Hihetetelen, hogy mindig mennyire rendben van. Most is óriási élmény. Fiatalos citromszín. Szinte fejlődő illat: mandulakrém, fehér virág, széna, viasz, termőhely, éteri tisztaság, és a fajta legszebb mosolya, kimérten, elegánsan, mintha patikamérleggel mérték volna ki arányait (pedig dehogy). Olyan akár egy csizolt márványdarab: egyben van, mindene tökéletes összhangban. Tömör szövet, krémes textúra, fehér húsú barack, magasság. A 13.5-ös alkohol nem tréfál, de nem is uralja a bort, hanem égig emeli. Hosszú és burgundi borokat idéző emelkedettség, varratmentes egység és részletgazdagság teszi egyéniséggé. A kesernye sem zavaró. A bor pedig még fiatal, alakul, ki tudja pontosan mivé...mit számít: úgy klasszis, ahogy van, éppen akkor és ott...ahogy minden Györgykovács bor. Kincs. Örökkévaló csoda.

Az első generációs borászok közös platformjaként indult el 1999-ben a Pannon Bormíves Céh. A szerveződést tíz komoly hazai családi pince indította, valószínűleg az egyik legrégebbi hasonló egyesület, ami minőség mentén definálja önmagát és a magyar bort. Noha az évek alatt kicsit elhalkultak, a Pannon Bormustra sem nagyon kerül napirendre. Pedig annak kérész életű megújulási törekvései egy pillanatra beengedtek némi nemzetközi levegőt kis hazánk igencsak ellaposodott borversenyeinek terébe. Hagyományos évvégi karácsonyozsára minden decemberben összeverődik a sok neves borász, hogy bevonva a szakmát, borkedvelőket, kicsit visszatekintsenek az év történéseire. Balla Géza, céhtag lett ugyebár az év borásza, Szabó Edit Bussay László emlékdíjat kapott, Mészáros Gabriella pedig megindító módon emlékezett meg az idén fájdalmas hirtelenséggel minket itthagyó Sánta Zoltánról, aki tényleg óriási űrt hagyott maga után ebben a közösségben. 

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Rózsás, licsis, virágos, gyönyörű illat a Tramini legszebb villanásaival. Ízben csiszolt, szép egyensúlyú, nem túloznak az évjárat savai, s a termőhely is megjelenik a borban. Nem tudom, hogy csinálja a borász, de még mindig a hazai felhozatal egyik legszebb traminije, tele fajtajelleggel, túlzások nélkül, elegánsan. Remélem, hosszú ideig ilyen szép tud lenni (Györgykovácséknál nem volt ez rossz évjárat, s a tramini savainak nem is kedveznek a meleg évek.)

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Mostanában édesapám vezetése alatt családilag átálltunk az ásványos fehérborokra. Tetszik, nem tetszik, nincs más. Nekem mondjuk, éppen tetszik. Tetszik, mert a magyar fehérborok (sőt talán a magyar borok…) színe-java tartozik az említett szegmensbe, ráadásul általában én válogathatom össze az ebédek-vacsorák kísérőit. Nos, ez alkalommal egy kiadós töltött káposzta-vacsora után nyitottuk az alább említett borokat és megnyugodva vettük tudomásul, hogy a testes somlóiak a paprikás-borsos, egyértelműen vörösbort kívánó ételek után is megállják a helyüket…mi az hogy…

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Ahogy tavaly is, idén is bemutatta a Somlói Tavasz Egyesület a borvidék friss évjáratú borait az arra fogékonyaknak. Nem könnyű dolog a jellemzően hosszabban érlelhető somlóiakkal ilyen fiatalon barátkozni, kihívásokat, komoly útvesztőket tartogat az ilyesmi, de a kezdeményezés ezzel együtt is nagyon dicséretes és követendő. Egyúttal mindenkinek jelzi, (aki nem tudná) hogy nem csak a tokaji, villányi, egri borászoknak, de a Somlónak is van határozott öntudata! Szeretjük is őket, a borokat is, a borászokat is...az évjárat meg, nos az olyan lett, amilyen...de ahogy már többször is utaltam rá: a biztos kezektől származó meglepetésekre mindig érdemes felkészülni, nyitottan közelíteni feléjük...

Györgykovács Imre, a somlói nagyok egyike emlékszem, anno egy kiadványban az akkor debütáló 7-es évből ezt a borát emelte ki. Színe szép szalmasárga. A pohár fölé hajolva hársas édes kukoricaillat, illetve szúrós ásványok érződnek. Ízben kiváló savak, szép arányok fogadnak. Jóleső kesernye vezeti a kortyot középen; épp elég, de nem zavaró fával. Talán az alkohol miatt némi szervesoldószeres, fenolos íz kíséri az ízmaradékot, de így is remek, diszkréten ásványos somlói, magabiztosan elkészítve a régi iskolából, a Hárs szikár komolyságával. Étel mellé az igazi. Még nincs a csúcson.