Fülledt, tisztátalan (hibásgyanús) illat. Muskotályos zamat, kevés sav, sok cukor és kesze-kusza, rendezetlen szerkezet jellemzi sajnos.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Sokat írtam már Turcsek Orsolyáról és Tarnóczi Zoltánról, de arról talán még nem, hogy a fehér szőlők közül az olyan fajtákat is nagyon pártolják, mint a Viognier és a Leányka (lenn a pincénél egy évvel ezelőtt tetszettek a 2009-es, friss fehérboraik). A Leányka, a borvidék jellemző fajtája, melyről egyetemi tankönyvem is így ír: „Méltatlanul háttérbe szorult fajtánk”, illetve említést tesz egy izgalmas nektáros zamatról is. Az utóbbi időkben számomra Sike Tamás Leánykái voltak a leginkább meghatározóak (tény, hogy nem iszom minden héten e fajta borából). De meggyőződésem, hogy ő valami illatos klónnal dolgozik, ugyanis más leánykában én még olyan tömény muskotályosságot nem éreztem, mint az ő 2008-as, 2009-es évjárataiban. Lágy, jó ivású, igazi nyári borok, szerettem őket.
A hermányi területről való borok, az Orsolya Leánykái közt, úgy tudom, a kedvesebbek, közérthetőbbek közé tartoznak (merthogy van nekik többfelé is ebből a fajtából). Színe élénk citromszín, illata friss, nagyon üde, parfümös, nyári virágözön, zöldalmával. Ízben elég visszafogott, a fajtára jellemzően lágy, mégis frissítően vibráló savakkal, érezhető kesernyével, némi alkoholossággal is, de mégis minden kellően a helyén van. Zamatos, kifejezetten aromás fehérbor. Melegedve/szellőzve a koncentrált (késői szüretes?) alapanyag sűrű, diós, süteményes aromái, illetve a fahordó jegyei is előkerülnek. (Nem mondom azt,hogy ilyen árban nem kapok komolyabb bort, vagy hogy kevesebbért hasonlót, de ezzel együtt is szerettem, s a fajta és a borászat egyaránt megérdemli a figyelmet.) 6

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Nos, ha a 8-as Leányka muskotályos, meg szőlőlé illatú volt, akkor ez a bor valami bodzaszörpös, szőlőlés gyümölcskoktélhoz hasonlít illatban. Elképesztő intenzív, de gyönyörű parfümösség, szappanosság, hogy egy mezei, etyeki Irsai belesárgulna. Ízben viszont komolyabb krémesebb, tartalmasabb elődjénél. A muskotályosság nemesebbik oldala ismét vezető jegy, de mellette kesernyés ízek és visszafogott, mégis virgonc, trópusi gyümölcsös, zöldalmás savak kísérnek. Egy izgalmas, egzotikus leányka, melyből hamar legurul egy üveg.

Érettszőlős, gyümölcsösen édeskés illat, benne késői szüretes, töppedt jegyek nyomaival, melyek az illatos Leányka fajta velejárói. Üde savak, friss érzet, kellemes reduktív egri bor, a borvidék egyik védjegyévé vált fehér fajtájából. Fröccsnek sem utolsó.

Borokkal foglalkozni többek közt azért is nagyon izgalmas szakma, mert az ember eleinte a borokon keresztül próbálja kiismerni a borászt, majd a szerencsés kóstolás közepette alkalom nyílhat a borászon keresztül megismerni a borait. Hazánk igen sok és sokféle borászegyéniséggel büszkélkedhet, melyek története általában számos hasonlóság (a természet és a környezet tisztelete, a terroirhoz való kötődés, valamiféle tökéletesség keresése) mellett rengeteg sajátosságot is mutatnak. Van aki még a korábbi rendszerben szerzett pozíciói vagy büszkeségre kevésébé okot adó „borászati” tevékenységének köszönheti mai sikereit; van akinek fölmenői évszázadokkal ezelőtt is borkészítéssel foglalkoztak; volt, akinek elege lett a főváros csitíthatatlan zajából, és leköltözött hegyaljára, hogy a szőlők közt keresse a válaszokat; olyan is akad, aki a nagyok mellett tanult itthon és külföldön, majd szép lassan önállósodott; és ott van Ráspi József, aki amellett, hogy az egyik legmélyebb tiszteletnek örvendő hazai étteremvezető, egyik nap elhatározta, hogy sajátos hozzállását az élethez, a gasztronómiához mint hivatásához, a borkészítésben is kamatoztathja.