Egy hosszú hétvégét ismét Hegyalján töltöttem, mivel maradt az évből még némi szabadságom. Nagyon sokat kerestem a kifejezést, röviden hogy tudnám leírni ezeket a látogatásokat (talán ezért nem írtam pár napig másról). Megrendítő. A szó legjobb értelmében értem ezt. Tokajban húsz éve nagyobb dolgok, változások történtek, mint az egész országban együttvéve. Ez számomra nyilvánvaló. Sokminden történt és valahol mégsem elég. Biztos van, aki azt mondaná ki végső konklúzióként, hogy valójában semmi, de ez sem igaz. Ezek a látogatások, találkozások viszont nagyon inspirálóak.

Ennek a tokaji hétvégének a záróakkordja végül is egy vasárnap reggeli látogatás lett Demeter Zoltánnál. Nem volt betervezve egyikünk részéről sem, de a 2007-es borok éjszakába nyúló zajos kóstolása közepette nem nyílt nagyon alkalom az eszmecserére, bizonyos dolgok megvitatására, ezért másnapra meghívott impozáns bemutatótermébe. Korán reggel: Bodrogkisfaludról irány Tokaj, Vasvári Pál utca.

Drbartáék leszerveztek egy látogatást Bereczékhez mielőtt kimentünk volna a Csontosba metszeni Józsiékkal. Ezért potyautasként velük tartottam Tarcal felé. Zajlik az élet a Kikelet háza táján is: építkezés, közreműködés másik pincénél stb. Hálás vagyok, hogy tudtak engem is fogadni, mert nagyon sajnáltam, hogy a legutóbbi Tokaji Hétvégén hozzájuk nem jutottam el.

Zömmel itt is 11-es mintákat kóstoltunk Berecz Stéphanie-val:

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

A tegnap fölvezetett, hétvégi „Ne csak írja, metssze is meg” családias borblogger összejövetelen annyi inger ért Bottéknál, hogy kis túlzással hónapokra elegendő bejegyzési témát nyújtanak, de túlzott aggodalomra semmi ok: csak egy hétig fog tartani, amíg minden megint kisebb birtokméretű hegyaljai egyéniségekről szól majd minálunk. Ahogy említettem, első nap este a már pár hónapja megízlelt 2011-es tételeket nézhettem végig újra (akkor úgysem írtam róluk így külön-külön), ezúttal több másik dűlős tétellel kiegészülve, melyek sorsa hamarosan megpecsételődik majd a palackozással: vagy önálló tételként kerülnek letöltésre, vagy házasítva jutnak szerephez. Íme a mostani ígéreteik:

Nem hinném, hogy létezik hasonlóan jópofa kis boros kezdeményezés itthon, mint Botték „Ne csak írja…” meghívás-sorozata, ahova elcsábítanak annyi léhűtő szakírót bloggert, amennyit hajlékukban fogadni képesek; megdolgoztatják őket, majd leitatják kóstoltatnak is nekik különlegességeket; ám ha mindez nem volna elég, mindezt ráadásul tematika szerint, okulásunkra teszik! (A Vylyannek volt dűlőtúrával egybekötött borbemutatója talán nem rég, ami hasonlóan példás, kimozdító erejű dolog lehetett.) Köztudottan nagyon jó csapatépítő erővel bír egy borvidéki látogatás, kirándulás, vagy pláne a munka a szabadlevegőn (hamar megtanultuk ezt Marcival az egyetemi gyakorlatokon…igyekeztem is most nem szégyent vallani a szőlőben). Mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy kopogtasson be alkalmasint egy-egy (tokaji) borászhoz tenyészidőszakban, akad-e valami teendő a szőlőben… Hanem ez a(z eléggé el nem ítélhető módon) zártkörű kis összejövetel azért ennél különlegesebb volt. - Megvannak a sajátos előnyei is annak, ha egy komoly kis családi pince gondol egyet: így a bensőséges, családias keretek eleve adottak. Most az a megtiszteltetés ért, hogy engem is meghívtak. Hegyalja pedig továbbra is várja az egész világból az egyedülálló bor(ászati)élményekre szomjazókat. Vince helyett irány Tokaj. Alap.

Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

"...vannak a Földön helyei a csöndnek, melyek erőterében elgyengülnek a szavak. Értelmüket vesztik, vagy mást jelentenek.(...)"
M. Lengyel László

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!

Nehéz megmondani, mi az az érzés, ami Tokajba csábít újra meg újra. Egy láthatatlan kötelék, vagy még inkább ösztön. Hisz nem tudom pontosan, nem érthetem pontosan (kívülállóként), miben áll nap mint nap a zűrzavar vagy épp egység, ami kirajzolódik egy borvidéken, ahol soha nem éltem. Csak egyszerűen azt érzem, hogy valami húz Tokaj irányába. Ahogy arról nem rég szót ejtettem, egy téli hétvégét ismét Tokajban töltöttünk Marcival (és az ő Pannijával). Tokajba érkezni és ott időt eltölteni mindig felemelő, s egyben összetett érzés. Távol a világtól, az IMF-től, leminősítéstől, árfolyamoktól, és más ennél is fölöslegesebb információáradattól, melyek széles sávon zúdulnak nap mint nap a fejünkre, s melyek teljesen ki is üresítik a rohanó mindennapokat. Tokaj számomra a legnagyobb kérdések és válaszok hazája, ahova mindig különleges érzés megérkezni, ahol egy rövidke időre mintha valóban megállna az idő is.