x

Ripka Gergely

Gizella Pince frissítés

Egy trükkös évjárat tanulságai

Volt mit bepótolni Szilágyi Lacinál is. Egy teljes délelőttöt töltöttem vele, hogy megtudjam, hol tartanak a nagy Szilvölgyes tervek, álmok. Szilágyi László még mindig az egyik legjózanabb, legtisztábban gondolkodó borásza a borvidéknek, aki ráadásul tényleg gondolkodik is, és ezen nem szabad csakúgy átsiklani. Ez a borász tényleg minden apró rezdülését elemzi az évjáratnak, szőlőnek, bornak és ennek különösen is nagy jelentősége van akkor, amikor arról folytatunk szakmai vitát, hol tart 10-15 év után a szárazboros históriája Tokaj Hegyaljának. Laci mindent megtett, hogy minden szüreti nehézség és időjárási viszontagság ellenére 2016-ból is sikerüljön értékes borokat készíteni.

És itt kell beszélnünk az évjáratról, mely rengeteg feladványt és fordulatot hozott a hegyaljai borászoknak. A szüreti időszek első felében eljött egy pont, amikor a szőlő egyszerűen megtorpant, nem gyarapodott a cukor, a savak pedig még eléggé kemények voltak a gyümölcsben. Az időjárás előrejelzés nem sok szépet jósolt, közeledett az eső, mellyel pedig csupán hajszálon múlott, hogy ne jöjjön el újra 2014. Két féle borásszal találkoztam a borvidéken: az egyik mentette a menthetőt és az eső előtt szüretelte le azt a gyümölcsöt, ahol már megvolt a bogyóban a kiívánt minőség, a másik az analitikát helyezte előtérbe és kivárta a megfelelő érettséget. Laci szinte mindig elsők közt palackozza a friss borokat:

 

Fumint 2016

Kastély, Deák, Bige, Bomboly. Tiszta virágos, fejlődő, inkább löszkarakterű illat. Szuper savak, szárító íz, de nem lesz fanyar mégsem, szép hordóhasználat kerekíti pluszban. Löszös fordulatokban bővelkedik a korty is. Inkább a filigrán, frissítő, lime-os világot képviseli. 6

 

Barát Hárs 2016

Makulátlanul tiszta, de inkább hordós illat, virágokkal díszítve. Lassan nyílik. Savai ennek is szuperintenzívek, de ismét érettek. Alkohol akad, de nem vészes, lédús gyümölcsökkel, szép cukorral vesz le a lábamról (8 g/l). 6+

 

Szilvölgy Furmint 2016  (M)

A dűlőre jellemző fűszerességbe ütközök orral: kakukkfű, zsálya, mely számos löszös borban felbukkan palackozás előtti állapotban. Magas szerekezet, hosszú, egyenes, feszes bor. Csiszolt savak, mégis gazdag, egyensúlyos és hatalmas tehetség.

 

Szent Tamás Hárs 2016 (M)

Gazdag, megnyerő hordóhasználattal felöltöztetett illat. Most is hömpölygősebb, szélesebb, vastagabb, mádias íz, de nagyon szép arányérzékkel komponálva, hisz a tartalom, mélység mellet intelligens gyümölcsösség, frissesség is párosul.

 

Bomboly 2016 (M)

Kész formát mutat az illat, a tartályminták közül ez a bor van a leginkább teljes formában. Köves, mádias, birses, körtés orrban. Szép, csiszolt, minerális mádi karakter. Új oldalát mutatja be ennek a nagy mádi termőhelynek, ahonnan eddig ilyen elegáns bort még nem kóstoltam.

 

Késői Szüret 2016 (M)

Illatban tobzódnak a gyümölcsök, főként friss őszibarack. Ízre hosszú és mély, komplex, gazdag korty. Korábbi évjáratokhoz képest viszont sokkalta pengébbek a savak, amolyan rieslinges utánrézést hagyva a szájban. A hűvős, esős évek mindig édesben a legkülönlegesebbek....

 

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább