Már jócskán eltelt pár év, mióta hazánk borbárjaiba, borlapjaira is berobbantak a Petillant naturelle (aka. methode ancestrale aka. degorzsálatlan, opálos/zavaros) pezsgők, de a hype aligha lanyhult. Épp ellenkezőleg, a műfaj ragályos. A friss borfogyasztó (Z) generáció körében erősen terjed az alternatív/natúr boros alapokra helyeződés borízlés terén, én magam inkább a borkritikus pártatlanságával a partvonalról figyelem a történéseket. S noha úton-útfélen kóstolgatom a kénmentestől, a natúron át, a petnatig a mezőnyt idehaza és külföldről egyaránt, az esetlegesség továbbra is tettenérhető, igaz a pozitív, sőt katartikus élmények is örvendetesen sokasodnak. Elköteleződésről mégsem tudok egyelőre beszámolni a magam részéről, de van abban a (BenczePistis) típusreakcióban valami, hogy ha egyszer az ember “beérez” (megért) egy adalékoktól mentes természetes borízt, onnantól óhatatlan, hogy két irányba indul el: (1) külön értelmezési tartományt kap a natúr vs. konvencionális ízvilág vagy (2) véglegesen elköteleződik az előbbi mellett és utóbbi többé nem okoz örömet…

Újhullámok a Mátrán és a világban

A Mátra újabban mindenféle vegyes újhullámos életérzésnek a melegágyává kezd válni: szervezett vagy éppen spontán oldalhajtások mentén egyaránt találunk itt kevés (per 0) beavatkozással dolgozó pincéket, akik a saját ösvényeiket járják, és elmondható, hogy ez a legtöbb bornemzetnél megfigyelhető jelenség napjainkban. A végeredményről (ahogy mindig) a piacok döntenek: a jó bor fogalma relativizálódik...jó termék az, ami eladható. 

A bor talán még soha nem volt ennyire a szabadság eszményképe és kifejeződése, mint napjainkban. - Lehet szabálykövető, de látunk nagyonis radikális szembefordulási trendeket a megszokottal, az ipari megoldásokkal vagy mesterséges adalékanyagokkal, és erős visszanúlásokat az ősi megoldások felé, amikor még azért nem adtak semmit a finom borhoz, mert nem volt mit hozzáadni. 

Számomra egyelőre a legfontosabb kérdés, hogy hol kezdődik a hiteles természetesség (a borász szemébe nézve?) és hol használják ezt üres marketingfogásnak, amibe becsomagolhatják egyébként középszerű/gyenge boraikat a szabályozatlan környezet ködös malasztjának köszönhetően.

Ismerős képletek pét-natban

De vissza a Hoophoz! Tavaly már volt egy izgalmas rosé petnat-körünk. Két igazi kísérletet kóstolhattunk (egyébként egyik bor sem natúr módon készült, ahogy a mai sem). Egy éve a Vylyant és az itt is tárgyalt gyöngyöspatai Hoop Wines első két stílusgyakorlatát kóstoltuk össze (Pinot és Kékfrankos). Utóbbi a borbloggerként is sokunk számára ismerős Németi Zoli és jóbarátja Kerekes Zoli mátrai szárnypróbálgatása volt, mely a mostohább 2020-ban már csak (a vélhetően az évjárati nehézségekre toleránsabb, edzettebb) Kékfrankosból készült el… S mintha ezek a mostohább/hűvösebb évjárati jegyek kimondottan jól állnának ennek a műfajnak (vö. 2010):

Hoop Wines PINK Kékfrankos 2020

Egész fürtösen préselt, irányított erjesztésű anyag (hát ezért nem a natúr iskola). Halvány pinkes, nem túl HC rosé petnat szín és szediment sem durva állagú. Illatban is nagyon moderált: meggy, cseresznyés joghurt, de végtelenül tisztán, frissen és kellemes, direkt, vonzó formában (lám az irányított erjesztés tisztasága nem áll rosszul a műfajnak). Friss íz, jó sav, csupa gyümölcs, meggy, cseresznye, finom fanyarság, jóleső, üde savak, és pont annyi szedimenthatás a kortyban, ami tiszta élvezetes gyümölcskarakterrel kíséri el a kortyot. A szénsav 2.5 barnal megállt és nem is vágyik az ember többre (arról nem is beszélve, hogy a bontás még sosem volt ilyen egyszerű petnatnál). Azt kell mondjam: a petnat esetében a kevesebb gyakran több. Jól áll a műfajnak az érzékeny kifinomultság, tiszta íz. Ez a petnat ilyen. Tökéletesen csúszik. Szép munka, ami tavaly óta remekül beérett. 6

Aki a Pét-Nat-műfajon belül még kalandozna, további hazai ajánlások: TR, Homoky, Szóló (ők mind tállyaiak), Strekov (Felvidék), Pálffy Atti (Köveskál) és biztosan a villányi Vylyannél sem torpant meg a tavalyi tapasztalatokkal a történet.