Tudjuk, hogy a tarcali Királyudvar alapvetően édesben erősebb. (Fél)szárazaik közül a Secé a főszerep, a Demi sec már gyakorlatilag félédes, majd a Lapis dűlős töppedt Furmint és Hárslevelű fajtaborok adják az alapokat az Ilona és a Lapis illetve birtokaszúk alatt. Feltűnően kevés szó esik azonban egy borról, mely az Ilonával azonos árszínvonalat képvisel a pincénél, s mely szintén egy szép női nevet, a Patríciát kapta. Az Ilona 1999 óta klasszisnak számít a modern tokaji cuvée-k között (hárslevelű és furmint). Ám érdekes, hogy a pince valamiért készített már több késői szüretelésű Sárgamuskotályt is. Erre a fajtára (édes borok kapcsán) az átlag fogyasztó inkább úgy gondol a Furmint és a Hárs mellett, mint a tokaji borok fűszerére. Nekem is az a tapasztalatom, hogy például aszúkban is elég csupán pár százalék és a játékos muskotályosság szinte átüt mindenen. Valamiért azonban 2005-ben és 2006-ban önállóan is palackba került a Királyudvarnál ez a fajta. A birtoknál korábban munkálkodó Szepsy István szerintem inkább a már említett „fűszerezéses” elv mentén hasznosítja a fajtát (ld. Szepsy Cuvée-k); viszont Demeter Zoltán saját borain végignézve azt látom, hogy szereti helyzetbe hozni például az őszhegyi muskotályát (ld. a 2008-as Anett bora vagy száraz Őszhegy SM, melyek egyébként 2011-ből is készülnek majd). Így az én tippem az lenne, hogy a Patríciát is főként neki köszönhetjük. Nagymamám névnapjára bontottuk ki ezt a kisebb csodát, úgyhogy gondoltam, szánok neki egy rendes posztot, mert minden téren nagyon tetszett. (Illetve ilyen se sűrűn van. - A véletlen úgy hozta, hogy pár nappal később Marci is bontott egy saját palackot ugyanebből a borból...úgyhogy nemsokára frissülni fog a poszt az ő benyomásaival is.)

Érőfélben lévő mély citrom szín, kis késői szüretes aranylással persze. Illatban a muskotályos jegyek nagyon moderáltak, ezt meg kell mondjam. – Így, aki itt tömény rózsavízre és szőlőlére számít, az rossz helyen keresgél. Kicsi érett szőlősség mellett inkább aszús, barackos jegyek, némi sárga virágosság, méz, teafű, majd tropikális gyümölcsösség jellemzi az ízig-vérig klasszikus tokaji jegyekből építkező bor illatát. Varázslatos primer jegyek egyértelmű túlsúlya öt esztendő után is! Szellőzve melegebb füstösség bontakozik ki (termőhely?). A bor egyébként 100 %-ban a nyugat-mádi Danczkából való, mely Anthony Hwang szerint úgy tudom, az egyik legkiválóbb dűlő a Sárga muskotály számára (Alkonyi László térképe szerint pedig egy alacsonyabb besorolás járna neki). Aromatikájában már finoman kezd kibontakozni az érett muskotályra jellemző diszkrét herbális vonal is (anyukám szerint egyenesen kapor), de mondjuk messze nem annyira, mint mondjuk egy Botondban. Ízben elképesztő élénk gyümölcsbomba.
Az egyensúly tökéletes. Erénye szerintem, hogy nem a vastagságról és a töménységről szól (mondjuk alapvetően a muskotályosság továbbra is csak a háttérben mocorog). Vibrálóan színes, hihetetlen 9,5-ös savak ellensúlyozzák a 152-es maradékcukrot. Nem nehéz, de íze hosszú, élénk és fiatalos. A narancsos citrusossággal egyfajta bájos kesernyésség játszik a nyelvünkön, másodpercekkel a lenyelést követően is. Tele van vitalitással így öt év után, sőt másik öt év szerintem még simán van benne. Igazából meglep, hogy mennyire nem olyan a Patrícia, mint egy átlag késői szüretelésű muskotály! Olyan mintha valamelyik erőteljesebb tokaji fajta is adná a nagy testet, a hosszú-hosszú, izgalmas ízt (és ezzel egyértelműen nem a muskotály fajtát akarom degradálni: ékes bizonyíték ez a bor is). Melegedve krémesebb jellegű és koncentráltabb érzetű valamivel, de könnyedsége így is lebilincselővé teszi. Egy szép 5 puttonyos aszúnak szerintem bármikor elmenne, mégis csupa kedvesség és báj. Kivételes édes bor ez, melyet Alana és DZ-Anett klasszis muskotályokkal lehet csak összemérni, s melyet a csúcsa közelében sikerült elcsípni. Igazi ünnepi tétel. 8(+)