Sokat töprengtem, morfondíroztam Tokajból hazafele a vonaton (a többiek már mind édeseket álmodtak a megkóstolt, finom boroktól mellettem), hogy miképp tudnám leghitelesebben/legáttekinthetőbben (nem is túl terjengősen, ahogy hajlamos vagyok) átadni, milyen élményekben volt részünk Hegyalján az első (boros) látogatásunk alkalmával. Nehéz. Én amúgy is napokig a hatása alatt vagyok olyan embereknek, akik mélységeiben, összekapcsolódva látják a világ dolgait/problémáit/örömeit/harcait. Szepsy István és Demeter Zoltán pedig ilyenek, hisz sok éve tanítja/edzi már őket a természet szeszélye, a szőlő kitartása, a föld mélysége, az emberek felszínessége. Adtam egy hetet magamnak, hogy teljes egészében lecsapódhassanak az ingerek. Meglátogattunk 4 pincét, akik a rendszerváltás után mind különböző módon próbálták a borvidék romjaira újra fölépíteni a jót, az igazit, a komolyat. Merőben másképp, máshova jutottak el ezalatt, a kiemelkedő színvonal azonban közös értékük. Már most látom, legjobb lesz, ha szét bontom a 4 helyszínt, és úgy próbálom visszafejteni az események láncolatát, hisz annyi mindent láttunk, kóstoltunk.

Aki kóstolt már pincénél, borásszal (s nem úgy próbálja, a fővárosból előadni a megfejtőt, hogy még sosem beszélt a borok készítőjével), az tudja, hogy egy ilyen ismerkedés nem is a borokról szól igazán; pláne, ha a borász részéről van eszme, mély tartalmiság, ami messze túlmutat (az egyébként kiváló) borokon, melyekért élnek, melyekért küzdenek. Ilyenkor nem az ízek szétszálazásáról, frappáns borleírásokról szól a kóstolás, nem az a lényeges, hogy egy bor hány pontos, vagy miképp ölelkezik össze a petrolosság az apróra vágott, kandírozott narancshéj aromatikájával. A minden más, a körítés - mármint az apró részletek, amikben maga a lényeg bújik meg, maga a filozófia, a szemlélet kerülnek középpontba, a finom bor inkább csak valahogy hab a tortán. Akinek volt már ilyesmiben része, tudja, miről beszélek (meg kéne tapasztalni sokaknak, akik borral foglalkoznak, de még nem látták testközelből a kristálytiszta koncepciót, ezt a fajta alkotókészséget). De azért mivel mégis egy bornapló lenne a mienk, ezért valahogy a borok mentén is próbálok átadni valamit a tapasztaltakból.
A kihűlt, ilyenkor szinte néptelen Mádra érkezvén vonattal, majd átsétálva a falun, rögtön a legnagyobbak egyikénél indítottuk ezt a napfényes szombatot. Szepsy István, A Tokaji Borász személyesen válaszol az ember bejelentkező emailjére (engem ez megdöbbentett). Az esetek közel 100 %-ában szerintem ő is kóstoltat (rászánja a hétvégéjéből a drága órákat, melyek elképzelhetjük, ténylegesen menyire drágák egy olyan névnek, mint Szepsy István, a borvidék szellemi vezetője, újragondolója ő, közben nagyszülő is stb). Előre bocsátja: náluk, nincs csili-vili lovagtermi flancolás, nincs wellnesshotel, borkorcsolya; szakmai kóstolás van, hordók mellett, talpon. És ez sem mindegy, ettől lesz intim, hiteles az egész, ettől lesz kerek és közérthető a borász s a borok története,. Semmi körítés. Kezdve az alapoktól, hogy még Szepsy István is elindult egy pici pontból az igaz tökéletesség felé. Sokan nézték az elején kollektíven őrültnek (sokszor rokonok is), ám ő kezdettől fogva tudta, milyen minőséget szeretne megjeleníteni a legjobb mádi termőhelyek révén (édesben, aztán szárazban is). Ezt soha nem adta föl. Sohasem hivalkodóan tette ezt, hanem egyszerű, de következetes lépésekkel, helyesen megfogalmazott célok irányába, az értékteremtés legkomolyabb szándékának alá vetve mindent, jutott el oda, ahova látjuk, eljutott.
Már csak a terület nagysága miatt is sokféle bort kóstoltunk (55 ha-ról készülnek a borok, maga a birtok ennél valamivel nagyobb), s közben hallgattuk az általános nagy igazságokat a dolgok működéséről, vagy épp a borhoz kapcsolódó történeteket. A meglátogatott pincék közül Szepsy István érleli a legtovább borait (szárazakat is). Naiv kérdésemre, miszerint 9-es borokat kóstolunk-e, elmondta, hogy csakis a 7-es, 8-asak kóstolhatók, még a 9-esek sincsenek olyan állapotban (őszi palackozásuk óta), hogy megmutatnák kócosságuk alatt valós erényeiket. A száraz borok érlelőjében ittuk a borokat, s a borász szavait, körülöttünk 2010-es alapanyag pihent hordókban, rajtuk Szent Tamás és Nyúlászó felirattal.

Szepsy Furmint 2008.*
Ez az a birtokfurmint amibe már csak vulkanikus Úrágya és Nyúlászó-dűlők termése került (a recept persze egyáltalán nem biztos, hogy végleges), a borász maga is elmondta, hogy a löszös alapanyag ugyanúgy fontos karaktert ad a boroknak. Terhelés: 0,7 kg/tőke. Ismerős, füstösen száraz furmintos illattal nyit, mely a karácsonykor kóstolt 2007-eshez nagyban hasonlít, mégis tetszetősebb. Szikár, ásványos savgerinc, semmi maradékcukor, mégis kiváló arányok egy mintaszerűen megkomponált tokaji furmintban, mely folytatja sikertörténetét. Egyértelmű visszakanyarodás a kiváló 6-os előd irányába, melyet örömmel üdvözöltünk... 7+

Szepsy Urbán 2008.**
Az Urbán nagy kedvencem volt a remekül sikerült 6-os évjáratban is (a 7-est nem kóstoltam, sokan sokallták benne a fát). Nagyon szigorú, férfias borokat adó dűlőként ismerhettük meg (mondanom se kell, Orsinak ez too much volt az éles szikárságból, hardkór ásványmintából....persze Szepsy bort nem öntöttünk ki, amivel Marci meg én jártunk jól). Ez a megközelíthetetlenség is fölöttébb tetszett (mármint az Urbáné). Határozott lépéssel, szinttel följebb van az alapokhoz képest. A füstösség mellé, a termőhely markáns, tűzköves mineralitása nyújtja az izgalmas kíséretet. Vastag, izmos fehérbor, már most igen közel a 3. csillagához. 8

Szepsy Király Hárslevelű 2008.*
A sor két hárslevelűje elég élesen elkülönült a furmintoktól, sikerült már kitöltéskor rájuk ismerni, mielőtt a címkétlen palackokból való kitöltés után megnevezte őket Szepsy (nem nagy dolog ez, de azért örültem). A borász nagyon bízik ebben a dűlőjében és a fajtában is. Eleve idősebb ez a magasan fekvő ültetvény, mint a legtöbb helyen. Mosolygósabb, mézes virágos jegyei ugyan még megbújnak az ásványos, diszkréten fás jegyek leple alatt, de közérthetőbb, bájosabb, selymesebb jellegükkel most teljesen levettek a lábamról. A 8-as bor(ok) még időt kér(nek), sok időt, de úgy éreztem, mindene megvan, hogy később nagy bor legyen belőle. 7+

Szepsy Király Hárslevelű 2007.**
(Közben egy 8-as Szent Tamás is be volt iktatva a sorba, de annyira csikó, fiatal még az első osztályú terület bora, hogy eltekintenék semmitmondó szavaim egyszerű leírásától. Természetesen nagyon ígéretes anyag, ami biztosan sok szépet fog még mutatni idővel). A 2007-es Király egyszerűen lenyűgözött, pedig őszi találkozásunkkor nem egészen volt ez így. Akkor szigorú tartózkodóságát nem értettem igazán. Narancsos Haribo, cukorkabolt illata vág orrba, barack, enyhe late harvest buké, kiváló és nagyon jóleső aromák (a kissé kemény furmintok ridegsége után üdítő volt ez a Candy Shop-hangulat). Megértettem ezzel a borral, miért lát akkora lehetőséget benne a borász. Fiatal ő is még, csak mostanában kezd kinyílni ez a bor, rengeteg termőhelyi jeggyel megfűszerezve, a fajta megnyerő bájával, sok réteggel kiegészülve, melyek épp csak kacérkodnak velünk még. Újabb bizonyíték, hogy nem kell elkapkodni az igazán nagy száraz tokajiak elfogyasztását. 8

Szepsy Furmint 2007.
Hozta azt a nehézkes, kissé fülledten füstös formáját, melyet karácsonykor is nehéz volt megszeretnem. De hát ebből az évből készült a legtöbb különálló dűlős furmint, így tudom talán magyarázni, miért is lett ennyire más ez a birtokfurmint, mint a 2006-os, 2008-as. Most is őt szerettem a legkevésbé. 6+

Szepsy Szent Tamás Furmint 2007.***
Közel tökéletesre értékelni egy bort nagy bátorság. Pláne, mivel nagyon tapasztalatlan voltam, mikor először találkoztam vele (gyakorlatilag az első találkozásom volt nagy furmintokkal is, Szepsy Istvánnal is, de az a kóstoló írt át mindent bennem Tokajról). Féltem tehát épp eléggé, mivel azóta is sokan mondták, hogy „a 6-os Szent Tamás sokkal nagyobb lett, mint a fásabb 7-es”. Nem értettem, én miért éreztem akkoriban fordítva (bár a 6-os is fiatal volt, a 7-es pedig csak hordóminta volt még, én mégis elragadtattam magamat és magabiztosan 9+-ra értékeltem 2009-ben). Már a pohárba szagolva rájöttem: hiábavalóak voltak félelmeim. Így 2 év után is úgy érzem, valóban egyike a valaha általam kóstolt legnagyobb boroknak.
Kiváló komplexitásával, nagy lendülettel rugaszkodik el ettől a nagyon masszív száraz sortól is. Merőben más szint. A 7-es borok jóval aránylóbbak már színben, ő lenne mind közül a legragyogóbb ékszer a pohárban. Tükrösen csillog. Illata olyan sűrű, hogy megtántorodok. Mintha az orrom is beleérne a pohárba (csak 6 óráig áztatták őt is). Szétszálazhatatlan aromák sora, melyet a már említett, trademark-szerű tűzkövesség, füstösség vezet, minden eddiginél összetettebb, elemibb őserővel. (Lehet, hogy nem ez a világ legelegánsabb fehérborillata, de azt hiszem nagyon jellemző a tokaji fehérborokra, és a fölismerhetőség, a termőhely szintén fontos....Szepsy István is elmesélte, hogy egyszer egy külföldi bemutatón, melynek a végén a sommelier-knek burgundiai fehéreket és furmintokat kellett vakon fölismerni a bemutató alapján, a tokaji furmintokat sokkal többen tudták beazonosítani.) Mellette aszalt kajszi, egzotikus gyümölcsök, amik az eddigi (jóval tartózkodóbb, fiatalabb) borokban nem nagyon bújtak elő, itt viszont kényeztetnek. A 2007-es Szent Tamást kóstolva elmosódnak bennem a bortípusok határai. Ugyan száraz, de mégis olyan sűrűnek éreztem illat alapján, mint egy könnyebb aszút, késői szüretelésű bort. Ízben határozott és nagyon kerek, kevéske, alig érezhető maradékcukorral. Ásványok hada, rétegzettség, szinte harapni lehet, annyira tömör bor (hihetetlen, hogy egy száraz fehérborról van szó!). Lenyelés után sokáig nyomot hagy a szájban. Rákérdeztem, hogy eljárást tekintve ugyanúgy készülnek-e a száraz borok, - az a válasz érkezett, hogy a Szent Tamás esetében kicsit mindig több az enyhe, de mélyen, világosra égetett, egy óráig izzított új fa (amit ugyebár sokan nehezményeztek ennél a bornál). Nos, ez az amiből most semmi nem érződött, csakis a termőhelyi bor maga. Szepsy bort fiatalon nem nagyon lehet objektíven értékelni (leértékelni pláne nem szabad). 9+...9. Marad 9+

Szepsy Szamorodni (édes) 2008.** (***)
Az édesborok (is) természetesen mind nagyon kimagasló színvonalon mozogtak. Mély megdöbbenés, áhítat a hatás (nem meglepő módon). Azok között is leginkább, egybehangzóan a szamorodni tetszett nekünk, mely könnyed, erőlködésmentes stílusában követi a 2006-ost. Szigorúan, ellentmondásokat nem tűrve őrzi a mester a szamorodni kultuszát. Sokszor elhangzott már tőle is, másokon keresztül is, és továbbra is hirdeti: szamorodni=a mindenkori tokaji bor. Elérhetősége, mármint alacsonyabb ára miatt mindig is a legközismertebb formája volt a borvidéknek, ezt ismerték valójában világszerte tokajiként (az aszú mindig is csak egy szűk réteghez jutott el). Nekünk is a szamorodni esett a nap folyamán a legjobban valamennyi édes közül. Ahogy belekortyoltam, szagoltam, az a gondolat futott át az agyamon, hogy itt valóban egy percig sem viccel a borász. - Ennél tisztább, természetesebb és valódibb érzetű tokajit nem nagyon kóstoltam még! – mondtam magamban. Minden benne van, ami Tokaj nagyszerűségét jelenti, amikért szeretjük. Úgy barackos, tisztán lekváros az illata, hogy mégsem átlagos. Úgy finom és gyümölcsösen könnyed, laza, hogy közben komplex és szilárd egységet alkot. Úgy nagyon édes, hogy mégis jó inni, mert üde, friss, hosszú, mégis újabb kortyra csábít mindenkit. Úgy nemesen aszús, hogy mégis világosan érthető bárki számára. Milyen egyszerűen a helyére kerül minden, amit a következetes emberek gondolnak és következetesen meg is valósítanak. (Erősen gondolkoztam a 3. csillagon megint...legközelebb) 8+

Szepsy Cuvée 2007.**
Ambivalens érzés volt találkozni ezzel a már így fiatalon is legendává vált borral. Kétségtelenül nagy bor, nagyok vele az elvárások is; Albert Gazda masszívan bepontozta, amivel egyfelől egyet is lehet érteni, másfelől viszont a szamorodni és az aszúk közt kortyolva annyira tán mégsem. Még nem aszú, de már nem szamorodni, de valahogy most mégsem tudtam vele maradéktalanul közös nevezőre jutni, lényegét megérteni. Hisz e műfaj meg fog szűnni (bár nem lesz űr a szortimentben, egy komolyabb, dűlős, Szent Tamás Szamorodni lesz belőle, marad tehát a súlycsoportjában). Valami ilyesmi fogalmazódott meg a fejemben kóstoláskor, hogy porosabb, nehezebb (pedig csak 142 g/l a cukra), sűrűbb, túl sűrű, pedig a borász elmondása alapján a cuvée lenne a nyáriasabb, fiatalosabb desszertbor vonal (ahogy ezt megálmodta 10 éve is, és amivel egy önálló, sikeres műfaj alapjait fektette le anno). Valahogy mégsem fakad (most még) a lényéből a természetesség, ami a szamorodniban viszont erőlködés nélkül jelen volt, sőt vibrált pár perce!
Érdekes, hogy hasonlót éreztem az azonos évjáratú Demeter Zoltán Főbor kóstolásakor is. Talán az extrém, forró évjárat teszi/tette ezt a koncentrált gyümölccsel (s talán nem véletlen, hogy a 8-as szamorodni pedig stílusban, könnyedségben, szép savakban, jó ihatóságban kedvencemre, a 8-as Demeter Főborra emlékeztetett). Tömény, vaskos, hihetetlen beltartalmú borok a 7-esek, de talán még nem vagyok eléggé felnőve hozzájuk, töménységükhöz (vagy még ők is fiatalok). Most a könnyedséget, jól iható komplexitást többre tartom egy hasonló kaliberű borban. Nem lehet tehát besorolni, kategorizálni, hisz nagysága, összetettsége lenyűgözött minket is, de később kell visszatérnem rá (annyi biztos, hogy ebben a sorban, nem csak az édesek közt, de voltak nála nüansznyival meggyőzőbb tételek). 8+

Szepsy 6 puttonyos aszú 2006.***
Finálénak persze jöttek a piramis csúcsát képviselő aszúk. A 2006-os évjárat aszúja szinte gyerek még ekkor (viszonylag hamar kerülnek forgalomba). Megszerettem a 2006-os aszúk (eddig) közérthető könnyedségét (l. Királyudvar, Royal Tokaji, Demeter Zoltán). Nem tudom, mekkora potenciált hordoznak magukban ezek az aszúk (egy 99-es vagy 2000-es aszúhoz viszonyítva), hisz fiatalok még, de számomra ilyenkor a legszebbek. Illata a szamorodninál is, Cuvée-nél is sokkal áthatóbb, mélyebbről tör föl, benne az őserővel, amit egy nagy aszú rejt. Színe is, íze is fiatalos, hömpölygősen mézes, könnyű, és játékos még, de határtalan gyümölcseivel (barack és érett déli gyümölcsök, narancs), szikrázó savaival nem lehet betelni, szinte robban. Sűrűségével bevonja a száj minden szegletét, mintha le sem lehetne nyelni. Hamar elfogynak a szavak (ami nálam mindig világklasszis bort jelez), hosszú élete folyamán sok örömet fog még okozni nekünk. 9+

Szepsy 6 puttonyos aszú 2005.***
Ő lenne a mostani forgalmi tétel. Egyben a hajdani nagy, sorfordító Szepsy kóstoló másik nagy, formabontó bora volt számomra. Az ember ameddig nem kóstol egy ilyen szinten koncentrált, masszív bort, addig el sem képzeli, hogy egy aszú ilyen is lehet. Mikor annak idején először kóstoltam még, ez a nagy bor is serdült csupán. Azóta komolyabb, érettebb felnőtté kezdett válni, s talán nem sokára eléri hosszú fejlődési görbéjének akár évtizedeken is átívelő platóját. A friss évjárathoz mérve megjelentek színben is, illatban is, ízben is a sötétebb, komorabb árnyalatok, dohány, gomba (még több botritisz), markáns, férfias struktúra összetett árnyalatai. Sokkal nehezebb, kövérebb utódjánál, igazi viszonyítási pont a hazai aszúk közt (228 g/l t. maradék cukor). 9

Szepsy Istvánnal találkozni valóban felejthetetlen élmény. - Mondta ezt akkori kollégám is, Csorba Gábor azelőtt a bizonyos, fent is idézett kóstoló előtt... Olyasféle pillanat, amit érdemes legalább egyszer az életben átélnie, nem csak borkedvelőknek, de sokaknak másoknak is. Többen mondták már, mesélték, hogy aki egyszer találkozik, kóstol lenn Szepsyvel, az onnantól „hívő” lesz, és talán, ha akarna, sem tudna szabadulni a boroktól és a gondolatoktól, amiket ez a törékeny, szerény, művelt borászegyéniség közvetít a világ felé. Ő persze sosem harsány vagy elbizakodott, mindig a maga szerénységével szól, mindig csak annyit, amennyit valóban szólnia kell (bár hallgatnánk őt napestig). Mindig van valami plusz üzenet, tartalom a szavai mögött. Felemelő érzés lehet ennyire hatni az emberekre, ennyire az elevenükbe hatolni a szavakkal (s persze a borokkal). Nem sokan képesek erre, ennyire megtalálni a hivatásukat, a saját hangjukat, a saját egyéniségüket, s mindezt valós értékteremtésben kamatoztatni.

Még ezidáig nem voltam Mádon. Pedig ez a legkevesebb, ha már ennyi mindent kaptam az itteni boroktól, és ennyit írok róluk rajongással. Egy ilyen személyes, már-már intim kóstolóélmény tehát tényleg nem hasonlítható össze egy fesztiválos vagy akár borvacsorás tapasztalattal. Hisz az is tény, s nem lehet nem észrevenni, nem is győzöm hangsúlyozni, hogy Szepsy István (a fesztiválokat leszámítva) szinte mindig maga tölti a borait a közönség poharaiba (és nem csak a kereskedőt, nem csak a külföldi MW-t, nem csak a köztársasági elnököt, minden érdeklődőt ő maga szólít meg személyesen). És ez a nem mindegy. Biztos neki is lenne jobb dolga szombat délben, mint sok sztárborásznak, aki ideig-óráig, bérért ott dolgozó alkalmazottat állít maga helyett a kóstolóhelységbe, hogy akkor mutasson be egy sort. Legyen az külföldi bemutató, hazai borvacsora, bolti kóstoló, vagy akár egy egyszeri látogatás Mádon, Szepsy István személyesen mindig egyforma, maximális megértéssel válaszol (az érdeklődő emailemre is pl). Mindez persze végül sokkal-sokkal többet ad az embernek, mint bármelyik fényűző, hipermodern, látványos kóstolótermes bemutató, ahol egy hosztesz, területi képviselő (alkalmazott) időnként az óráját nézegetve töltöget, sablonszövegek kíséretében. Szepsy szerény pincéjében azért ez (is) másképp megy. Azt persze tudtuk előre, hogy hiányérzetünk biztosan nem lesz a végére. Rákészültünk a mester maximálisan kedves vendégszeretetére, szép szavaira, de persze végül mégis meglepő, megható gondolatok egész sorával távoztunk puritán, mégis emelkedett ívű, patetikus kóstolójáról. (Ezzel a kis délelőtti látogatással, utólag úgy számolom, Szepsy István könnyedén behozta lemaradását csillagokban 41 db-ra. Egy csillag híján holtverseny van Demeter Zoltánnal [42 csillag]...bár nem mintha ez verseny lenne.)