X

JUHFARK

Ripka Gergely

Barcza Bálint – gyorsszemle

Egy misztikus borvidék csendes borásza

A fiatal Barcza Bálinttal évekkel ezelőtt találkoztam. Amolyan klasszikus borvidéki mese: az ember céltalan idillben sétálgat a napsütötte hegyen és belebotlik egy borászba, aki épp a szokott módon tesz-vesz a pince körül és mint jó gazda, beinvitálja a vándort egy pohár borra, amiből aztán kettő lesz, majd egy hármadiknak a története is beleszövődik a délutánba. Csakhamar kiderült, hogy mi már egy egész más munkakapcsolatból kifolyólag találkoztunk boros körökben, aztán a következő percben már a szőlőben vagyunk, a bazaltorgonák alatt. De aki volt már éjszakai pincetúrán a Somlón, az pontosan tudja, miről beszélek, s azt is, hogy a szunnyadó tűzhányó mennyire misztikus hely. - Pillanatok alatt képes átváltozni. Napsütötte vulkánból, zord és sötét hely lesz belőle a természet szeszélyéből. A komoran elsötétült hegy fekete köveit csak a villámok világítják meg, amúgy nincs vezetékes víz és már eleve annyira valószerűtlenné teszi a helyet, ahogy kiemelkedik a semmiből, a síkságból, eszményi panorámát tárva a látogató szemei elé, ahogy a síkság túlfelén a Balaton tanúhegyeit csodálhatjuk meg.... Megmagyaráthatatlan: ekkora egyéniséggel hogy nem lett még világsiker ebből a termőhelyből.

Tovább

Ripka Gergely

SAP//2o13

Nagy évjárat Bzolitól

Balogh Zolit mindenki ismeri. Az online borszíntéren az egyik legnagyobb provokatőr, aki az évek során bárkivel szóváltásba tudott már kerülni, aki él és mozog. De nem csak erről ismerszik meg. A 2000-es évek közepe óta Somló egyik meghatározó borászatának, a Somlói Apátsági Pincének a birtokosa és a helyi közösség egyik fontos motorja is. BZoliról mindenkinek van véleménye. Boraik tudatosan buja, maradékcukoros, túlérett hangulata is megosztja a közönséget; én időről-időre belefutok olyan SAP borba, amik nem osztanak meg, sőt szívesen fogyasztom őket. Néha késsel, villával. A túlkapások ellenére tetszik bennük, hogy önmaguk definíciói. Nem hasonlítanak senki másra. Miért is kéne skatulyákban gondolkoznunk egy fajta/borvidék kapcsán? Szerettem a 11-es Furmintot, de a 10-es év Juhfarkja, 12-es év Hársa is élmény volt. Minden évből valami… Hanem végre itt vannak a 2013-as borok is (első alkalom, hogy mind egszerre lettek készen), éppen ezért Zoltán összekürtölte a borszakma „léhűtőit”, hogy ismerkedjenek a kiváló évjárattal egy jó hangulatú, szórakoztató előadás közepette (kb. 30 komoly étteremtől volt jelen sommelier, a 6-7 újságíró mellett).

Tovább

Ripka Gergely

Karácsonyi Zwack Open/2013

Magyar borok színe java a Soroksári úton

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai:

Tovább

Ripka Gergely

Milyen volt Tokajban 2006?

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Tovább

Ripka Gergely

Somlóiak #7 – Somlói Apátsági Pince

Somlói Hétvége #2

Somló régi/új szerelem. Szeretném Somlót a lehető legjobban körbejárni, ami mellett csak pozitív érvek szólnak. Elég csak néhány pincét említeni ilyen érvként, s máris tódulnak az izgalmasabbnál izgalmasabb borok. A Somlói Apátsági Pince már az új generációs miniborászatok táborát erősíti (akárcsak Takács Lajos vagy Spiegelberg Stefán). Ezeknek a kispincéknek a közös jellemzője, hogy sajátos filozófiát és többnyire természethű, haladó borászati szemlélet vetőmagját hozták a termékeny talajú borvidékre, ezzel fontos és üdítő színfoltokkal gazdagítva annak spektrumát. Hitelesség, természetes tisztaság, sallangmentesség, kompromisszumok kerülése. Nagyon fontos bástyáknak érzem ezeket a borászegyéniségeket, s jó lenne, ha a Somló jövőbeli történetének írásában minél nagyobb részt tudnának vállalni.

Tovább

Ripka Gergely

Sómlóiak #6 – Fekete Béla bácsinál jártunk

Somlói Hétvége #1

Somló az egyik legizgalmasabb, legegyedibb termőhely a világon. Ezt hivatott hirdetni 'Somlóiak' sorozatunk is. Egy kedves társasággal múlt héten el is látogattam ide. Ismét kisebb szégyenérzettel kell beismernem azt is, hogy amióta borok körül sündörgök, azóta ez az első látogatásom ezen a hegyen. A többieknek már volt némi helyismerete, sőt dolgoztak is pincénél Somlón, úgyhogy ők javasolták baráti hangulatú hétvégének helyszínként. Az első találkozások egy hellyel mindig nagyon meghatározóak, és úgy bevésődnek az ember emlékei közé, ahogy talán egyik későbbi, kapcsolódó élmény sem. Nyári napsütésben érkeztünk. Délután azonban szinte egyik percről a másikra elkomorult az egész hegy. A szieszta után fölkelve zord és hideg hellyé változott körülöttünk minden, mely ólmos felhőkbe, esőbe burkolózik. Sötétszürke kövei csak még drámaibbá tették hűvösen zord hangulatát és olyan érzésem volt, hogy hazai borvidékeink közt a legjobb helyszín lenne a vízvezeték és közvilágítás nélküli, elszigetelt világ egy melankolikus, megrázó művészfilmhez. Szombat éjjel hazafelé megmászva a hegy déli oldalát ránk szakadt az ég út közben. Nulla világítás, csak a földig is leérő villámok világították meg másodpercenként az utat és annak két oldalán a bazaltból rakott embermagasságú támfalakat. Természetesen ronggyá áztunk, de a misztikus olümposzi hangulatú, viharos hegy egy nagyon sajátos élménnyel tett gazdagabbá. Az északi oldal állítólag még ennél is lidércesebb... A hegyet azonban nem istenei miatt ismerjük (persze az emberek sok helyen szeretnek Istent játszani; a borvidékeken sincs ez másképp). Meglátogattunk pár pincét, ha már erre jártunk.

Tovább

Ripka Gergely

Somlóiak #5

Két nap Etyeken/#1.

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

Tovább

Ripka Gergely

Pannon Bormustra 2012/MESTERKURZUS

Ezen a héten: XIII. Pannon Bormustra #4

Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

Tovább

Ripka Gergely

Pannon Bormustra 2012/SÉTÁLÓ KÓSTOLÓ

Ezen a héten: XIII. Pannon Bormustra #3

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Tovább

Ripka Gergely

Magyar borok színe-java/Vol #2

kóstoló a zwacknál

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább