Abban a szerencsés cipőben járhatok, hogy a főnököm támogatja továbbképzésemet borok terén. (Szándékosan nem mondanám meg, hol is volt alkalmam tanulnom, meg milyen fokon mennyiért stb, nehogy kulisszatitkokat áruljak el.) A lexikális tudás átadására, az előadók változó hitelességére amúgysem kívánnék kitérni. Ám a legnagyobb haszna ezeknek a fejtágításoknak kétségtelenül az, hogy az ember rengeteg olyan etalon-borral ismerkedhet meg, melyek tökéletesen megmutatják egy fajta jellemzőit, és melyet viszont amúgy nem vennék le a polcról (sokszor nem is fizethetném meg). Esetemben ez pont azért is igaz, mert ezek mind világfajták külföldi borai, melyek általában uniformizált, fajtajelleges profilját mutatják meg az adott bornak. Bevallom őszintén: nem az ilyen borokat keresem, mégha ezekből lehet is az alapokat legjobban elsajátítani. Nem értettem egyet az előadókkal abban, hogy ha (pl.) egy (magyar, általunk is talán legtöbbet méltatott) Rajnai nem hozza az unalomig ismételt fajtajegyeket maradéktalanul, akkor az már nem is igazán jó Rajnai. Miért kéne beleolvadnunk a nemzetközi palettába? Miért nem a kiugrás a cél? De persze örültem, hogy megismerhettem párat a nemzetközi etalonok közül. Alább bemutatnám az én benyomásaimat ezekről a borokról.

Abban a szerencsés cipőben járhatok, hogy a főnököm támogatja továbbképzésemet borok terén. (Szándékosan nem mondanám meg, hol is volt alkalmam tanulnom, meg milyen fokon mennyiért stb, nehogy kulisszatitkokat áruljak el.) A lexikális tudás átadására, az előadók változó hitelességére amúgysem kívánnék kitérni. Ám a legnagyobb haszna ezeknek a fejtágításoknak kétségtelenül az, hogy az ember rengeteg olyan etalon-borral ismerkedhet meg, melyek tökéletesen megmutatják egy fajta jellemzőit, és melyet viszont amúgy nem vennék le a polcról (sokszor nem is fizethetném meg). Esetemben ez pont azért is igaz, mert ezek mind világfajták külföldi borai, melyek általában uniformizált, fajtajelleges profilját mutatják meg az adott bornak. Bevallom őszintén: nem az ilyen borokat keresem, mégha ezekből lehet is az alapokat legjobban elsajátítani. Nem értettem egyet az előadókkal abban, hogy ha (pl.) egy (magyar, általunk is talán legtöbbet méltatott) Rajnai nem hozza az unalomig ismételt fajtajegyeket maradéktalanul, akkor az már nem is igazán jó Rajnai. Miért kéne beleolvadnunk a nemzetközi palettába? Miért nem a kiugrás a cél? De persze örültem, hogy megismerhettem párat a nemzetközi etalonok közül. Alább bemutatnám az én benyomásaimat ezekről a borokról.
A címben egy, az én szívemhez közel álló borvidéket neveztem meg, a megfejthetetlen Burgundiát. Domináns fehér fajtája a Chardonnay, melynek előfordulási epicentruma a világon Chablis (ami egyébként közelebb van Champagnehoz, mint Burgundiához). Vörös fajtája pedig a misztikus Pinot Noir, amely már a borvidék szívében Cote d'Or-ban és tőle délre, Maconnais-ban készül. A velük való ismerkedés különösen érdekes volt számomra, s már régóta készültem erre a nagy találkozásra.
Miután elmondták a világ főbb chardonnay trendjeit, 3 bort, 3 irányzatot kóstoltunk meg vakon. Mivel a Chardonnay olyan, mint egy kaméleon, bora mindig próbál beleolvadni környezetébe (borvidékébe), ezért bora igen végletes módokon, de hitelesen képes keresztmetszetet adni az adott ország borászati stílusát illetően. Ennek megfelelően 3 teljesen különböző karaktert ismerhettünk meg, melyekre a legtöbben könnyedén ráismertünk.

