra gondolnak a nyugati eredetű Pinot Gris kapcsán, s a vinotéka pultja mögül nézve kevesen nyúlnak hozzá a polcokon. Pedig készülhet belőle tartalmas, értékes bor is, házasítási alapanyagként talán még jelentősebb, sőt a borvidék ásványosságának bemutatására is tökéletes tud lenni. Az igazán komoly Pinot Gris-k persze nem nálunk készülnek, Nyugat-Európában sokkal komolyabb, nagyobb potenciállal megáldott borok hozhatók ki a fajtából. Az elzászi borok határozott, felejthetetlen fellépésére a teszt során is számítottam! (Hál' Istenek, nem hiába tettem.) Ismerjük még az olaszok Pinot Grigioját, mely viszont egy friss, szinte fröccsszerű nyári üdítő, amit a hölgyek szórakozóhelyeken szürcsölgetnek (energiaital helyett). Késői szüreteléssel desszertbor is készülhet belőle, etéren azonban végképp nem rendelkezek mérhető tapasztalattal, s féltem is, hogy a borteszt végére elfáradnak az ízlelőbimbók az objektív értékelésükhöz.
Számomra a Pinot Gris a kezdet kezdetén igazi balatoni fajtát jelentett (Badacsony az epicentrum...ez a tesztben is tetten érhető volt: 30 %-ban badacsonyi borok szerepeltek). Mára kialakultak számomra is a fajta megkérdőjelezhetetlen etalonjai, melyekre ugyancsak számítottam a teszt során (persze még véletlenül se szúrtam ki őket a szürke forgatagban): 1. Bussay @ 2007; 2. Szászi Endre @ Szentgyörgy-hegyi Szb. 2008; 3. Sike Tamás @ egri Szb. 2009; 4. Figula @ Szb. 2007; a könnyebbek közül, amire még szívesen emlékszem vissza az Szeremley Huba kerekebb, zamatosabb badacsonyija, (hasonló volt a 2006-os Nyakas budajenői is, és végül is bejött az Etyeki kúria frissebb, reduktívabb Pinot Gris-je is).
A fajta jellemző jegyei között a halvány színt, a körtét, birset és a szúrósabb, keményebb olajos magvak illatát mondanám, ízben pedig gömbölyded savakat, férfias, határozottan kesernyés lezárással. Ezekben sem volt hiány a kóstoló folyamán!
Késve érkeztem, mert a világ végén tartották a tesztet....egyébként egy nagyon hangulatos étteremben, a szinte érintetlenül új Restogabor különtermében kóstoltunk (az ambíciókkal telített, szép reményű étteremvezető társaságában). Finom, friss bagettet sütögettek nekünk, a pincérfiú szabályosan és minden részletre ügyelve járt el. Nagy sajnálatomra a búcsú falatkákra (sonka, olivabogyó stb) nem tudtam maradni, továbbra is késésben voltam. A késéstől, érkezésem után még kapkodva a levegőt, persze, hogy életemben először egy néma csendben folyó vakteszt elején nyelem félre az első korty Szürkebarátot. Közel voltam a fulladásos állapothoz, de azért Heimlich-féle műfogásra nem volt szükség. Próbáltam görcsösen visszafojtani az éktelen köhögési rohamokat, de szörnyű volt, senkinek nem kívánok ilyesfajta belépőt ismeretlen társaságba. (Még szerencse, hogy beszélnem nem kellett.) Fél percenként meg akartam ugyan fulladni, de a 3. borra stabilizálódott a légzésem.
Végül is 36 féle Szürkebarát került terítékre a megmérettetés során. Valószínűleg könnyebb műfaj ez, mintha ugyanennyi nagy testű vöröset kéne végigkóstolni vagy mondjuk aszúkat, ugyanakkor (sokan biztos nem hiszik) nagyon nehéz eldönteni a 10. tétel után, hogy mi tetszik és mi nem, mi a kimagasló és mi nem. A sor közepe szinte teljesen egy síkon mozgott, azt hittem, már semmi rezdülés nem lesz a borokban. Az első 8-10 és a legkomolyabb utolsó 10 bor gyakorolja az emberre a legnagyobb hatást. Továbbá óhatatlan, pláne egy ilyen önmagát kérető, sokszor diszkrét fehér fajta esetében, hogy a sok tétel között elsikkadnak azok, melyek halkan szólnak a kóstolóhoz, de minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne a néhány kóstolótárs szkeptikus elutasításával, hanem értő füllel figyeljek a fajta finom rezdüléseire, említést érdemlő gesztusaira. Csokor formájában most ezeket emelném ki a hosszú sorból:

Sipos @ badacsonyi Szürke 2009.
Ő volt a 7. minta. Egyben az első, ami komolyan tetszett, amit otthon is szívesen innék. Igazi Badacsonyi, a javából. Kedves, halvány citromszín. Illata is szép, megnyerő marcipánnal, mandulával, némi fával. Kissé rendezetlen ugyan, de ígéretes bor. Tartalmas, jó savakkal rendelkezik. Étel mellé lehet igazán jó opció.

Pántlika Pincészet @ Dörgicsei Szürkebarát 2009.
(Személyes vonatkozás miatt is szimpatikus bor, hisz a Dörgicsével szomszédos, festői Vászoly mellett van családi nyaralónk, nagy szerelmem az a táj gyermekkorom óta erős a kötődés a Balaton-felvidékhez. A Pántlika Pincészet 1-2 éve építi a nagyobb feldolgozót a föld alatt, kíváncsi voltam már a borokra, hisz évente sok alkalommal bringáztam már el a nagy építkezés mellett.) A környéken ők az egyetlen feltörekvő név. Színben végre egy kis arany beütés a sima színtelenséget megtörve. Enyhe, kissé rizlinges (balatonias?) illat, olajos magvakkal. Struktúrált, szép, fajtajelleges, kellő beltartalommal, hosszúsággal, marcipános utóízzel. Érett bornak mondtam vakon, pedig egy éves sincs.

Tornai @ Nagy-Somlói Szürkebarát 2008.*
Még nem nagyon ismerem a Tornai borokat, csak a 2009-es somlói bemutatón volt hozzájuk szerencsém, s már akkor is tetszettek, korrektnek találtam őket. A Szürkebarát-mezőnyben sem vallottak szégyent. Ugyan ez pecsétes palackban van, ami alacsonyabb kategóriát képvisel a Top Selectionnél (mégiscsak egy Szürkebarátról beszélünk), de én szerettem.
Aranyló citromszín. Szászi szentgyörgyhegyije ugrott be az illat alapján, annak késői szüretes, édeskés gyümölcsös illatát juttatta eszembe. Ízre is ismerős volt, tartalmas, kézműves jegyekkel díszítve (ezer körüli árával verhetetlen vétel somlói és szürkebarát-szinten is, massziv 7-es körülire mondanám).

Edegger @ Kápolna 2009.*
Ismét egy ismeretlen borászat a Badacsonyi Szürkebarátok népes táborából. Az első bor, ami a legmagasabb 17(/20) pontig jutott nálam a teszten. Visszafogott, áttetsző színű bor. Szép, erőteljes illat, sok-sok réteggel. Tartalmas, gazdag az ízbeni folytatás is, kifejezetten komoly érzettel, kifogástalan arányokkal (a teszten a 7. helyen végzett, az ára ennek is kiváló: 1375.-, 7 lehetne).

Chapel Hill @ Pinot Grigio Balatonboglár 2009.
A mindennapok könnyed magyar Pinot Grigioja. Elegáns, zöldes citromszín. Körtés, kicsit krémes, nagyon tetszetős illat, friss, üde és fiatalos. Szép az összkép, kicsit rövid ugyan, de remek, harmónikus, jól iható bor (némi kesernyével búcsújában). 7

Bussay @ Szürkebarát 2007.
A már említett etalonjaim/itteni etalonjaink egyike is szerepelt a megmérettetésben...nem is illett volna hiányoznia. Ám nem ismertem persze föl. Hovatovább, még nagyobb meglepetésemre és szomorúságomra teljesen beleolvadt a mezőnybe. A 20-ból 14,7 pontot adtam neki vakon (a legjobb Szürkebarátok nálam óvatos 17 pontig jutottak ezen a vakteszten...). Nem találtam benne ezúttal semmi 2 csillagosságot, és egy későbbi és komolyabb borra mondtam volna rá, hogy az a várva-várt Bussay. Kicsit fájt, de azért várható volt, hogy a hősökről előbb-utóbb lehullik az álarc. Az ilyen élményektől keményedik meg a borkedvelő szíve, és sarkallja arra, hogy legyen mindig körültekintő (szigorú?) egy bor objektív értékelésekor. Korát nézve az idősek táborát erősíti a mezőnyben. Szép citromszínű bor. Citrusos, rajnais illata megkülönböztette fajtatársaitól, de a fa is felhívta magára a figyelmet. A fásság ízben is megjelent, de szép arányai, korrekt íze miatt egy átlagos 14,7 pontot adtam rá.

Szecskő @ Szürkebarát 2008.
Őt sem azért tettem be, mert annyira meggyőzött volna. Az volt az érzésem, hogy bár mindenki szerette, azért megosztotta a kóstolókat, és ismét bebizonyosodott a vakkóstolásnak, a borok megítélésének, „Kinek mi a jó/nemjó”-nak a szubjektivitása. Sokan magasztosan beszéltek róla, kiemelt díjra akarták jelölni, de a másik oldal nem szavazta meg....bevallom, köztük én sem. Nem volt ugyanis szürkebarátszerű. Hízelkedő bukébornak éreztem, szinte muskotályos íz és illatvilággal, parfümösséggel. Ez valakinek vagy bejön, vagy nem. Egyedisége mindenképp gyönyörködtető volt, kiemelte a többiek közül, de mégsem éreztem volna korrektnek a többi szürkebarátos Szürkebaráttal szemben, ha csupán kirívósága miatt adok neki több pontot. Olyannyira nem, hogy ez föl sem merült bennem kóstoláskor; nem éreztem, hogy ettől az illatkavalkádtól jobb vagy nagyobb élményt adott volna (mindenesetre érthető volt, hogy egy ilyen vakkóstoló sztárja tudott lenni érzéki kedvességével).
Nagy örömömre szolgált, hogy Szecskő Tamás mellett foglalhattam helyet a kóstolón (Turánja 2010 elején Marcit is, engem is rabul ejtett, sőt kimagaslott egy 6-os Merengő és egy 6-os Szepsy Furmint közt). A lényeg: a borász leplezte, de fölismerte saját borát a teszt során és a szünet közben, amikor társalgást kezdeményeztem vele, s gratuláltam Turánjához, rákérdeztem, ő hozott-e a vaktesztre mintát, melyik bor tetszett neki stbstb. A beszélgetés közben aztán odasúgta: „Mit szólok a 15-ös mintához?” Nagyjából a fentieket mondtam el neki is, persze diplomatikusan....végül aztán hozzátette: „Nekem bejött...remélem, az én borom:)))” Talán nem lövök le óriási csattanót, ha azt mondom: ő lett a teszt egyértelmű befutója (a borász értékelését egyébként természetesen nem számítják bele a végső pontba). Ez a végeredmény nagyon jól van így. Gratulálok Szecskő Tamásnak...ha valaki, hát ő igazán megérdemli az elismerést. Színben elég színtelen, akár a legtöbb szürke a mezőnyben. Parfümös, zöldalmás vonal jelent meg a bukéban, nagyon friss, virágos zöngékkel. Igazi bukébor, nőies, virgonc savakkal kísérve, populáris hangolás, igazi közönségkedvenc.

Colterenzio @ Praedium Puiten Pinot Grigio 2007.
Gondoltam, beteszek ide egy jól szereplő olaszt is. Aranyló citromszíne nagyon kedves. Diós, érett jegyei jelezték korát. Szép zamatos, sok rétegű Pinot Grigio, mely kellően testes és hosszú is.

Lesence @ Szürkebarát 2009.*
Első benyomásom az volt, hogy St. Andrea. Érdekes, hogy még nem nagyon ittam St. Andrea Pinot Gris-t, de illatban is, ízben is St. Andreás hordóhasználat jegyeit véltem fölfedezni...(azt hiszem, ez a Lesencének hízelgő elsősorban). Már a korábbi teszten is jó helyezést kapott, most már értem, hogy miért. Remek Szürkebarát ez! Jóval vaskosabb, több, gazdagabb az eddigieknél, ennél a (29.) bornál kezdtem azt érezni, hogy egy kicsit magasabb szinthez érkeztünk el. Halvány szín, már a megszokott módon. Almás, üde illat. Kifejezetten jó ízű fehérbor, mindene a helyén van, tartalmas is, testes is, gazdag is (én személy szerint nem éreztem túlzónak az alkoholját, de a végső eredményben vélhetően emiatt lett csak 14.).

Sclumberger @ Les Princes Abbés Grand Cru Pinot Gris 2007 (Elzász)***
Nevezetesen elárulhatom, őt hittem Bussaynak. A száraz mezőnyben a legsúlyosabb, legösszetettebb, legmasszívabb darab. A Lesencével együtt élesen elváltak a többiektől, mint két magashegyi szökevény a Tour de France-on. Aranyló színével is hódít. Illatban csupa nemesség, sok édes gyümölccsel. Testes, krémes, zamatos az íz...nem értem, hogy végezhetett összesítésben csak a 9. helyen. 8+

Schlumberger @ Kitterlé Pinot Gris Grand Cru 2006. (Elzász)*
A teszt végén továbbra is vakon (!) lehetett választani egy kívánságbort, bármelyiket a kóstoltakból (?)...először az előbbi, 2007-es Schlumbergert kértem, mire azt mondták, az nagyon drága tétel, csak egy palackot kaptak a teszthez (??...na mindegy). Erre ennek a még drágább 6-osnak a számát mondtam (jó borbecsűs lennék, azt hiszem)....a válasz természetesen ugyanaz volt...majd a Lesencét kértem, de azt már más kikérte magának, így a Tornait kaptam, azt meg ott felejtettem. (Állítólag volt már olyan borász tesztelni, aki nem ismerte föl, és saját borát kérte a végén vakon.)
Aranyló színű bor, a Szecskő után ezüst érmet kapott a kóstolóbrigádtól (tőlem 16,9, átlagban pedig 16,92 pontot zsebelt be). Aranyló szín ismét, késői szüretes, édes bort jelző illatok, sok-sok kajszival, illetve botritisszel. Kortyolva mégsem nehézkes, szinte áttetsző, szép sav-cukor arány egy bődületesen nagy félszáraz borban. Van mélysége is, van jó hosszúsága is, amit sokan irigyelhetnek tőle a mezőnyből. Még ilyen szép lesz egy darabig, pedig nem fiatal. 8+

Varga @ Aranymetszés badacsonyi Szürkebarát Késői szüretelésű 2008.
És a vakteszt fintora. Nyilván, ha a címkéjét is látja, mindenki lepontoz egy Varga bort. Volt a tesztelők közt is, aki kifejezetten büszkén verte a mellét, hogy vakon is lepontozta a mezőny két Varga borát is. Engem meglepett, enyhe alkoholossága ellenére nagyonis kellemes, természetes hatást keltő édes bor volt, egyben a bizonyítéka annak, hogy van bőven kiaknázatlan édes potenciál a Szürkebarátban. Közepes aranyló szín. Sok gyümölcs az illatban, vegetális jegyekkel. Szép, arányos édes bor a klasszikus körtés, birses zamatokkal, jó lecsengéssel. Ilyen áron nincs benne hiba.

A nagy csalódásokról inkább nem ejtenék szót. Minek tenném? Medvés bemutatkozómban is leírtam, hogy ez a blog (de azt hiszem a magazinos bortesztre is igaz, hogy) nem a gyenge borok savazásáról, alázásáról szól, épp ellenkezőleg. Egy érdekes kis jelenetet azonban még mindenképp szeretnék megosztani. - Ilyen merítésben sajnos óhatatlan, de szerencsére a hibás bor kevés volt. Talán két kénes, egy dugós tétel volt a sorban, és egy érdekes, nem túl gyakori borhiba is fölbukkant, amit azért szét osztottak a tesztelők közt - „Na ki ismeri föl, milyen borhiba ez?” - fölkiáltással. Érdekes színt vitt a kóstolásba és nem utolsó sorban büszke voltam magamra, hogy mégsem hiába jártam Pásti tanár úr óráira (és kóstoltam végig az egérízűtől a barnatörésesig a specifikus borhibás borsort). Tippeltek illósságra, erre-arra. Elsőként ismertem föl a muskátli-illatot. (Sommelier bajnokok és borászok is többen elkerekedett szemekkel konstatálták, hogy ilyenről ők még nem hallottak soha...naja, egy sommelier nyilván nem a hibás borokra összpontosít.) Ez a borhiba egyébként a maradékcukrot tartalmazó borokban fordul elő, ott, ahol kálium-szorbát válik ki, ettől lesz kifejezett muskátlis szaga a bornak..

Végső sorrend:

Bor neve

Összesített sorrend

Összesített pont

Saját pont

1. Domaine Schlumberger @ Les Princes Abbés Grand Cru Pinot Gris 2007 (Elzász)***

9.

16,7

17

2. Edegger @ Kápolna 2009.*

7.

16,73

17

3. Schlumberger @ Kitterlé Pinot Gris Grand Cru 2006. (Elzász)*

2.

16,92

16,9

4. Lesence @ Szürkebarát 2009.*

14.

16,17

16,6

5. Tornai @ Nagy-Somlói Szürkebarát 2008.*

11.

16,5

16,5

6. Chapel Hill @ Pinot Grigio Balatonboglár 2009.

6.

16,74

16,5

7. Varga @ Aranymetszés badacsonyi Szürkebarát Késői szüretelésű 2008.

17.

16

16,5

8. Colterenzio @ Praedium Puiten Pinot Grigio 2007.

18.

16

16,4

9. Pántlika Pincészet @ Dörgicsei Szürkebarát 2009.

28.

15,2

16

10. Sipos @ badacsonyi Szürke 2009.

24.

15,34

16

11. Borbély @ badacsonyi szürkabrát késői szüret 2008.

20.

15,8

16

12. Varga @ Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát 2008.

34.

13,71

16

13. Laposa @ badacsonyi szürkebarát 2008

13.

16,22

15,5

14. Sipos @ Szürkebarát (félédes) 2008.

31.

14,79

15,5

15. Hilltop @ Prémium Neszmélyi Pinot Grigio 2009.

10.

16,53

15,5

16. Jásdi @ csopkai Szürkebarát 2008.

22.

15,41

15,4

17. Collavani @ Villa canlungo Pinot Grigio 2009.

5.

16,75

15

18. Borbély @badacsonyi Szürkebarát Selection 2008

29.

15,1

15

19. Figula @ Pinot Gris 2008.

32.

14,7

14,8

20. Varga @ badacsonyi Szürkebarát (félédes) 2009.

25.

15,3

14,8

21. Zenato @ Pinot Grigio delle Venezie 2009.

3.

16,8

14,7

22. Bussay @ Csörnyeföldi Szürkebarát 2007.

16.

16,05

14,7

23. Béla és Bandi @ Pinot Gris 2008.

27.

15,29

14,7

24. Szeremley Huba @ badacsonyi Szürkbarát 2008.

4.

16,77

14,7

25. Szecskő Tamás @ mátrai Szürkebarát 2008.

1.

17,11

14,6

26. Skrbaski @ leshegyi Pinot Gris 2008.

19.

15,9

14,5

27. Nyakas @ budajenői Pinot Gris 2008

15.

16,1

14,5

28. Figula @ Nyerges 2007.

8.

16,7

14,5

29. Bárdos és fia @ Pinot Grigio 2009.

23.

15,4

14,5

30. Istvándy @ badacsonyi Szürkebarát 2009.

12.

16,3

14,5

31. Mátra Hill @ Pinot Grigio 2009.

33.

14,6

14

32. Ludányi @ Pinot Gris 2009.

30.

14,83

14

33. Garamvári Szőlőbirtok @ Pinot Gris 2009.

21.

15,7

14

34. Skrabski @ Nemrozé 2009.

26.

15,3

13

35. (Demeter @ 12/5 Szürkebarát 2005.)

35.

12,56

12

(+1 hibás, muskátlis tétel)

-

-

-

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább