x

Ripka Gergely

Amikor Heimann Zoli a Brancsba látogat

Szekszárd Egerben

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Van közösség is, sok-sok fiatallal, hurrá. Látványosan megnyilvánuló összefogásról már nehezebb beszélni, de nem mondom, hogy ebben nincs előrelépés. Szuper. Vannak események is, nagy, illetve kisebb léptékben egyaránt, a nagyobbak azonban megosztják a helyi közösséget. Vannak/voltak vezéregyéniségek is. Van köztük korszakalkotó zseni, aki sajnos már nincs köztünk; vannak olyanok, akik néhány éve még váteszek voltak a tetteikkel, szellemiségükkel, üzeneteikkel, de aztán mostanra egyre halkabbak vagy vissza is vonultak. Gyorsan változik az egri színtér. Ebben az mondjuk pozitívum, hogy számos leklesítő új pince bukkan fel időről-időre, akikre érdemes figyelni.

A borvidéki marketinggel, a bortípusok definiálásával viszont mindmáig adós Eger, elsősorban magának. A helyzetet csak tovább bonyolítja a tufapincékben készült egri borok minőségének és tisztaságának hatalmas szórása. Ezt a bilit nem én borítottam ki, de épp itt volt az ideje, hogy téma legyen. Túljutott már a világ és a borpiac azon a hozzálláson, hogy „ha nem nézünk szembe a problémákkal, akkor azok nem is léteznek”. Ha pedig azt mondjuk magunknak, a borvidéki átlag máshol sem jobb, az bizony nem mentesíti sem a borászt, sem a fogyasztót, aki drága pénzt fizet a borokért.

 

De hogy miért is Egrről beszélek Heimann Zoli kapcsán.... Nos azért, mert az elmúlt pár évben (épp a Brancs miatt) többször megfordultam 1-2 napig Egerben. Nem csak az egri Koklács Kata (Wine and Go; Bor, Bringa, Piknik stb) munkásságát tartom előremutatónak és közösségkovácsolónak, hanem az egész Brancs hangulatát tartom hazai viszonylatban is példaértékűnek. A Gárdonyi-ház mellett újragondolt ex-ovoda alsó szintjéből lett kiállítórtér és mindenekelőtt kávé- és borkert, ahol természetesség, könnyedség és eredetiség mellett találkozik az ember az egri borokkal, a jó kávéval, a fiatal helyi közösséggel. Minden héten szuper programok váltják egymást, legyen az kortárs kiállítás, koncert vagy egy közismert egri vagy épp nem egri borász interaktív, fesztelen kóstolója, Kata kendőzetlen stílusú moderátorkodása mellett.
És akkor el is jutottunk mai témánkhoz (köszönöm a türelmet). Pár napja ifjabb Heimann Zoli lépett porondra, aki 2013-ban vette át a borok készítését édespjától egy olyan családban, mely 1758 óta Szekszárdon tevékenykedik. Az a fajta fiatal borász, akinek vannak önálló gondolatai és méltóképp ápolja az ősei által reáhagyott értékeket. Világlátot, tanult és közben kellően korhű szellemben végzi a dolgát. Sokmindenről szó esett, nem is sejtenénk, mennyi közös kérdéskör merülhet föl Eger és Szekszárd között: viognier, kadarka, bikavér, Gál Tibor és hagyatéka, fehér és vörösborok és szőlőfajták egyik és másik borvidékről.

Ezeket kóstoltuk meg a remek hangulatú este folyamán:

 

Viognier 2015

A fajtát Gál Tibor ajánlására telepítette a a család Szekszárdon. Azóta is az egyedüli fehérboruk, ami mindig megmaradt a korrekt kvázi alapbor szinten. Most is ilyen. Vágott füves, laza, fiatalos fehérbor illat, se több, se kevesebb. Egy kis fehér virágos gesztus díszíti csupán. Könnyed, vidám, zamatos, jó savú bor. Igazi nyári üdítő. 5

 

Idei 2016.

Újboros, hamisítatlan primőr illat. Nem is kell szálazgatni, pont annyi ez is, amennyinek lennie kell. Nekem a márton-napi vörösekben mindig van őrölt kávé-illat (főleg a portugiserekben). Egyszerű, egyszólamú, jó savú, könnyed üdítő kategória ez is. 4+

 

SXRD 2015.

CF, MER, KFR és egy pici Sagrantino, mint egzotikum. Ez az új márka lenne a Boromissza helyetti alapbor a hiperek polcaira és a borbárok poharaiba szánva. Ahogy az új címke és a stílus, úgy a bor is határozottan lép fel: imádnivaló erdei gyümölcs illat: sötét színű, édes, pici bogyók gurulnak mindenfelé. Ízben aztán a jól bevált középúton jár: közepes test, közepes hossz, közepes sav, egy picit fanyar végszóval. Nagyon könnyű szeretni, és hát ilyennek is álmodták meg Heimannék. 5

 

Céh Kereszt Kadarka 2015.

Csupa új, szelektált klónból készült kadarka, melyek Heimann Zoli szerint azért fontosak, mert a nagyüzemi, P9-eshez képest ezek a klónszelekciók, ha nem is gyorsan, de mondjuk 10 évente jelentős minőségi stabilitást és javulást hozhatnak kadarka-kérdésben. Legyen igaza. A Szekszárdi Szüreti Napokon nem rég már kóstoltam, akkor sokkal gyümölcsösebb volt. Most kissé ül rajta a füstös, pörkölt fa. Gombás még az illat, szellőzve bújnak csak elő a vidám kadarkás gyümölcsök a hordó mögül. Üdítően dzsúzos, finom részletek egy kadarkához képest. Olyan ez a kadarka-kép, mint amikor az ember sok homályos fotó után megtanulja beállítani a vetítőgépet. Közben persze fajtajellegesen nem testes, elegáns, piros bogyós hangulat lengi körül. Nagyon jóleső bor ez is, és a fát biztosan legyűri majd a szép alapanyag. 5+

 

Alte Reben Kékfrankos 2014

Sikeres bormárka a szortimentben, melynek a 12-es kiadása anno nagyot borított (követve a szintén nagy sikerű baranyavölgyi sorozatot). Orrban rumos meggy és fa (némi cefrés jelleggel a felszín alatt megbújva). A savak kékfrankososan veretesek, határozottak. Ízben is van egy hordóvaníliás villanás, de mellette sok gyümölcs is: szilva, meggy és cseresznye. 5+

 

Stílusgyakorlat 100 % Tannat 2014

Egy tanninos fajta, ráadásul egy hűvös évjáratból. Sok jóra ez alapján nem számítottam. Illatba az animalitás mellett áfonya és fekete ribizli húzdik meg. Ízben erőteljes fanyarság, húznak a tanninok, kesernyések is kissé, de nem is vártunk mást (ezért hívják a fajtát tannatnak ugyanis). Mégis a végére eléggé vékonyka, a savak is fanyarba hajlanak. Gyenge 5

 

Bikavér 2014

Szerencsére eltekintettünk a bulvárklisés eger vs szekszárd összehasonlítástól, noha a bikavér-téma sokszor előjött az este folyamán (nyilván). Szekszárd igazából most kezdi igazán komolyan venni a bikavért (ld. új szekszárdi palack), Eger számára viszont nagyon komoly a piaci súlya a bikavérnek. A termékleírás mindazonáltal Heimann Zoli szerint is nehezen megfogható Szekszárdon (pártolná a kékfrankos-túlsúlyt ahhoz, hogy valóban egyénisége legyen a bornak). 

Határozottan vegetális illat. Ízre dús, finom, végre egy komplex és hosszú bor, amiben van gazdagság, tartalom, rétegek. Nem kimondottan testes ez sem (2014), inkább ő is középsúlyú, de még nagyon fiatal is. Látszik rajta a törődés és az odafigyelés, hogy jó alapanyagból sgondos kezek házasították, szépen érvényesül benne a többféle fajta erénye. 5+/6

 

(A kóstolón én is fizetővendégként vehettem részt.)

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább