Somló régi/új szerelem. Szeretném Somlót a lehető legjobban körbejárni, ami mellett csak pozitív érvek szólnak. Elég csak néhány pincét említeni ilyen érvként, s máris tódulnak az izgalmasabbnál izgalmasabb borok. A Somlói Apátsági Pince már az új generációs miniborászatok táborát erősíti (akárcsak Takács Lajos vagy Spiegelberg Stefán). Ezeknek a kispincéknek a közös jellemzője, hogy sajátos filozófiát és többnyire természethű, haladó borászati szemlélet vetőmagját hozták a termékeny talajú borvidékre, ezzel fontos és üdítő színfoltokkal gazdagítva annak spektrumát. Hitelesség, természetes tisztaság, sallangmentesség, kompromisszumok kerülése. Nagyon fontos bástyáknak érzem ezeket a borászegyéniségeket, s jó lenne, ha a Somló jövőbeli történetének írásában minél nagyobb részt tudnának vállalni.

Somló az egyik legizgalmasabb, legegyedibb termőhely a világon. Ezt hivatott hirdetni 'Somlóiak' sorozatunk is. Egy kedves társasággal múlt héten el is látogattam ide. Ismét kisebb szégyenérzettel kell beismernem azt is, hogy amióta borok körül sündörgök, azóta ez az első látogatásom ezen a hegyen. A többieknek már volt némi helyismerete, sőt dolgoztak is pincénél Somlón, úgyhogy ők javasolták baráti hangulatú hétvégének helyszínként. Az első találkozások egy hellyel mindig nagyon meghatározóak, és úgy bevésődnek az ember emlékei közé, ahogy talán egyik későbbi, kapcsolódó élmény sem. Nyári napsütésben érkeztünk. Délután azonban szinte egyik percről a másikra elkomorult az egész hegy. A szieszta után fölkelve zord és hideg hellyé változott körülöttünk minden, mely ólmos felhőkbe, esőbe burkolózik. Sötétszürke kövei csak még drámaibbá tették hűvösen zord hangulatát és olyan érzésem volt, hogy hazai borvidékeink közt a legjobb helyszín lenne a vízvezeték és közvilágítás nélküli, elszigetelt világ egy melankolikus, megrázó művészfilmhez. Szombat éjjel hazafelé megmászva a hegy déli oldalát ránk szakadt az ég út közben. Nulla világítás, csak a földig is leérő villámok világították meg másodpercenként az utat és annak két oldalán a bazaltból rakott embermagasságú támfalakat. Természetesen ronggyá áztunk, de a misztikus olümposzi hangulatú, viharos hegy egy nagyon sajátos élménnyel tett gazdagabbá. Az északi oldal állítólag még ennél is lidércesebb... A hegyet azonban nem istenei miatt ismerjük (persze az emberek sok helyen szeretnek Istent játszani; a borvidékeken sincs ez másképp). Meglátogattunk pár pincét, ha már erre jártunk.

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

Mostanában édesapám vezetése alatt családilag átálltunk az ásványos fehérborokra. Tetszik, nem tetszik, nincs más. Nekem mondjuk, éppen tetszik. Tetszik, mert a magyar fehérborok (sőt talán a magyar borok…) színe-java tartozik az említett szegmensbe, ráadásul általában én válogathatom össze az ebédek-vacsorák kísérőit. Nos, ez alkalommal egy kiadós töltött káposzta-vacsora után nyitottuk az alább említett borokat és megnyugodva vettük tudomásul, hogy a testes somlóiak a paprikás-borsos, egyértelműen vörösbort kívánó ételek után is megállják a helyüket…mi az hogy…

Ahogy tavaly is, idén is bemutatta a Somlói Tavasz Egyesület a borvidék friss évjáratú borait az arra fogékonyaknak. Nem könnyű dolog a jellemzően hosszabban érlelhető somlóiakkal ilyen fiatalon barátkozni, kihívásokat, komoly útvesztőket tartogat az ilyesmi, de a kezdeményezés ezzel együtt is nagyon dicséretes és követendő. Egyúttal mindenkinek jelzi, (aki nem tudná) hogy nem csak a tokaji, villányi, egri borászoknak, de a Somlónak is van határozott öntudata! Szeretjük is őket, a borokat is, a borászokat is...az évjárat meg, nos az olyan lett, amilyen...de ahogy már többször is utaltam rá: a biztos kezektől származó meglepetésekre mindig érdemes felkészülni, nyitottan közelíteni feléjük...

A hollóvári kalandozás után, Somló másik, kicsit könnyedebb arcát jól leképező pincével folytatnám a borvidék ízlelgetését. Ellentétben Takács Lajossal, Kolonics Károly jóval alacsonyabb részen, egész a bazaltkúp szoknyáján tevékenykedik. Végtelenül kedves borai időtállóak, behízelgően illatosak, sósak, barátkozósak és nagyon jól esik őket inni.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!