Izgalmas felkérésnek tettem eleget pár napja a Borkollégiumban. A 3 órás mesterkurzus célja az volt, hogy a világ különféle természetes édesboros technológiáit kóstoljuk össze (az erősítetteket tehát most kihagytuk). Jól tudjuk, hogy ez a piaci szegmens micsoda kihívásokkal küzd eladhatóság és rentábilitás terén, nem csak Tokajban. Mégis megdöbbentő volt azt látni e 21 borral, mennyire sok országban becsülik nagyra a termelők az édesség limitált kincseit mint a természet ritka ajándékát. 

Mély bíbor szín. Elég direkt újvilágias illat, tele a tipikus eukaliptusszal, gyógynövényekkel, szilvával, vaníliával, egy kis animalitással. Száraz íz, kifjező tannin, szép komoly test, szilvás, fekete ribizlis, bőrös ízekkel, kerek korttyal. 

Alapárú ausztrál Shiraz. Buja, tobzódó pirosas gyümölcsökkel hízeleg: igazi újvilágias édes gyümölcsös aromatika, sok málnával, túlérett eperrel, süteményességgel, gyógycukorkával. Ízben szinte szirupos édességgel indul, kevés sav, nulla tannin és elég egyhangú újvilágiság, nagyon direkt zamatokkal, sok édes gyümölccsel, azon a vonalon, amit az illat is ígért, ám meglepetések nélkül. Amolyan kezdő vörösborszint, azoknak, akik tartanak a tanninos, szárító, nehézbombázóktól. 

Sok újdonságot nem árulok el az olvasóknak azzal, hogy a Carpe Diem az egyik legfontosabb boros törzshelyem volt az elmúlt néhány évben. Akkor is, ha nem sokat voltam épp Pesten, akkor is, ha nem feltétlen az én pénztárcámhoz lett szabva teljesen a szortiment, akkor is, ha Tokajjal foglalkozom, s arról írok az időm nagy részében. Ez a hely fontos volt. Itt lehetett megkóstolni olyan borokat, amelyekről többnyire a hazai borkedvelő csak angol nyelven olvashat vagy az instagramon láthat fotókat, megrendelheti távoli országokból, aztán vagy megérkezik egyben, vagy nem. De legalábbis rengeteg olyan bor jutott el a FineWines.hu-n és Ferin keresztül a poharainkba, amik idehaza elérhetetlenek. A múlt idő azért indokolt, mert a Capre Diem 2o2o-tól csendesebb üzemmódra vált, s novemberben be fog zárni. Addig is (fix nyitvatartás helyett) csak akkor nyit majd ki, ha tematikus események lesznek (többek közt oktatás is). Egy korszak lezárul, s ezt december 30-án egy méltó sorral, kellemes társasággal igyekezett búcsúztatni Tar Ferenc, tulajdonos.

A múltkori vörös mélyvíz után most fehérek következtek hasonlóképp vegyesen. Sokan vártuk már a rajnais kört, meg is kaptuk pár bor erejéig és pár nagyon rajnais más fajta erejéig! Látható ebben a sorban is, hogy a rajnais borvidékek sikere nagyon sok olyan borvidéket is inspirál, akik esetenként teljesen más adottságokkal és fajtákkal rendelkeznek. Hazai meglepetés és közel-keleti klasszis is jutott a sorba a fokozva a hangulatot:

A Herczeg Ági-féle MW felkészülő kóstolók jegyzetei kicsit sokat időztek a fiókomban az elmúlt hetekben, de sietve pótolnám is őket. Ez azért is izgalmas számomra, mert így az utólagos begépeléssel talán még többet tanulok: hisz azóta elfelejtettem a borok sorrendjét, a pontos neveket is és most a jegyzetek alapján kapcsolom össze utólag is fejben a borokban tapasztalt mintázatokat a borsorral (ami külön lapon van). Az eddigi kóstolók legnehezebb vak sora következik: vörös cuvée-k a nagyvilágból. Eléggé szeszélyes vízeken járunk tehát. Ági persze semmit nem mondott el előre. Így gyakorlatilag kikövetkeztethető tematika és fogódzók nélkül kóstoltunk végig 12 vörösbort a nagyvilágból. Öt fajtabor, a többi a legkülönfélébb házasítás. Mélyvíz a javából. Kezdjük is el a kalandos utazást szépen:

Tegyük is rögtön helyre a poszt legnagyobb bulvár-faktorát: igen, Herczeg Ági ismét indul az MW posztért. Ez lesz a második próbálkozás. Gőzerővel készül a gyakorlati vizsgára. - Új brit mentor mellett egy maroknyi magyar szakmabelit invitált meg, hogy hétfőnként kóstoljunk együtt vakon, amivel tanulhat, fejlődhet bárki, aki beszáll. Számomra is különleges élmény belelátni abba, hogyan készül, trenírozza magát valaki, aki hasonló titulusra készül. Íme az első óra tananyaga és a leckék.

A következő érdekesebb előadás a két Rhone-völgyi csillagról szólt. Bár egyiküket nálunk is kedvelik a szőlészek-borászok, s terjedőben van hazánkban, ezek a fajták mégis forróbb klímán mutatják meg igazi arcukat. Ha tömören akarnám megfogalmazni lényegüket (mondjuk a többi világ fajtával szemben), akkor azt mondanám, hogy boraik nem származási helyük talajáról, hanem inkább klímájukról árulkodnak, méghozzá a gazdag, érett gyümölcsösség révén. Hat teljesen eltérő karakterű bort kóstolhattunk vakon. Volt, ahol könnyű volt az elméleti oktatást követően egyértelmű tippeket adni a fajtákat illetően, de bizony nem egyszer felsültem a tippeléssel, és kiderült, hogy igen messze állok az új- és óvilág valamint a fajták elkülönítésében is a kívánatos szinttől. Ám aki azt gondolja, hogy ez egyszerű muzsika, az is téved.

Abban a szerencsés cipőben járhatok, hogy a főnököm támogatja továbbképzésemet borok terén. (Szándékosan nem mondanám meg, hol is volt alkalmam tanulnom, meg milyen fokon mennyiért stb, nehogy kulisszatitkokat áruljak el.) A lexikális tudás átadására, az előadók változó hitelességére amúgysem kívánnék kitérni. Ám a legnagyobb haszna ezeknek a fejtágításoknak kétségtelenül az, hogy az ember rengeteg olyan etalon-borral ismerkedhet meg, melyek tökéletesen megmutatják egy fajta jellemzőit, és melyet viszont amúgy nem vennék le a polcról (sokszor nem is fizethetném meg). Esetemben ez pont azért is igaz, mert ezek mind világfajták külföldi borai, melyek általában uniformizált, fajtajelleges profilját mutatják meg az adott bornak. Bevallom őszintén: nem az ilyen borokat keresem, mégha ezekből lehet is az alapokat legjobban elsajátítani. Nem értettem egyet az előadókkal abban, hogy ha (pl.) egy (magyar, általunk is talán legtöbbet méltatott) Rajnai nem hozza az unalomig ismételt fajtajegyeket maradéktalanul, akkor az már nem is igazán jó Rajnai. Miért kéne beleolvadnunk a nemzetközi palettába? Miért nem a kiugrás a cél? De persze örültem, hogy megismerhettem párat a nemzetközi etalonok közül. Alább bemutatnám az én benyomásaimat ezekről a borokról.