Rosemount Chardonnay 2007/Ausztrália

Színtiszta ausztrál Chardonnay-stílus. Amikor azt halljuk, hogy az újvilági borok készítésénél, szinte bármit szabad...akkor jó, ha arra gondolunk, hogy tényleg szinte bármit szabad. A szabályozási rendszerük gyakorlatilag össze sem hasonlítható a mi vagy pláne egy kibogozhatatlanul körmönfont francia borszabályozási rendszerrel. Ha fás karaktert kívánnak kölcsönözni egy bornak, akkor teafilterszerű faforgácstól kezdve, acél tartály belsejébe erősített deszkákon át egészen a palackba (!) szórt fadarabkákig tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt annak, hogy tud egy ausztrál borász tölgyes ízt csempészni borába. „Barrel aged vagy oaked...szinte mindegy, csaknem ugyanolyan fás ízt ad a bornak mindkettő, minek vesződjünk drága fahordókkal?” - gondolják ők. Ha sav kell, alkohol vagy cukor...ezek is mind pótolhatók mesterséges úton a pincében. S a legszebb az egészben az, hogy ezt a borászatok sem söprik be a szőnyeg alá, és a(z átlag) fogyasztók sem feltétlenül idegenkednek tőle. Sajnos nem éppen a terroirhű borok elkészítése a céljuk, hanem a világ többi részének ellátása olcsó, megfizethető borokkal.
Ez a bor is harsányan mutatja a fás érlelésből adódó pörkölt mogyorós aromákat. A fa szinte mindenre rátelepszik, és mindent elnyom maga körül. A tölgyes illatok szinte öles gerendaként állnak ki a borból. Vajas, tölgyes íze szintén nem hazudtolja meg hazáját. Közepes savai mellett más ízt nehéz lenne fölfedezni benne. Az amatőrök számára ajánlható korrekt, de izgalommentes kezdőbor. 4-5

Lamblin & Fils Chablis 2008. (Burgundia)**

No ez már az etalonkategória. Chablis-t szinte mítikus aura veszi körül, ha száraz fehérek kerülnek szóba. Évtizedek óta a világ első számú száraz fehérboraiként említik őket. Az ásványosság, a terroir hiteles megjelenítése miatt és nem utolsó sorban a fehérek közt egyedülálló eltarthatóság miatt fehér csillaguk egyre fényesebb. Volt, aki már olyat is írt borblogon, hogy a mi büszkeségünk, a száraz terroir-furmintok legnagyobb kihívója is csak a Chablis lehet. Az én meglátásom szerint több szempontból sem szerencsés kijelentés egy napon emlegetni a Chablis-t és a száraz furmintokat, utopisztikus, „csak egy maradhat” küzdelem vízióval körítve. Egyrészt van számos nagymúltú Rajnai rizling is, Pinot Gris is, mely igen sokra vitte/viszi, másrészt nincsenek olyan évszázados tapasztalataink a furmintok eltarthatóságáról, mint akármelyik chablis-i borászatnak. Harmadrészt (és ami a legfontosabb, és vitán kívül helyez számomra mindent) az ásványosságot leszámítva köze nincs egymáshoz a két borstílusnak!
Nehéz megérteni a Chablis-t. Sokkal nehezebb, mint egy zamatos, ízorgia szerű, sokszor félszárazba hajló, hordós tokaji furmintot nagyra értékelni. A Chablis általában reduktív bor. Ha kap is fahordós érlelést (a borvidéken 5 %-nál nem magasabb a fahordó használata), az semmi esetre sem tart sokáig, hisz a legfontosabb a tengeri eredetű üledékes kőzetek ásványosságának megjelenítése, és a szép savszerkezet. A fa csak ránehezedne az egészre és a bor lomhává válna. Már itt különválik nálam a két műfaj, és kicsit Chablis erényeit igazolják, hisz hol van még olyan bor a világon, mely rideg acéltartályból kieresztve is képes éveken át a palackban progressziót fölmutatni? Szerintem sehol, de ha valaki tud ilyet, kérem, hogy alul jelezze! A furmintot könnyű megérteni, mert hízelgő, édeskés, sokszínű meseországhoz hasonlít szánkban, míg gyomrunkban színes pillangók röpködnek. A Chablis, mint egy zord, kemény, kőkemény jéghegy évtizedekig képes lebegni az óceánon anélkül, hogy fölolvadna. Semmi bájolgás. Csak nyers, cizellált vonások.
Kissé hidegen bontottuk. Hidegen a Chardonnay meglehetősen semleges, még magához képest is. Aki persze hamar kiöntötte pórul járt, mert lemaradt a Chablis kinyílásáról. Kisvártatva üde, friss illattal folytatja a pohárban mozgatva, jelezve, hogy „Egy sima reduktív bor vagyok, ne is akarj másnak látni!”. Ízre is a citrusos, szikár savak feszítenek. Később egy kis gyógynövényesség színezi ki a kontúrokat. Nagyon szikár, de mégis hihetetlenül telt borrá alakul át idővel. Ételhez való bor. Nem csodálkozom azon, hogy hűvösebb területről származik a bor. Hamarosan olajos magok illata érződik a borban, és a sós ízmaradék is megmutatja Chablis ásványait. Zöldalmás íze, mogyorós zamata pedig a Chardonnay fajtajegyeit vonultatja a föl a fináléban. Kicsit, ha leegyszerűsítve akarom érzékeltetni a jellegét, akkor egy komoly, diszkréten és elegánsan krémes, ásványos, szénsavmentes Champagne-hoz tudnám hasonlítani. Erős 7-es (7+). De kezdőknek nem ajánlom. Aki bírja az alacsony pH-t az előnyben van. Aki tud pár évet várni a megvilágosodásig a Chablis-t illetően, nem fog csalódni...én is ebben bízom.

Domaine de Villaine Bourgogne Blanc Les Clous

Fehér Burgundia, amint említettem, nem csak Chablis-ból áll. Tőle délre, Cote d'Or és Maconnais szintén otthont ad a fajtának. (Mersault, Pouligny Montrachet, Pouilly Fuisse felirattal ellátott palackok szintén Chardonnayt tartalmaznak.) A fahordós érlelés itt már gyakoribb, de sosem lehet főszereplő a borban.
Íme ez is egy természethű, terroirbor. Elsőre semleges illat fogad. Kesernyés íze engem mogyoróra emlékeztet. Savai ennek már közepesek. Idővel füstös, pörkölési aromák is fölütik fejüket az ízben. Átmenetiség és némi diszharmónia jellemzi az előzőek után, és a Chablis eleganciáját nem tudja megközelíteni. 6

A Pinot Noir szemben a Chardonnay-val érzékeny, nehezen kezelhető fajta, mind a szőlőben, mind a pincében, mind a pohárban. Nagyfokú igényessége ellenére mégis nagy világutazó lett belőle is. Szinte minden borkészítő ország „elirigyelte” Burgundia, Cote d'Or érzéki Pinot Noirját (Gevrey Chambertin, Nuits St. George, Beaune, Pommard a főbb hívószavak a címkéken) és mostmár olyan országok, mint Románia, az USA és Új-Zéland is tényezővé vált a világban, ha Pinot Noirról van szó. A bordói fajtákhoz képest izgalmasabb gyümölcsössége, puha savai, visszafogott tanninjai ellenére érlelésre alkalmas, nagy testű borokat is adhat. Két bort kóstolhattunk ebből a fajtából. Szintén volt benne újvilági is, és persze amennyire vártam az első találkozásomat a Chablis-val, nem maradt el életem első igazi burgundi Pinot-élménye sem.
A Pinot Noir, ahogy említettem kóstoláskor is nehezen értelmezhető fajta. Nem lehet kategorizálni. Visszafogott, szelíd savai ellenére nehéz megszeretni, meghatározni jellegét. Én a vörösborokkal amúgyis nehezebben jövök ki, a Pinot pedig híres arról, hogy mindig föladja a leckét...

TOHU Marlborough Pinot Noir 2007. (Új-Zéland)

Új-Zéland adottságai ideálisak a fajta számára. Ausztráliánál hűvösebb a klímája, tehát a Pinot Noir itt jobban otthon érzi magát, s mivel sem Új-Zéland, sem a Pinot Noir nem a tömegtermesztés híve, ezért bátran választhatunk tőlük Pinot Noirt, mert ők (szintén az ausztrál main-streammel ellentétben) kizárólag a minőségi szintet célozzák meg bizonyos fajták esetében. Illata meglehetősen fás, de már érezni lehet, hogy alapvetően a második borhoz képest jóval fiatalabb ez a bor, buké alapján és élénk színe alapján is. Savai finomak, gyöngédek, mellettük a fűszeresség és a Pinot Noiros gyümölcsösség szépen jelen van. Összességében nem nevezném egyértelműen fajtajelleges bornak, de szerethető tétel. 6

Dufoleur Nuits St. George 2001. (Burgundia)*

Vegetális, hecsedlis-gyümölcsös, sonkás aromák egy érzékelhetően korosodó borból. Földes jegyek, igazi terroirbor, igazi Pinot-s drámaiság minden gesztusában. Tanninjai és savai ennek is simák. Ízre a fűszerek, a gombás jegyek azok, amiket fölírtam magamnak. Íze és intenzitása a fiatalabb új-zélandinál jóval hosszabb, kitartóbb, gazdagabb. Egy jellegzetes megjelenítése Burgundiának. 7