A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

Az egész nap az egyesület különböző borászainak előadásaival telt, akik fél órás kis monológok közepette próbálták átadni, meddig is jutott a borvidék és az egyesület, melybe tudjuk: mára valóban minden fontos somlói borász csatlakozott (tényleges közösség nélkül bizony nem megy). Laposa József tájépítész szemszögből vetítette le értékes fotólenyomatok segítéségével, mennyire sokat is formálódott több évtizedes munkássága alatt a hegy képe: a rengeteg apró présház a rendszerváltás előtt szinte beborította sűrű, fehér pöttyeivel a Somlót. Mára számuk lényegesen redukálódott és sok pince nagyon fontos rekonstrukciós tevékenységet vitt véghez (hatalmas pénzek megmozgatásával), mellyel fontos, értékes egybefüggő szőlőterületek jöhettek létre! Takács Lajos ennek 'érdekes' folytatásaként - tőle meglepő módon - építészeti irányból közelített a hegy felé: Laposa József több évtized fotóit mutatta be, Takács Lajos ugyebár csak jóval 2000 után érkezett a borvidékre; ám nem kevés példát tudott mutatni, mennyi különleges szépségű kisebb, nagyobb romos pince torzója pusztul gazdátlanul szerte a hegyoldalon (látszik, hogy Lajos későbbi jövevényként is a mai napig nagyon szeret elveszni az ódon pincék között). Némelyiket pár éve még helyre lehetett volna állítani, ám sokukban bor többé nem nagyon fog készülni, néhányukat unokáink már biztosan nem fogják látni. Rengeteg aztán a tájba nem igazán illő, koncepciótlanul fölhúzott új épület (olykor bizony neves tervezők munkájából is), melyekkel ugyancsak nem nagyon lehet mit kezdeni, ha az ember több évszázad tükrében próbálja értelmezni a táj épületeit.
Nagyon érdekes volt Nemes Richárd (a Pannon Bormustrát is szervező in vino consulting Kft) előre mutató szemléletű, marketinges eszmefuttatása, mely Somló nemzetközi kontextusba-helyezéséről, a Kramer-féle „somewhereness” jelentőségéről, egy vonzó turisztikai desztináció vízióiról beszélt tabuk nélkül. Témába vágó példákat hozott a borvilágból kezdve a közeli Wachau sikeres felemelkedésétől, az Etna borvidék pár év alatti fölfuttatásán át, Gajaig, aki nem riadt vissza a világfajtákon keresztüli kommunkiációtól sem (hogy ezáltal rávilágítson a helyi fajták fontosságára). Érdekes aktualitása volt itt a bormustra vörösei közt legmagasabb pontszámot elérő Kreinbacher Syrah-nak (ne értse félre senki, az üzenet nem az volt, hogy telepítsünk ész nélkül világfajtákat, de töredék százalékban, a kontextus megteremtése végett bizony fontos tanulságokkal szolgálhat egy somlói Sauvignon vagy Rajnai is a mindenképp izgalmas Juhfarkok és Furmintok mellett).
Dénes Tibor aztán a Somló kistestvéreiről beszélt, melyek egyelőre kissé mostoha szerepben vannak: ő maga Ság-hegyi, de itt a kóstolón egy izgalmas kissomlyói tétel is került a poharakba. Mikro-termőhelyekként szerintem mindkettő nagyon érdekes lehet még a jövőben, elég ha Nadapra, Csörnyeföldre vagy Ostorosra gondolunk, melyek mindegyike mára jól csengő terroirokat takar sokunk olvasatában. Nem hangzott el Tibortól, de (némileg helyiként mondhatom) idevágó problémát jelent mindkét hegyen, hogy nem alakultak ki a fölaprózódott, elhanyagolt családi parcellákból ésszerűsített, „mai felszereltségű” borászatok, a szőlőt művelők öregednek, koncepciózus közösségről pedig végképp nem beszélhetünk még sajnos (addig pedig nagyon nehéz kilépni a nyilvánosság elé). Ambrus Lajos somlai témában sok költőtől, írótól idézett, aki megfordult hajdan a borvidéken: Mikszáth, Hamvas, Vörösmarty, Berzsenyi. Végezetül Baráth Sándor gasztronómiai és az egyesültről szóló, kevésbé specifikus, inkább általánosságokról szóló szavait én a konferencia elejére tettem volna.
Minden kiselőadás végén megkóstoltunk természetesen egy-egy izgalmas somlait is:

Laposa Borbirtok Juhfark 2011.
Laposáékat nem kímélték az elmúlt kemény esztendők. Belenyúltak rendesen (van még mindig olyan készletük, melyhez nem férnek hozzá). De jó érzés látni az idősebb Laposán, hogy nem adják föl soha: évről-évre megmetszik és leszüretelik a családi szőlőt, legjobb tudásuk szerint. Zöldalmás, császárkörtés illat, majd (nekem badacsonyiakat idéző) sajtos mineralitás és érintésnyi virágosság jellemzi. Ízben savai nagyon frissek, üde gyümölcsösség határozza meg a kortyot. Száraz érzet, feszesség, citrusosság, bonyolítások nélkül. 5+

Takács Lajos Hárslevelű 2010.
Nem volt fahordóban. Jellemző Takács Lajosos/somlóias illatáradat. Töménység, sűrűség az illat legfőbb erénye. Ásványkoncentrátum, tűzkő, mégis a kukoricás, érett jegyek ellenére van benne egyfajta kellemes frissesség, virágosság is (igaz a tapasztalatok azt mutatják, hogy a 10-es borok hamar levetkőzik a primer jegyeket). Ízben nagyon feszes, szikár, a borász (a rá nagyon jellemző módon egyébként) nem szépítgette a dolgot: ez az alapanyag a korábbi évjáratokhoz képest kevésbé volt érett. Ez a mindent összehúzó savakban egyértelmű ténnyé válik. A kortynak ennek ellenére van hossza, van tartalma is a sav mögött, héjon áztatott leheletnyi kesernyével lezárva. Alapvetően tehát rossz bornak nem lehet mondani, de egyensúlya sajnos nem éri el a kívánt szintet. 6 (Egy izgalmas hír: „Néhány év múlva több mint húsz, Kárpát-medencében őshonos fehér fajta bora lesz kóstolható a pincénél.”)

Kreinbacher Juhfark 2009.
Meggyőzően teljesítettek ma a Kreinbacher borok. Illatukat emelném ki a leginkább: tiszta gyümölcsösség, elhanyagolható fa volt érezhető bennük, amivel nálam nagyot léptek előre a korábbi évek tapasztalatai után. Virágpor és mineralitás mellett a legmeghatározóbb egy élénk, sárga gyümölcsös jegy: narancs, barack, mely a Hollóvár után is a sokkal érettebb gyümölcsről tanúskodik. Elegáns, tartalmas illat. Ízben megint somlói feszesség, krémes, telt, a korty közepén szinte gömbölyded érzetű bor. Valamennyi hordóvanília azért ebben a borban is akad, nálam ez még a hibaküszöb alatt mozog, jól áll neki. Lecsengésében pici kesernyésség. Tömör és összetett bor, de súlyban nem túloz. Szép íve volt a sornak. 6+ (Jó érzés látni, hogy a birtok a már említett rekonstruált területek mellett továbbra is tud fejlődni, a gyönyörű birtokközpont épület mellett, az idei szüretre a modern földolgozó is elkészül. A pincében továbbra is a kísérleteké a stíluskeresésé a főszerep, ahogy az egy fiatal birtokhozt illik.)

Dénes Hegybirtok Ság-hegyi Olaszrizling 2006.
Tiszta és dús palackbuké. Méz, sárgabarack, fűszerek, ásványok, és egy különös fehér virágos jelleg lengi körbe, melyet nehéz volt megfejteni (talán fehér liliom). Gyönyörű, időtlen, finom savai ejtenek rabul először. Krémesség és hordóvanília akad bőven (lehetne kevesebb is). Nagy test, de nem darabos ez sem. Lecsengésének sóssága nagyon kifejező, egy behízelgő cukorkás ízmaradékkal. Kár a tompa, kissé lusta krémességért, és a korty második felében is mintha üresedés jelei mutatkoznának. Ezzel együtt méltó bizonyíték a termőhely potenciáljára is. 6

Györgykovács Tramini 2010.
Györgykovácséknál a 10-es év nem múlta alul sokban a korábbi esztendőket, legalábbis ők mindig egészséges, jó termésről mesélnek. Ez a Tramini most is olyan lett, hogy nem lehet nem szeretni. Rózsa, licsi, fehér virágok végtelen sora. Feszes íz, de rendkívül gyümölcsös, hosszú, szép ásványos lecsengéssel. Végén letompul egy kissé, fajtajelleges, muskotályos kesernyével zárulva. 6+ (Másnap a 7-est nem volt annyira öröm kóstolni: üresedő, nehézkes, tompa bor benyomását keltette, kevés fajtajeggyel.)

Királykő kissomlyói Furmint 2009.
Ugyan nekem is a Ság-hegyen van kisebb szőlőterületem (anyai nagyapám odavaló), de a horizonton hasonló sziluettel kiemelkedő, közeli Kissomlyóról még én se kóstoltam bort soha. Nem voltak tehát túlzott elvárásaim, de ez a bor sem törte meg a sor ívét, de nem ám! Kenyérbél, sajt, mineralitás orrban. Ízben virgonc, szikrázó, bizsergető savak töltik ki nagyon szépen a kortyot. Azt írtam még föl, hogy „evőbor”...ezek a savak bizony étel után kiáltanak, de jelenlétük mégsem volt zavaró, sőt időtlen élénkséget, sűrű rácsszerkezetet adtak a tiszta bornak. Kompakt és tömör ital. Kellően hosszú is. Nagyon tüzes, fűszeres ízmaradékkal. Ha a külsőségek is igényesen mellé lesznek rendelve a szép bornak, akkor semmi akadálya nincs szerintem, hogy Dénesékhez hasonló ösvényen elinduljon a Kissomlyó sztorija is a Ság mellett. 6+

Kreinbacher Öreg Tőkék 2009.*
A bor legnagyobb érdeme, hogy 60 %-os Olaszrizling túlsúllyal tud elképesztően csiszolt lenni. Élénk, sárga gyümölcsös illat, akárcsak a Juhfarkuknál is: barack, narancs, tropikális elemek. Húsos, tartalmas, magas savszerkezet, nagyon szépen beépült fa! Nagyon hosszú az utóíze is, rengeteg ásvánnyal ejt rabul. Feszes, sűrű és szikár. Kis alkoholosság azért befűt a végén, de az eddigi Kreinbacher-élményeim közül eddig magasan őt tudom kiemelni, ezért a 35 ha-os birtok most megkapja az első csillagát. (Bárcsak elhozták volna azt a Syraht is...) 7