Borokkal foglalkozni többek közt azért is nagyon izgalmas szakma, mert az ember eleinte a borokon keresztül próbálja kiismerni a borászt, majd a szerencsés kóstolás közepette alkalom nyílhat a borászon keresztül megismerni a borait. Hazánk igen sok és sokféle borászegyéniséggel büszkélkedhet, melyek története általában számos hasonlóság (a természet és a környezet tisztelete, a terroirhoz való kötődés, valamiféle tökéletesség keresése) mellett rengeteg sajátosságot is mutatnak. Van aki még a korábbi rendszerben szerzett pozíciói vagy büszkeségre kevésébé okot adó „borászati” tevékenységének köszönheti mai sikereit; van akinek fölmenői évszázadokkal ezelőtt is borkészítéssel foglalkoztak; volt, akinek elege lett a főváros csitíthatatlan zajából, és leköltözött hegyaljára, hogy a szőlők közt keresse a válaszokat; olyan is akad, aki a nagyok mellett tanult itthon és külföldön, majd szép lassan önállósodott; és ott van Ráspi József, aki amellett, hogy az egyik legmélyebb tiszteletnek örvendő hazai étteremvezető, egyik nap elhatározta, hogy sajátos hozzállását az élethez, a gasztronómiához mint hivatásához, a borkészítésben is kamatoztathja.

Hogy mi a közös a zweigelt és a rántotthús (suhanc-kori nevén „dzsekis hús”) között? Például az is, hogy együtt sem lehet rossz a kettő. De az is, hogy mindkettő fogyasztható éttermekben...például Ráspi József ferfőrákosi éttermében is. Ám ezt az éttermet szinte soha nem felejtik ki egyetlen hazai étterem-Top10-ből sem. Következésképp a ház zweigeltje és rántott husija sem lehet ugyanolyan, mint másutt. De amit én szeretnék a háttérben megvilágítani az valójában az, hogy valószínűleg csak egyetlen olyan gasztroguru-étterem tulaj-borász képes egy nem akármilyen zwegeltet és egy nem akármilyen rántotthúst egyforma odafigyeléssel megkomponálni, méghozzá úgy, hogy az eredmény önmagáért beszél. Hasonló odafigyelés mindvégig. Kezdve a kifogástalan alapanyagtól, a törődésen, a megfelelő időzítések sorozatán át, egészen az egyediségig, a tálalásig. Ugyanaz a profizmus akár egy tökéletes bélszín vagy egy csúcs Máté Cuvée esetében.
Így megy ez Ráspi Józsefnél. Nem biztos, hogy övé a világ legjobb zweigeltje vagy rántott húsa, de látszólag pofonegyszerű vagy jelentéktelennek tűnő dolgokat is képes emelkedett és egyedi (ld. Ráspi Leányka Aszú) módon elénk tárni, és ezen van a hangsúly.
...Amint a már-már kínosan hosszú hatásszüneteket tartja a kóstoltatás vége felé járva, azon tűnődöm, mennyire jól megkoreografált, jól behatárolható stílusa volt minden borának. Egyediek, felismerhetőek, címkék nélkül is.
De ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük az elején!

Ráspi Leányka 2008. Joghurt és ásványosság? Egy fehérborban? Elég bizarr, már-már perverz párosítás, de ezek a Ráspi borok már csak ilyenek. Ez a két jegy minden borában benne van, szépen felismerhető módon, bár a szellőzéssel a kissé elfolytott fajtajegyek is elő-előbújnak. Krémes, enyhén chardonnays jelleg lengi körbe a kortyot, melynek kellemes savak tartanak ellent.

Ráspi Merlot Rosé 2008. ez a tétel találta el legkevésbé az ízlésemet, egyúttal azzal is először szembesültem, hogy a borok eléggé híján vannak a színanyagoknak, de ez teljességgel megbocsájtható... Nem nézni kell őket, hanem inni, igaz? Halványbarnás színű borunk tehát ízben nagyon zamatos, bár enyhén savhiányos borról beszélünk, mely semmiképpen nem a trendi, tuttifruttis, feminin rozék táborát erősíti. Kicsit igazán lehetne több a ropogós, üde sav....

Ráspi Kopár Cuvée 2006. Méghozzá 2000 Ft alatt, ami egy burkolt fricska a délebbre borászkodó kollégák felé. Kopár dűlőnek nevezik Sopronban is a nyílt sziklakibúvásokkal tarkított domboldalakat, a név tehát egyáltalán nem olyan egyedi, mint azt sokan gondolják. Remek előörs a vörösborok zászlaja alatt. Halványbordós szín, joghurtos-gyümölcs illattal. Igazi birtokbor, mely kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon ismeretlen arányú hármasa. Szép egyensúly, jó arányok, melyben a fajták igen szépen megmutatják profiljukat, egyformán adásidőhöz jutnak, és mind hozzáadnak valami szépet a borhoz.

Ráspi Kékfrankos 2006.* Sopron és Ráspi legmeghatározóbb fajtája. Egy markáns borászegyéniség senki máséval össze nem téveszthető borainak egyike, mely minden évjáratában különleges szintet képvisel. A csillámpalás alapkőzetböl adódóan ennek is nagyon jellemző árnyalatai vannak, mind illatban, mind pedig ízben. Mint minden Ráspiban (kékfrankosban, zweigeltben, cuvée-ben, de még a leánykában is) a meghatározó, védjegyszerü joghurt illat mellett a gyufa füstjétöl a sonkáig, sültekig hihetetlen sok réteg bontakozik ki, ahogy nyílik a bor. A szín, akár a legtöbb Ráspi bornál, itt is meglehetősen halovány, de még ez is jól áll neki; sem a borász, sem mi nem sajnáljuk.

Az íznek szintén érdemes időt hagyni!Ezek az ásványos borok meglehetősen lassan nyílnak. Fél óra bőven kell nekik, mire eljutunk a gyöngéd, bársonyos savaktól a cseresznyés, meggyes zamatokig.

Ráspi Kékfrankos Selection 2003.** az előzőnél kifinomultabb, simább, struktúráltabb kékfrankos, egyben az egyik legszebb, melyet eddig a fajtából kóstoltam. Áthatóbb, érettebb, de fanyarabb illat, mely igen lassan tárulkozik ki teljes mellszélességgel, és szinte előírás a szellőztetés. Minimum fél óra. A joghurt és az ásványosság mellett az aromákban megjelenik egy újabb ráspis elem, a foszforos, elgyújtott gyufa illatára hajazó füstösség, sonkás mellékzöngékkel. Szép aromák, szép ízekkel, kellemes gyümölcsösséggel. Mindenből kicsit több és simább, sokkal jobban összeállt már, mint a 2006-os bor, hosszabb az íz és a lecsengés is.

Ráspi Zweigelt 2004.** A másik vörös fajtánk, mely az osztrák határ mentén igen jellemző és egyedi karaktert képvisel, és melyet kezdenek a lejáratott korszak után újra fölkarolni, újraértelmezni, (akár a kadarkát Szekszárdon vagy Egerben). Elképesztően tömör, sokoldalú és szép illat. A fajtára jellemző gyümölcsösség, zamatosság jól harmonizál a savak és a tanninok játékával, egységével. Egy vérbeli soproni vörös.

Ráspi Zweigelt Válogatás 2006.* A borász elmondása alapján szinte mindig csönd üti fel a fejét a kóstoló-helyiségben, amikor erre a tételre kerül a sor. Még a fajta nagy mesterei, nyugati szomszédjainktól, a Heinrich pince borászai is úgy tartják, hogy aki ilyen zweigeltet tud csinálni, annak nincs szüksége tőlük szakmai tanácsokra. Illata számomra kissé taszító, erősen animális jelleget mutat, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szellőzést minden Ráspi bor meghálálja. Egyensúlya ennek a bornak is kiváló.

Ráspi Máté Cuvée 2004-2006.** a borász elmondása alapján csúcsborának azt a nevet választotta, ami a legjobban sikerült életében, ő volna a borász fia, Máté. Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon, és 2006-ban egy kevés Pinot Noir adta az alapanyagot. Lassan nyíló, tartózkodó, bogyósgyümölcsös illat. Érezhető benne a csillámpalás ásványosság teljes spektruma. Hosszú érlelési potenciállal rendelkező, nagy vörösbor.

Kereskedelmi ára sok vitát kavart már a szakmában, de igazából az én véleményem az, hogy minden borász úgy pozícionálja a borait, ahogy akarja. Ez másra nem igazán tartozik, csakis őrá, aki ismeri a nagy bor születésének munkáltatait, értékét a metszéstől a palackozásig.

A soproni kékfrankosok a roston készült harcsához is passzolnak. Borjúszűz és bárány mellé is jól illeszthetők a borok - a kékfrankos mellett akár az animálisabb zweigelt is, mely a brie, illetve camambert típusú sajtok jó párjaként képzelhető el még. De csülökhöz, sajtos, krémes szafttal elkészített sertésszüzérmékhez, illetve barna húsú szárnyasokhoz (libacombhoz, libamellhez) is nagyszerüen illenek a soproni kékfrankosok.