Izgalmas felkérésnek tettem eleget pár napja a Borkollégiumban. A 3 órás mesterkurzus célja az volt, hogy a világ különféle természetes édesboros technológiáit kóstoljuk össze (az erősítetteket tehát most kihagytuk). Jól tudjuk, hogy ez a piaci szegmens micsoda kihívásokkal küzd eladhatóság és rentábilitás terén, nem csak Tokajban. Mégis megdöbbentő volt azt látni e 21 borral, mennyire sok országban becsülik nagyra a termelők az édesség limitált kincseit mint a természet ritka ajándékát.
Friss, fanyar citrusok, egres, csalán, vágott fű az illatában. Eltáveszthetetlen Marlborough jelleg (de mégsem a durván paprikás vagy tropikális vonalról), tisztán, üdén, vidáman. Ízben elsöprő sav, sok citrus, lime, szikár és ropogós. Pontos és precíz sauvignon, ami jól tud esni bármikor, de leginkább a tipikus fehérboros ételek mellé, például, ha a megszokások mellett kicsit feldobnánk a karácsonyi halmenüsort.
A kedves olvasók többségének bizonyára nem újdonság a ténymegállapítás (pláne így a kánikula idején), hogy ha a világ top fehérborairól beszélünk, akkor a felsorolásból Új-Zéland ma már nem igazán hagyható ki. Mielőtt naív óvilági illúziókba ringatná magát bárki, mindig el szoktam mondani, hogy minden éremmel jutalmazott sikernek két oldala van a bor világában is: így aki a csúcs-sauvignonok mögé lát egy kicsit is, azért azt tudja jól, hogy ezek a borok nem feltétlen hagyományos (európai) borkészítési romantikában fogantak. Noha én is nagy rajongója vagyok Marlborough-nak, és Új-Zéland híres az organikus, természetet óvó szemléletéről, nem árt tudni, hogy az óriási pincékben kicsit “más” bortörvények mentén készülnek a világsikeres borok. Teljesen általános gyakorlat pl. a cukor és a savak mesterséges pótlása is és természetesen a borok jellemzően fajélesztővel beoltva erjednek olyanná, amilyennek a világ imádja őket. - Új-Zéland nekem az újvilág klasszikus, intenzitásokról szóló szeglete: sok illat, sok sav, sok zamat! De nézzük meg kicsit közelebbről, mit látunk a felismerhető és közkedvelt bor hátterében:
Jellegzetes, kirobbanó, intenzív, friss, bodzás, csalános, paprikás marlborough-i illat. Vegetális és erőteljes. Ízben nagyon friss és vitális savak. Penge, masszív szárítás mellett grapefruit, csiszolt és lendületes kortylefutás. Az ember pont azt kapja, amit elvár: egy közérthető, jól iható és a mindennapokhoz remekül illeszthető, kúl fehérbort a tavasz köszöntéséhez. Egy bor, amit senkinek nem kell elmagyarázni.
Sok újdonságot nem árulok el az olvasóknak azzal, hogy a Carpe Diem az egyik legfontosabb boros törzshelyem volt az elmúlt néhány évben. Akkor is, ha nem sokat voltam épp Pesten, akkor is, ha nem feltétlen az én pénztárcámhoz lett szabva teljesen a szortiment, akkor is, ha Tokajjal foglalkozom, s arról írok az időm nagy részében. Ez a hely fontos volt. Itt lehetett megkóstolni olyan borokat, amelyekről többnyire a hazai borkedvelő csak angol nyelven olvashat vagy az instagramon láthat fotókat, megrendelheti távoli országokból, aztán vagy megérkezik egyben, vagy nem. De legalábbis rengeteg olyan bor jutott el a FineWines.hu-n és Ferin keresztül a poharainkba, amik idehaza elérhetetlenek. A múlt idő azért indokolt, mert a Capre Diem 2o2o-tól csendesebb üzemmódra vált, s novemberben be fog zárni. Addig is (fix nyitvatartás helyett) csak akkor nyit majd ki, ha tematikus események lesznek (többek közt oktatás is). Egy korszak lezárul, s ezt december 30-án egy méltó sorral, kellemes társasággal igyekezett búcsúztatni Tar Ferenc, tulajdonos.
Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.
Köztudott, hogy ha Pesten járok, és megtehetem, akkor Tar Ferinél, a Carpe Diem borbárba örömmel térek be, kiváltképp, ha valami izgi tematikus este van. Jó érzés tudni, hogy ez a hely immár három esztendeje nyújt teret azok számára, akik eddig megszerzett boros tapasztalataikat elmélyítenék olyan egyedi szelekció és borsorok mentén, melyet egy szakavatott személy válogatott össze immár hét évnyi finewines praktizálásból merítve. Isten éltesse Feri és Li borszentélyét. Számomra egyértelműen kultikus és hiánypótló pontja, jelensége a magyar borkultúrának. A helyzet az, hogy lassan szinte minden egyes kóstolójukban érzem az Év Borélménye faktort (különösen, ha rieslingekről van szó), de alighanem ez a szülinapi sor igazán túlszárnyal bármit... Egy valamivel lettem volna talán boldogabb: ha mondjuk láthattam volna a sorbban egy olyan magyar (száraz) bort, ami képes lett volna megugrani ezt a magas lécet, de alighanem érthető a hazaiak távolmaradása ebből a masszív mezőnyből:
Az ideális tavaszi szomjoltó, épp a legkirobbanóbb formában. Új-zélanidasan intenzív illat: bodza, grapefruit, citrusok, menta, zsálya, zöld dolgok, de megnyerően, tetszetősen. Hihetetlen, hogy tud ilyen tobzódó lenni. Ízben leginkább hűvösen vegetális, grapefruitos, friss, ropogós savú, virgonc, mozgékony, filigrán és csontosan feszes, mégis komplex és izgalmas. Csupa üdeség, eszméletlen savak, de érett állapotban, úgy hogy közben mérhetetlen, zöld színű frissesség és lendület hatja át. A szépen felöltözött Hulk, amikor jókedve van. Mehet mellé bodza, a kecskesajt és a kertiparti!
Folytatjuk (számunkra biztosan) méltán nagy sikerű rajnai köreinket. Ebben a fordulóban egy kivételes nemzetközi merítésről folyik majd a szó, melyet Bernáth Józsi barátunk szervezett és többnyire állított is össze, persze segítettünk is neki ebben 1-2 palackkal (mondjuk én csak meginni/megírni). A rajnairól tudjuk, hogy sokfelé jól érzi magát a világban, ezért is hívjuk világfajtának, de arra azért nem gondoltam, hogy a szavazást követően az első háromban egy németül beszélő címke sem lesz majd…. A mi Józsink módszeres vakkóstoló szervező, ezért haladjunk csak szépen sorban (egy vak kör után vissza lehetett kérni a fejvakargatósabb darabokat újra, aztán 3 sorszámot kellett mondani mindenkinek):
Hogyan lesz valamibőla világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
