X

BIKAVÉR

Ripka Gergely

Takler Bikavér Reserve 2013

Az alaposan kiszellőzött palackban csak nagyon kevés animalitás érződik (korábbi élményeimben sokkal erősebben élt ez a jegy ennél a bornál). Több az érettség, gyümölcs inkább nyomokban: szilva és piros bogyósok, mellettük antik bútorok, vanília. Színben is megjelent már a kor. Ízében érezni egyfajta szemcsésséget, tapadást. Közepes méretű test, összeállt, összeérett alkotók. Melegen fűszeres, szekszárdias vörösbor, szép hordóhatással. Kesernyével, cseres tapadással, utóízben étcsokival. Tíz nappal bontás után is köszöni szépen, jól van.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább

Ripka Gergely

Amikor Heimann Zoli a Brancsba látogat

Szekszárd Egerben

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Tovább

Ripka Gergely

TAKLER//20

“Kiabálunk a pohárból…”

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Tovább

Ripka Gergely

Vida-gyorsszemle

Sosem jártam még Vida Péternél. Sőt soha még csak nem is beszéltem vele. Olvastam róla, hogy nagytudású, nagy mesélőkedvvel megáldott borászember, aki egy időben nagyon népszerű volt, aztán (ahogy az egyébként a legtöbb sztárborásszal lenni szokott) kicsit kevesebb reflektorfényt kapott egy idő után. Idő közben jött egy év bortermelője díj is. Most mint kiderült a felszín alatt komoly szakmai és fejlesztési munka folyt, ezért volt viszonylag csendes a piaci jelenlét. A kereskedő jellemzően halkabb szóval szól a piac felé, de Vidáék élnek és jól vannak és a borokat is végre megismerhettem a készítőik, megálmodóik köreiben, ami igazán nagy élmény volt, tényleg. Vida Péter pedig valóban nagytudású, izgalmas borászfigurája hazánknak, akinek konkrét víziók vannak a fejében a borról, a magyar borról, a szekszárdi borról. Tudatosság és alázat van az idősebb és az ifjabb generációban is, és nagyon szépen kiegészítik egymást valahol a megfontolt tapasztaltság és a modern kortárs szemlélet metszéspontjában. Ezeket kóstoltuk a teraszon: 

Tovább

Ripka Gergely

St. Andrea Hangács Bikavér Superior 2011

A 2009-es St. Andrea Hangács bikavér életem egyik legszebb bikavér élménye volt. Ez a 11-es egy éve kicsit zárkózott volt , de úgy tűnik, esze ágában sincs úgy maradni. - Édes fűszeres illat, meleg íz, sok vörös szilvával, s alkoholból is akad bőven, de megingás nincs így se a kortyban. Hosszú és telt bikavér, rengeteget fejlődött karácsony óta, s talán még ennél is szebb lehet.

Tovább

Ripka Gergely

St. Andrea Áldás 2011

Újabb klasszikussá nőtt St. Andrea brand. Az Áldás. A recept nem sokat változott a kezdetekhez képest: 3000 körüli, kékfrankosra épülő bikavér, melynek több nagysikerű évjárata is volt már (2003, 2006). Aszalt szilvás illat, konvencionálisabb a többi St. Andrea borhoz képest. Ízben húsosabb, rághatóbb. Telt és nagyon szép formában van most. Évek óta csalhatatlan tipp bikavérből.

Tovább

Ripka Gergely

St. Andrea Nagyeged Bikavér Grand Superior 2011.**

Kell-e még elemezgetni egy bor árát?

Lőrincz György nagyot és merészet álmodott a Nagyegeden. Pontosabban mostmár ott is. Mária szobor, tudatos új telepítések, nagy fehér és persze nagy vörösborok képét előrevetítve. A St. Andrea nagyjából 2006-2009 körül került igazán a figyelem középpontjába, ami persze nem jelenti azt, hogy ma ne venné körül nagy érdeklődés rezdüléseit. Volt közben nem egy kiváló Merengő, megbízható Áldások, vidám Kutyafáják, csillaggá alakult Napborok, majd emlékezetes kadarkák és dűlős fajtaborok után egymás után érkeztek a bikavérek, főként superiorok. Itt van az első grand superior is. Az újonnan épülő brand ára okozott is sokféle reakciót… Bár talán annyira nem is volt zajos visszhangja a 26ezres árnak, mint amennyire lehetne (vagy lett volna mondjuk tíz-tizenöt éve). Talán már túl vagyunk azon, hogy egy bornak az ára tarkón vágjon minket. Facepalmozó-szkeptikusok úgyis lesznek mindig, ahogy kíváncsi hedonisták és rajongók is; a borok pedig így vagy úgy, de mindig megtalálják a maguk végső, méltó helyét. Megérkezett tehát közénk a Nagyeged Bikavér Grand Superior első évjarata mint a legdrágább magyar vörösök egyike:

Tovább

Ripka Gergely

Két ütős Heimann bor

Heimannéknál évek óta töretlen a nyerőszéria. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Szekszárdon a legmegbízhatóbb és legizgalmasabb név. És talán nem csak Szekszárdi viszonylatban tekinthetjük a legtudatosabb hazai családi pincének. Megfontoltan, igényesen, jó érzékkel építik a család jóhírnevét. Immár ifjabb Heimann Zoltán felel a borokért, de ott van mellette édesanyja, Ágnes és természetesen édesapja is, akikkel sajátos kommunikáció mentén, de mindig kialakul a konszenzus, a helyes megoldás.

Tovább

Ripka Gergely

Gróf Buttler Nagy Eged Bikavér 2007.**

Egy korábbi éra nagy múltú Buttler bora. A Nagy-Eged bikavérek szinte minden évjáratukkal újabb és újabb távlatokat nyitottak meg a termőhelyről és a bikavérről alkotott mindenkori képünkben. Bukolyi László akkori munkássága elévülhetetlenül nagy formátumú borokkal szolgált, (nem éppen földhöz ragadt árazással, de) általuk hinni tudtunk a high-end egri borokban rejlő nagyságban. Óriási veszteség, hogy az a Buttler abban a formában nem működött és - kicsit egy mai napig - bizonytalan helyzetbe torkollott. A 2007-es Nagy Eged bikavér ennek a korszaknak egyik legizgalmasabb alapköve.

Tetszetős illat: ribizli, visszafogott, elegáns hordófűszerek, a korból semmi nem érződik. Ízben friss és kirobbanó, arányos. Csupa gyümölcs ma is: pirosak, kékek, erdeiek és lédúsak. Pici étcsoki. Finom hordóvanília a prémium fából. Hosszú-hosszú és telt íz, tökéletes balansz. Édes fűszerek íze, csiszolt savak játéka; nem lágy, a tanninok is jelen vannak, határozottak, kitűnő állagúak, de a végén mégis egy kimondottan édeskés, sima gyümölcsös jelleg teszi habzsolnivalóvá, sőt lenyűgözővé. Nem mindennapi élményt nyújtó magyar vörösbor. 8

Tovább

Ripka Gergely

•Szepsy aszúk: 2oo7/2oo8/2oo9

A legenda nyomában

Szepsy István a 90-es években elkezdte átírni Hegyalja történelmét. Kétségkívül a legnagyobb hatású vátesze a borvidéknek, aki sokat tett, még többeket inspirált és a mai napog formálja a borvidék képét. Munkássága halhatatlan ikonná teszik, de ma is szüntelen dolgozik, finomít az általa kijárt képleteken. Száraz borban is maradandót alkotott, de alighanem az aszúboraiban elért mélység, tisztaság és komplexitás az, amivel az első forradalmait indította a tokaji borminőség zászlaja alatt. Az aszúkirály, aki talán először ért el zajos sikereket hazánkon kívül is szigorú szabályok szerint készített édes boraival. Elindulunk ennek a legandának a nyomában, merthogy én is kóstoltam számos régi és újabb Szepsy aszút, de abban egészen biztos vagyok, hogy mindig a borvidékben rejlő értékekek legmélyére nyerhettem bepillantást általuk egy-egy pillanatra.

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj a Tudományos Akadémián

9. MTA bora versenyen ismét Hegyalja tarolt

Tudjuk jól, hogy rengeteg a borverseny idehaza, nehéz köztük eligazodni, de kilenc év azért elég szép eredmény egy borverseny történetében is. Márpedig 2018-ban az Akadémia Bora borversenyt itt tart, repül az idő. De van ezen túlmenően is nemes gondolat ebben a versenyben. - Elegáns dolog, hogy komoly ez a többszáz éves intézmény külföldi tudós vendégeit akármilyen szupermarketes bor helyett olyan magyar borokkal szeretné megvendégelni, melyeket vakon is méltónak találnak erre a nemes küldetésre. A legtöbb kis borversenyen immár megszokott, hogy Tokaj Hegyalja uralja a mezőnyt. Új itt sincs a nap alatt: a legmagasabb pontszámú bort többnyire a desszertborok közt találjuk most is az MTA Borára nevezett közel 150 bor mezőnyében. Hét elején meg is kóstoltuk a díjazottak egy-egy jeles képviselőjét:

Tovább

Ripka Gergely

RizlingRovat: nemzetközi stílusgyakorlat

Rajnai futamok innen-onnan

Folytatjuk (számunkra biztosan) méltán nagy sikerű rajnai köreinket. Ebben a fordulóban egy kivételes nemzetközi merítésről folyik majd a szó, melyet Bernáth Józsi barátunk szervezett és többnyire állított is össze, persze segítettünk is neki ebben 1-2 palackkal (mondjuk én csak meginni/megírni). A rajnairól tudjuk, hogy sokfelé jól érzi magát a világban, ezért is hívjuk világfajtának, de arra azért nem gondoltam, hogy a szavazást követően az első háromban egy németül beszélő címke sem lesz majd…. A mi Józsink módszeres vakkóstoló szervező, ezért haladjunk csak szépen sorban (egy vak kör után vissza lehetett kérni a fejvakargatósabb darabokat újra, aztán 3 sorszámot kellett mondani mindenkinek):

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankost készítő borászoknak lehetőség

Svéd kereskedelmi kapcsolat

 

Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy egy svéd borimportőr cég magyar ökológiai gazdálkodásból származó Kékfrankos bort keres a Systembolaget tenderjéhez kapcsolódóan.

 

Amennyiben felkeltette érdeklődését, vagy ajánlani tud termelőt, kérjük, forduljon bizalommal dr. Fáskerti Zitához:

 

 


Tel: +46 8 782 97 51

Mobil: +46 70 741 0511

E-mail Nagykövetség: mission.stockholm@mfa.gov.hu

E-mail Magán: zita.faskerti@mfa.gov.hu

Weboldal: https://stockholm.mfa.gov.hu/

 

 

Tovább

Ripka Gergely

Tekintélyes édességek a nagyvilágból vakon

Szemben a piaccal

Gyakran eltűnődöm, ha már ennyit írok Tokajról: vajon hányan ihattak az olvasók közül mondjuk az elmúlt hónapban édes bort...? De akárhol járunk a világ jelentős édesboros borvidékei közt, így vagy úgy a felszín alatt ott kísérti a pincéket korunk, a mai piaci trend anomáliája: nagyon magas árszínvonalon is sokféle édes bor készül, de mégsincs igazán kereslet rájuk. Elképesztő tradíciók, hihetetlen izgalmas (és drága) technológiák nyomán kerülnek a boltok polcaira, de a többség mégsem kíváncsi rá. A cukor kommersz ellenség, fehér méreg kategóriába került párszáz év leforgása alatt. Azt szoktam viszont mondani, nyilván főként Tokaj kapcsán, hogy ezek a borok tipikusan azok, melyeket meg kell érteni, melyekhez kicsit meg kell érni. Egyszerűen más tudatállapotot követel tőlünk és ebben nem demokratikusak. Ám ha egyszer becsípődik egy tokajinak az íze vagy egy téli estén van szerencsénk egy igazán komoly portóihoz, akkor biztosan nem felejtjük el az ízét soha többé. Ilyet azért a technológiai borok nagytöbbsége nem tud: meddig emlékszünk egy ezer forintos bornak az illatára, zamatára? Talán percekig, egy-két napig? Tokaj, Mosel, Rheingau, Sherry, Sauternes sok száz éve ejti rabul az értő közönséget, rang jelentett fogyasztásuk. Márpedig érteni valamit, érteni valamihez, az önmagában olyan kincs, ami ranggal, intellektussal jár.

Tovább