X

TAKÁCS LAJOS

Ripka Gergely

Nagy furmint-lecke a Kakasban

Nyári búcsú 2014-től

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Tovább

Ripka Gergely

Új szerveződés Somlón

A somlói borok boltjának bemutatója

Cartwright Éva mindössze pár éve nyitotta meg a Somlói Borok Boltját, de már az elején látni lehetett, hogy hosszú-hosszú évek óta talán a legjobb közösségi szerveződés lett ez a Hegyen. Úgy éreztem, egy régi adósságot törlesztett végre Somló. - Csupa pozitív töltet és energia. Korszellemhez illő tér. Egy pont, ahol nem csak megvásárolható egy mélymerítés Somlóról, de a legtöbb tétel kóstolható is. Egy hely, ahol le lehet ülni beszélgetni a borok mellé, és ahol hasznos tippeket kaphatunk arról, merre tovább. Balogh Zoltán a SAP-tól pedig kezdettől fogva hathatósan támogatja a bolt kommunikációját, hogy az minél erősebb bástya lehessen a helyi borturizmus számára. Pártatlannak tűnő, karakán kiállása mindenképp nagy löketet ad a kezdeményezésnek. Zoli hívta össze most azokat a hazai szakértőket, borszakírókat, bloggereket is, akik a Gellért Szálló egyik különtermében betekintést nyerhettek a Somlói Borok színes portfóliójába.

Tovább

Ripka Gergely

Hollóvár Furmintok//2oo5-2o13.

somlói időutazás Takács Lajossal

Takács Lajos Somló egyik legnagyobb figurája. Volt. Volt? - Alighanem igen, mivel tavaly a saját útját járó borász átköltözött Hegyaljára. Ahogy ő mondja: haza. Nem is térnék most ki ennek a hátterére részletesen. Maga a borász is elérzékenyült szűkszavúsággal nyilatkozott a témában. (A történet hátterét terveim szerint egy mélyinterjú fogja majd megvilágítani hamarosan.)
Maradjunk egyelőre a jelenben: furmint február van. Lajos és a Terroir Club pedig elhozták 20 lelkes érdeklődőnek a kultikus Hollóvár pince összes eddigi Furmintját. Bevallom, hozzám a pince borai közül mindigis a Furmintok álltak a legközelebb. Hiába a hársak kaptak talán összességében nagyobb visszhangot, s lettek talán följebb is pozicionálva. - Takács Lajos furmintjainak nagy szerepe van abban, hogy a fajtának anno híve lettem, s vagyok ma is (minden szkeptikus hang ellenére). Felettébb izgalmas volt látni, hogy a gyakorlatilag azonos terhelés és azonos évközi mozzanatok mellett milyen szépen kidomborodnak az évjárati sajátságok az alábbi borokban. Gyakorlatilag lecsupaszítva ott volt előttünk a forró nyár vagy épp a sok csapadék hangulata. Mint tíz szobor.

Tovább

Ripka Gergely

Hárslevelű – kóstoló a Kakasban

exkluzív sor jó társaságban

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Tovább

Ripka Gergely

Nyitott kóstoló a Terroir Clubban

kézművesebb, természethű tematika

A kötetlenebb hangulatú nyitott kóstolók évek óta rendszeresen látogathatók a Terroir Clubban. Ilyenkor az épp aktuális újdonságok közül néhány tétel kóstolható meg együtt, jelképes összeg fejében. A napokban ezek az érdekességek kerültek bemutatásra a Csillaghegyi úton:

Tovább

Ripka Gergely

Két Hollóvár Hárs

pálfordulás előtt/után

A Furmint Februáron odavoltam Takács Lajos 11-es félszáraz Furmintjáért. Ezt a posztot most csak azért kezdem egy látszólag teljesen ide nem illő borral, mert arról a borról írás sajnos egyelőre nem született, de előbb-utóbb úgyis fog. Nem titok, hogy Somló talán legkedveltebb kézműves borászánál 2010-től nagy változások történtek a borok érlelését illetően. Egész pontosan az, hogy a borász egyik évről a másikra megvált hordóitól, és áttért famentes érlelésre. Csak színlével dolgozik Takács Lajos, szüret után gyors földolgozással, bár a must akár egy éjszakát is csepeghet, ami révén értelemszerűen számos értékes sav és aromaanyag jut a borba. Tiszta és sallangokat, trükköket nélkülöző technológia, mely hasonlóan tiszta borokat hozott a teltebb, vastagabb korai évjáratok után.

Tovább

Ripka Gergely

Karácsonyi boraim//2012.

Néhány tárolási tapasztalat fehérekkel

Sokminden történt 2012-ben. - Rengeteg változás, alakulás, fomálódás kísérte az évet. - Kívül is, belül is…persze jó volt ez így (mégis abban bízom, hogy 2013 valamiféle stabilitást, kis révbe érést hoz majd magával a sok hullámzás után). De addig is, ahogy 2008 óta minden esztendőben, úgy idén is próbáltam módszeresen a lehető legjobb borokból nyitni a családnak a meghitt ünnepre. A tányérokon hal, mákosguba, bejgli stb. A poharakban pedig…

Tovább

Ripka Gergely

Top 6//2012.

az év hat leginsipirálóbb borélménye

Úgy döntöttem, ettől az évtől kezdve megpróbálok mindent kicsit szűkebbre szabni, kicsit kevesebb lére ereszteni. Talán mindenkinek jobb így. Így mostantól 12-esről 6-osra zsugorodik ez a képzeletbeli '(Very) Best Of' – karton (de az sem kizárt, hogy később még ezt is felezni fogom...). Két fehér, két vörös és két édes lenne nyilván a helyes egyensúly (két csillag alatt nem nagyon lehet ebbe a ligába bejutni). A szabályok pedig még annyiban módosulnak, hogy borvidékenként maximum 3 -féle bor szerepelhet (borászatonként természetesen egy). Igencsak megnehezítettem ezzel a saját dolgom egy ilyen csillagzáporos esztendő után! Tokaj 2012-ben is sokkal több kiemelkedő élménnyel szolgált, mint bármi más, de nyilván nem csak erről az egy borrégióról szól az élet. Év borát természetesen idén is választok. Illetve minden bor kapcsán megfogalmaznék valami apró gondolatot, ami bizakodásra ad okot... Nem feltétlenül a legmagasabb pontok döntöttek, inkább a jelentőség foka alapján válogattam most (aki karácsonyi ajándékot válogatna innen, az nem biztos, hogy talál még köztük forgalmi tételt, ezért előre is elnézést). Erre a képzeletbeli kartonra vésném föl legszívesebben, hogy ’2012-es álmok’:

Tovább

Ripka Gergely

Ha valaki megkérdezné, melyik a 10 legizgalmasabb magyar pince?

táncolómedve - top 12+1/2012

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább
Hölgyeim és uraim: íme, a 10 pontos borélmény.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//2.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

A február a furmint hónapja, mely vállaltan egy száraz furmintokról szóló eseménysorozat, egy hónapon át. Szembe kell azonban néznünk a ténnyel, hogy Tokaj még mindig inkább a világ legjobb édes borának, az aszúnak a hazája. Ez tette naggyá és a furmint tehetsége is ezekben a különleges minőségű borokban érhető tetten a legszebben Hegyalján. Folytatódik interjúnk Mészáros Lászlóval, a Disznókő birtokigazgatójával, aki az aszú 2013-as újragondolt termékleírásában fontos reformer szereplőként vett részt. Interjúnk első részében alaposan végigkövettük vele a feldolgozás főbb mozzanatait, illetve, hogy az új szabályozás mennyivel logikusabb arányokat ír elő a régihez képest. Ma az aszú erjedésének és érésének több évszázados titkairól, aszústílusokról, az esszencia és a koncentráció kérdéseiről a piac tükrében, a puttonyszámok szerepéről és a mai termékleirás szerencsés vagy épp hézagos aspektusairól lesz szó:

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//1.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

Tokaj-Hegyalján a Hegyközségi tanács döntésének nyomán, miniszteri döntéssel 2013-ban megváltozott a szabályozás az aszú körül. Annak idején erről sokat cikkeztek, de a változásokból szinte csak két info ment át a köztudatba: az aszúnak 120 g/l fölötti cukortartalommal kell rendelkeznie, és hogy a 3 és 4 puttonyos aszú ezzel meg is szűnt. Ennél azért többről van szó, melynek most kezd igazán visszhangja lenni, hogy egyrészt átmegy a gyakorlatba, másrészt sokan sokféleképp vélekednek arról, mi is a szerepe Tokajban (és a nagyvilágban) az aszúnak, a világ legjobb természetes édes borának.

 

Tovább
Rákóczi Aspremont Kúria, Mád

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Barta Pince - gyorsszemle

Minden ugyanaz, csak másképp

Homonna Attila pár éve elhagyta a fedélzetet a mádi Rákóczi Kúria alatti pincében. Közben a fiatal Ujvári Vivien csatlakozott Barta károly csapatához és 2016-tól már egyedül ő készíti a borokat. Nehéz egy ekkora tehetséget pótolni, de bizton állíthatom, a csere bevált. Homonna Attila stílusa évekig elég markánsan megmutatkozott a Barta borokon. Szeretem azt a stílust is, de még jobban szeretem a saját boraiban, a bényeiekben. Viviennel egész más irányt vettek a borok. Olyan szakemberrel lépett el a pince egy frissebb irányba, aki száraz boros technológiákból látott már egy párat a nagyvilágban, de Hegyalján is. Így a borok is úgy lettek másak, hogy közben a Király-dűlő is szépen teret kap bennük 

Tovább