X

BARÁT

Ripka Gergely

10 years challenge: 2 0 1 2 ma

Halmozottan hátrányos helyzetű évjárat

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Tovább

Ripka Gergely

Ünnepi *Balassa-krónikák/Vol. #1.

Száraz hangolódás az évvégére

A mai nagyposzt tulajdonképpen egy hetekkel ezelőtti gigászi, *Balassa-szamorodniorgia előjátéka volt, ahol is a hedonizmus jegyében vegyesen kóstolgattunk a borász borai mellett kortárs meglepetéseket, régebbi tételeket, de jutott apropó egy kis német kitekintésnek is. A ragyogó este 19 különleges tételét Éger István borgyűjtő jóvoltából kóstolhattam végig, és úgy döntöttem, két részben hozom le a blogon az élményeket, mivel logikailag is szépen ketté bontható a sor. A hajtás után ma az igen izgalmasra sikerült száraz mezőny jegyzetei és pontjai következnek! (Egy hosszabb, összefoglaló a holnapi folytatással, az idei utolsó nagyposzttal érkezik.)

Tovább

Ripka Gergely

Gizella: visszatekintés a furcsa 2016-ra

Retrospektív kóstolás a szomszédban

Szilágyi László és a Gizella pince mintha némileg csendesebb éráját élné az elmúlt években. Tény, hogy én is régen jártam Lászlónál. Legutóbbi fontos változás a birtok életében, hogy a borok egy jelentős része újabban a közösségi feldolgozóban készül (Bodrogkisfalud), egy nagyobb volumenben palackozott, amúgy frappáns birtokbor elég sok dűlő alapanyagát felszippantotta, így - legalábbis engem - a frissebb dűlőszelekciók újabban elkerültek. Édesben volt több szép élményem az elmúlt pár évből: egy kétcsillagos 2017-es aszúval, a remek 2017-es és 2018-as szamorodnikkal. 2019 utáni tételt nem nagyon kóstoltam a pincétől, így Furmintfan testvérünk jóvoltából ma egy 2016-os visszatekintés következik a családi pincétől, amolyan miértne-alapon.

Tovább

Ripka Gergely

Borászok Borásza 2019 – kóstoló kör

Egy délután a hazai élvonal borászaival és boraival

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Tovább

Ripka Gergely

Bodrog Borműhely multivertikális a MyWine-ban

Lapisok, Narancsborok, Mesések, Aszúk

A Bodrog Borműhely két egyetemi jóbarát kellemes története. - A hegyaljai Hajdu János és a pesti Farkas Krisztián közös projektje, akiknek a sorsa annak idején az Oremusnál töltött szakmai gyakorlat során pecsételődött meg. - A tolcsvai kultpincében az erjedési hőmérsékleteket méregetve határozták el, hogy ezt ők is megpróbálják saját és bérelt területeken, kicsiben, műhelymunka jelleggel. Ahogy az lenni szokott a hasonló szívből születő kooperációk esetében, mindketten szépen kiegészítik ezt a közös kis történetet a saját boros érkezettségükkel, saját képességeikkel, de mégis közös nyelv, közös ízlés mentén megálmodva a borminőségeket. Jani a borász, Krisztián a tapasztalt borértékesítő: más-más megközelítés, mégis milyen fontos mindkettő! Pár napja a My Wine borbárban olyan régiségeket mutattak be együtt, amikből ők maguk is csak ritkán bontanak. Tanulságok, sztorik, remek hangulatú este.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince frissítés

Egy trükkös évjárat tanulságai

Volt mit bepótolni Szilágyi Lacinál is. Egy teljes délelőttöt töltöttem vele, hogy megtudjam, hol tartanak a nagy Szilvölgyes tervek, álmok. Szilágyi László még mindig az egyik legjózanabb, legtisztábban gondolkodó borásza a borvidéknek, aki ráadásul tényleg gondolkodik is, és ezen nem szabad csakúgy átsiklani. Ez a borász tényleg minden apró rezdülését elemzi az évjáratnak, szőlőnek, bornak és ennek különösen is nagy jelentősége van akkor, amikor arról folytatunk szakmai vitát, hol tart 10-15 év után a szárazboros históriája Tokaj Hegyaljának. Laci mindent megtett, hogy minden szüreti nehézség és időjárási viszontagság ellenére 2016-ból is sikerüljön értékes borokat készíteni.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella//2013: a legszebb száraz tokaji sor évek óta!

Vastaps Szilágyi Lászlónak

Már javában jelennek meg egymás után a 2013-as száraz tokajiak. Mint már oly sokszor elhangzott, ez itt bizony végre egy mérsékeltebb, savasabb évjárat, friss, eleven borokkal, hurrá. Igaz néhol ijesztő paraméterekkel fejezték be a borok a fejlődést: magas sav, magas, alkohol, itt-ott maradékcukorral. Volt pince, ahol a részleges almasavbontás is szükségessé vált, hogy a borok ne legyenek sorjásak. A Gizella borokat már a 2009-es Szilvölgy óta sokan kedvenceink közt tartjuk számon. Tiszta és intelligens módon készített dűlős borok dícsérik Szilágyi Lászó stílusát, mindegyikben sajátos karakterrel. A 13-as évjárat trükkös év, de kellő érzékenyésggel sikerült a borokban a termőhelyet, az évjáratot és a fajtákat is hű módón bemutatni. Néha engem is meglep, mennyire szépen átlátja a hordókban, tartályokban zajló folyamatokat a fiatal és mindig higgadt borász. Olyan érzésem van, mintha a legnagyobb neveknél és a nagy öregeknél is jobb érzékei lennének néha. Vagy talán csak kendőzetlenül és részletesen mesél mindig a mozdulatok hátteréről, és ezért érzem ezt (?). Nála soha nincsenek titkok, mindent elmond, mi miért van úgy, ahogy.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince reload

Palackozás idején

Ha Hegyalján járok, Szilágyi Laciék pincje mellett valahogy sosem megyek el. Olyannyira, hogy ezúttal alkalmam volt több éjszakát a borászat melletti vendégházban is megszállni. Maximális ajánlás: nagyon korrektül fölszerelt szobák, korrekt ár mellett, nem a belvárosban (így nem kell a városi sebességkorlátokon átverekedni magunkat és a borvidék többi települése is lényegesen közelebb van). A feltörekvő radikálisabb fiatal borászgeneráció egyik igazi titánja Szilágyi László, aki már messze nem csupán a Szilvölgyből tud felmutatni referenciaborokat szárazban vagy akár édesben. A címkék grafikailag frissültek, tisztultak, megbarátkoznom is sikerült velük mostanra. A palackozás éppen most folyik a pincénél, így néhány tételt közvetlen utána, néhányat közvetlen a letöltés előtt tudtam most megkóstolni. Előbbiekről lesz most szó:

Tovább

Ripka Gergely

Gizella: 2013-as gyorsszemle

egy izgalmas új évjárat startja

Miközben a Sárga Borházban folyt a kötetlen tárgyalás az ebéd mellett, egyszercsak megjelent a színen Szilágyi László. A jó ég tudja, hogy lehet, de vele valahogy szinte mindig összefutok, ha a Sárgában járok. A mellettünk levő asztalhoz telepedtek le feleségével. „Meddig maradsz Hegyalján? – Holnap délután még van egy fontos találkozóm az Andrássy Rezidencián, aztán este megyek haza Pestre. – Akkor utána elmegyek érted, és megnézzük a 13-asokat.” Legyen. Nem volt ellenvetésem, emiatt szívesen maradna minden épp eszű borszerető pár órával tovább Tokajban. Így alakult, hogy bár nem terveztem, de végül a Gizella Pincéhez is el kellett látogatnom egy spontán kóstolóra. Óvodából hazajövet vettek föl Tarcalon, és irány a pince.

Tovább

Ripka Gergely

Gizella Pince újdonságai

úton a legjobbak közé

Szilágyi László pár hete küldött nekem egy kartont, melyben friss, 2011-es száraz tételek és két aszú kapott helyet. Megkért, hogy kóstoljam meg őket...ahogy nekem tetszik. Nagyon örültem a csomagnak és némi küldetéstudattól vezérelve, megpróbáltam a borokat a lehető legértőbb (s persze elérhető) közönség körében kibontani. A Gault&Millau-s csapatból végül ketten, illetve az iszunk.postr-ről Palack tudott még eljönni.
Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább