X

MUSCAT LUNEL

Ripka Gergely

Figula Sárgamuskotály 2012

Régi kedvenc. Tisztább illat, sok rózsa, frissességnek viszont kora ellenére híján van. Kellő tartású, teltségű korty, kedves, behízelgő zamat, muskotályos közérthetőség ebben az évjáratban is.

Tovább

Ripka Gergely

Királyudvar évjáratbemutató/2012

Immár hagyománnyá kezd válni a júniusi Királyudvar-bemutató az új évjáratok boraival. Jó látni, hogy Anthony Hwang és Juhász Szabolcs, borász nem sajnálja az időt és az energiát, hogy Budapesten ültetett kóstolón bemutassák egy értő közönség előtt mindazt, amiért például az én horizontomon is az ország három legeredményesebb borászata közt van jelen a nagy múltú tarcali birtok. A csúcsra járatott villányi, szekszárdi, egri sztárok vajon miért nem rendeznek hasonló bemutatókat? (Tavaly már föltettem ezt a kérdést?) A jó ég tudja.

Tovább

Ripka Gergely

Hová tűnt Gergely Vince? [Gergely Vince válaszával frissítve]

Uri borok után kutatva a Szent Tamás-dűlőben

Van egy mádi borász, aki a rendszerváltás után együtt indult sokakkal, lendülettel, kecsegtető eredményekkel, borminőséggel. Az egyik legjobb fekvésű dűlőben birtokol területet, mely ráadásul 20 év leforgása alatt (tőle részben függetlenül is) a borvidék Cote d’Or-jának egyik legjobban csengő terroirjává vált. Szent Tamás és Gergely Vince, akiről ez a poszt szól. De vajon az aktuális mádi események miért nem szólnak róla (is)? Miért kell őt is, borait is műholddal kutatni a tokaji palettán? Mi történhetett, hogy mára ennyire keveset hallunk róla és borairól?

Tovább

Ripka Gergely

Németh Attila Gábornál jártam Mádon

Indulás óta klasszis szinten

Nagy szerencsém volt, hogy a fiatal Németh Attila Gábor végül visszajelzett ottlétem során emailben, hogy mégis betérhetek hozzá Mádra egy rövid látogatásra. Köztudott, hogy gyöngyöstarjáni borászról van szó, aki a bátyjával alapította a tokaji Alana pincét, mely máig csakis Amerikában értékesíti borait. Mostanában nincs tervbe véve a hazai eladás, mivel a borász véleménye szerint a hazai piac amúgyis remekül el van látva kiváló tokajiakkal, mindenféle árszínvonalon. Ennek kapcsán többször elmondtam már, hogy ez valóságos merénylet az értők felé. A birtok egyébként nem kicsi, másfél hektárról hamar 29 hektárra nőtt a birtokméret, amikor az egyik komoly külföldi befektető-birtok kivonult Hegyaljáról és egy sor területet sikerült így megvásárolniuk. Édes boraik gyakrabban kerülnek szóba (Attila véleményem szerint a Sárga muskotály egyik legnagyobb hazai szakértője, immár két borvidéken is), de már 2005-ben is készültek náluk (közel) száraz borok, melyeket Alkonyi Lászlóval most volt szerencsénk megismerni:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj mai arcai

Egy reprezentatív piramis Hegyaljáról

Pár hete Lengyelországban kóstoltattam tokaji borokat, értő közönség számára. Tudjuk, hogy a lengyelek nagyon fontos exportpiacot adtak száz évekkel ezelőtt Tokajnak (erről tanúskodik a szamorodni szó is…nem szükséges az idelátogató olvasónak ezeket kifejteni). Egyrészt adódott ez a kedvező földrajzi elhelyezkedésből, másrészt a tényből, hogy a lengyeleknek nincs saját boruk (a bort viszont szeretik), harmadrészt bizonyára az évszázadok sodrában kialakult kölcsönös, baráti viszonyból is. Ebből a baráti fogadtatásból én is részesülhettem most, s próbáltam Tokaj Hegyalja olyan oldalát bemutatni nekik, ami valamennyire új, nem hagyományos, de napjaink tájékozott fogyasztója számára mindenképp reprezentatív (s persze azért megfizethető is). Különösen izgalmas kontrasztot képzett ez a kóstoló az Alkonyi-féle 1993-as aszúk bemutatójával. Előtte is és utána is folyamatosan kóstolgattam otthon az alábbi borok maradékait. A múlt/a kezdetek és a jelen. Érdekes látni, hogy aszúk terén milyen minőségektől indult a történet 1993-ban, az avinálás elhagyását követően, és ma milyen trendek figyelhetők meg Hegyalján (aszúkon innen és túl).
Praktikussági okokból is hat palackot vittem, hisz egy kartonba ennyi fér. Egy része a személyes gyűjteményemből származott, másik részét előzőleg vásároltam be:

Tovább

A Medvék

Királyudvar Patrícia 2006.**

a muskotály csodája/#1-2 (FRISSÍTVE)

Tudjuk, hogy a tarcali Királyudvar alapvetően édesben erősebb. (Fél)szárazaik közül a Secé a főszerep, a Demi sec már gyakorlatilag félédes, majd a Lapis dűlős töppedt Furmint és Hárslevelű fajtaborok adják az alapokat az Ilona és a Lapis illetve birtokaszúk alatt. Feltűnően kevés szó esik azonban egy borról, mely az Ilonával azonos árszínvonalat képvisel a pincénél, s mely szintén egy szép női nevet, a Patríciát kapta. Az Ilona 1999 óta klasszisnak számít a modern tokaji cuvée-k között (hárslevelű és furmint). Ám érdekes, hogy a pince valamiért készített már több késői szüretelésű Sárgamuskotályt is. Erre a fajtára (édes borok kapcsán) az átlag fogyasztó inkább úgy gondol a Furmint és a Hárs mellett, mint a tokaji borok fűszerére. Nekem is az a tapasztalatom, hogy például aszúkban is elég csupán pár százalék és a játékos muskotályosság szinte átüt mindenen. Valamiért azonban 2005-ben és 2006-ban önállóan is palackba került a Királyudvarnál ez a fajta. A birtoknál korábban munkálkodó Szepsy István szerintem inkább a már említett „fűszerezéses” elv mentén hasznosítja a fajtát (ld. Szepsy Cuvée-k); viszont Demeter Zoltán saját borain végignézve azt látom, hogy szereti helyzetbe hozni például az őszhegyi muskotályát (ld. a 2008-as Anett bora vagy száraz Őszhegy SM, melyek egyébként 2011-ből is készülnek majd). Így az én tippem az lenne, hogy a Patríciát is főként neki köszönhetjük. Nagymamám névnapjára bontottuk ki ezt a kisebb csodát, úgyhogy gondoltam, szánok neki egy rendes posztot, mert minden téren nagyon tetszett. (Illetve ilyen se sűrűn van. - A véletlen úgy hozta, hogy pár nappal később Marci is bontott egy saját palackot ugyanebből a borból...úgyhogy nemsokára frissülni fog a poszt az ő benyomásaival is.)

Tovább

Ripka Gergely

Karácsonyi boraim/2011.

Hosszú eszmefuttatások nagy borok kapcsán

Jó borissza lévén karácsonyra idén is a legnagyobb kedvencek közül mazsoláztam magamnak/magunknak otthonra. Igyekeztem úgy válogatni, hogy mindenféle bortípus szerephez jusson, közben üzenete is legyen a boroknak: a tájról, a borvidékről, a borászról és persze az ünnep pátoszáról is! (Azért tolódott ez januárra, mert annyi minden történt a két ünnep között, és a fényképekre nem jutott idő…)

Tovább

Ripka Gergely

Balassa gyorsszemle

tiszta egyensúly

Nem rég volt egy céges kóstoló, ahol újdonságokat néztünk végig. Szerencsémre tokajiak voltak többségben, ezért gondoltam, leírom a tapasztalatokat szépen sorjában. Régi kedvencem, Balassa István borai voltak köztük is a legszebbek, legnívósabbak. Zömmel 2009-es borok kerültek a talpaspoharakba, és egységesen elmondható, hogy nagyon szép dűlőjegyekkel rendelkező száraz borokat sikerült ebből a remek évjáratból a palackokba zárni a borásznak. A megszokott széles szerkezet, hatalmas potenciál, tiszta egyensúly a borokban (érdekes volt ugyanazon a napon megismerkedni két ennyire eltérő szortimenttel, mint a világfajták felé húzódó Sauska és az abszolút limitált szériás, hagyományos elveket szépen követő, dűlős Balassa borok). A kis pince Mézes Mály Furmintjára úgy tűnik, mindig érdemes odafigyelni! De nem ő az egyetlen... Kivételesen rövid, érintőleges benyomások következnek.

Tovább

Ripka Gergely

Mindszenthavi mulatság/2011.

Program a szemnek, a szájnak, a léleknek (nem csak borisszáknak)

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Tovább

Ripka Gergely

Hétszőlő Sárga muskotály 2010

Klasszikus muskotály, amiért rajongani lehet. Illatban direkt szőlőlé, sok-sok virággal. Ízben gyakorlatilag száraznak is elmenne. Folytatódik a szőlőléhez hasonló hatás, különösebb bonyodalmak nélkül. Kifejezetten jóleső, finom félszáraz bor, melyet nem kell sokat ragozni, csak inni.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább