X

HEIMANN

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább

Ripka Gergely

Kádár és borász találkozása

Kádár Hungary: A hordó, ha elegáns

Nyilván rengeteg dologban jók vagyunk, biztos bármilyen sportban azok is lehetünk később, ha elég milliárdot eltapsolunk rá látványosan, de egy dolog már történelmileg is bizonyított. - Kádárhatalom vagyunk. Akármilyen picik is, de tudnunk kell, hogy a zempléni, mecseki, bakonyi, börzsönyi, mátra-hegyvidéki északi, hűvös, sziklás lejőin a világ talán legkiválóbb hordóalapanyaga tenyészik határainkon belül. A kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) szálszerkezete, szívóssága és remek csersavösszetétele miatt pár éves, szabad ég alatt történő érleléssel (és nem szárítással) világszerte nagybecsű hordókat ad a borászok nagy örömére.
Magam is büszke birtokosa vagyok egy kádár-végzettségnek és maximális örömmel, tisztelettel csodáltam azokat, akik máig űzik ezt a csodálatos mesterséget. A kézi erőt ugyanis mind a mai napig nem lehet kihagyni a hordóból. Persze itt-ott gépesítették, fejlesztettek a technológián, de a humán-háttér ma is nagyon kell a jó hordóhoz. De milyen is a jó hordó? Azért kezdtem el kádárnak tanulni, mert t
udtam, hogy egész más a jó hordó egy kádárnak és egész más az ideális érlelőeszköz a borásznak. Hogy ki az, aki ezt a drága technológiát, drága terméket gazdaságossági és piacossági szempontok szerint képes közös nevezővel legyártani a két szakma közt? Kalydy András, a 90 %-ban exportra termelő Kádár Hungary Kft hordók közt és borok közt is magabiztosan mozgó vezetője hívott össze borászokat és borszakírókat egy kis közös kóstolgatásra.

Tovább

Ripka Gergely

Randevú a Kakasban/#1.

1. rész: A Kadarkák

Hol is kéne kezdődnie a szakmán belüli kommunikációnak? Hagyomány alakult ki a Kakas-dűlőben pár éve. Gervai János (Onyx* - headsommelier) és *Demeter Zoltán közös szervezésében egyre népesebb szakmabeli csapat/baráti kör verődik össze augusztusban, hogy valami kis tematika mentén beszélgessenek, megosszák egymás közt saját tapasztalataikat különféle témákkal kapcsolatban. A nap alaptematikája a kadarka volt, de utána természetesen a környékbeli neves borászok jóvoltából száraz tokajiak is kerültek a poharakba. Közben mesélt a kadarka és a furmint múltjáról Nagy Kornél, történész, jelenéről pedig Kovács Tibor, a Hétszőlő színeiben. Sok téma felszínre került az édesítés betiltásától, a régi és a mai borsajtó szerepein át a bioművelés és a klónkísérletek kérdésköréig. Mindenki tudott és mindenkinek lehetett újat mondani és ez a legjobb az egészben.

Tovább

Ripka Gergely

Két ütős Heimann bor

Heimannéknál évek óta töretlen a nyerőszéria. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Szekszárdon a legmegbízhatóbb és legizgalmasabb név. És talán nem csak Szekszárdi viszonylatban tekinthetjük a legtudatosabb hazai családi pincének. Megfontoltan, igényesen, jó érzékkel építik a család jóhírnevét. Immár ifjabb Heimann Zoltán felel a borokért, de ott van mellette édesanyja, Ágnes és természetesen édesapja is, akikkel sajátos kommunikáció mentén, de mindig kialakul a konszenzus, a helyes megoldás.

Tovább

Ripka Gergely

Néhány komolyabb vörös enyhe időre

Hazai éllovasok

Az utolsókat rúgja a nyár. Előkerülnek lassan a vörösborok a borhűtőből. Mielőtt a Tokaji Nyaram utolsó bemutatkozó pincéjére rátérnék, úgy döntöttem, egy poszt erejéig megszakítom a sorozatot. Nem mostanában történt a kóstoló, de néhány igazán izgalmas hazai vöröset sikerült egymás mellett megkóstolnom. Nem gyakori, hogy ilyesmit mondok magyar vörösborokra, de most így alakult. So, az öröm jeleként nem rejtegetném a fiókban tovább a jegyzeteket:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi bordinoszauruszok

Szekszárdnak is ideje megtalálnia az útját, a saját arcát megvillantani; azt az arcot, amit nem felejtünk el, amibe bele tudunk szeretni. Az az érzésem, hogy a hazai vörösboros borvidékek közül talán épp Szekszárdnak vannak erre a legjobb esélyei. Miért is? Mert vannak stabil nagy, illetve kis, családi borászatai egyaránt (mindenki megtalálja a neki szimpatikus sztorit); vannak az adottságaihoz, arcához passzoló helyi fajtái, melyek közül a kékfrankos mellett a kadarka lehet igazán érdekes. Szerencsére a borászok is egyre inkább érzik ezt szerintem, amit egyre erősebb kadarka-mezőny bizonyít. Aztán lehet, hogy nem mindenki érzi egyformán fontosnak a helyi fajtákat. Erre a felvetésre az alábbi kóstolón megkaptam jól, hogy akkor menjek, aztán csináljak a kadarkával valamit én Szekszárdon, meg hogy mennyire lejáratták szegény kadarkát... Pls: hány évtizedig fogjuk még mantrázni magunknak és a piacnak azt, hogy egy fajtát lejárattak? Biztosan jobb lesz tőle...(?) Tisztában vagyok vele, hogy vékony héjú fajta, kényes stb, de ettől még arculatot kell neki találni és törekedni rá, hogy helyzetbe hozzuk (nem véletlenül foglalkoznak vele régebb óta, mint a kéknyelűvel Badacsonyban...ezt a kontrapárhuzamot sem igazán értettem e felvetés kapcsán). Arra a kérdésre, hogy egy autentikus helyi fajtát (értéket) 30 éve lejárattak-e meg hogy nehéz-e termeszteni, számomra elfogadhatatlan az a válasz, hogy akkor hagyjuk ezt most és beszélgessünk inkább a franc-ról, mert az egyszerűbb. Nagy öröm számomra, hogy a borászok is egyre inkább  A harmadik fontos tényező, ami Szekszárdot jól kiemelheti idehaza az az, hogy az ott dolgozó borászok termékeny közösséget alkotnak. Van szándék a fejlődésre, az innovációra, a jobbító szándék elfogadására, a kommunikációra és ez tudjuk, hogy nagyon fontos.

Tovább

Ripka Gergely

Merítés a hazai kékfrankosokból

jegyzetek a kékfrankos - mostról

Még a legutóbbi Weninger masterclass előtt és után azért végigszondáztam a Kékfrankos MOST! Néhány hazai tételét. Meg kell, hogy mondjam, egészen meg voltam győzve a fajtát illetően. Számos igen szép példát találtam az elegáns kékfrankosra, persze azt nagyon kell tudni, hol érdeklődjön az ember, ha ilyesmire szomjazik. Bott Frigyes, Heimann Zoltán, Losonci Bálint, Karner Gábor egyre inkább csalhatatlan tippnek tűnik (az osztrákokat most csak amolyan műkedvelőként kóstolgattam a magam örömére…Umathum és Nittnaus a Drop Shop kínálatából szintén megérdemlik a kitüntetett figyelmet). Jegyzet most az alábbiakról készült:

Tovább

Ripka Gergely

Vegyes kóstoló bloggerekkel

Egy Szombat délutáni borozgatós chill

Egy kóstoló akkor jó, ha minél több jó ember van hozzá. A bor egyik, ha nem a legjobb tulajdonsága, hogy lerövidíti az emberek közti távolságot, temérdek témát vet föl és nagyon kellemes kísérője, sőt indukálója fontos beszélgetéseknek. Nagyon jó látni, hogy a hazai borbloggerek közt egyre erősebb kohéziós erők hatnak. A közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeknek hála zökkenőmentes és előremutató kommunikáció tud zajlani köztünk, nem ritkán barátságok, sőt baráti társaságok is alakultak a boros érdeklődésnek köszönhetően. Ungert és rszabi mindketten blog.hu-s bloggerek. Sokat kóstolnak már együtt, összeszokott brigád, de most én is bepofátlankodtam hagyományos szombat délutáni borozgatásukba, szerencsére nem volt annyira ellenükre. A szabályok egyszerűek: nincs semmiféle szabály, csak örömborozás, mindenki hoz valamit, sorba rakjuk őket és kóstolunk, aztán iszunk is, mert így teljes a lelki békénk.

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankosok szép sorban...

Tartozom egy vallomással. Néha szkeptikus tudok lenni a Kékfrankossal. Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott lenne egymással a viszonyunk. Legalább annyiszor futok bele csalódásokba, ahányszor izgalmas tételekbe. Idehaza a kép igencsak vegyes, de érezhető, hogy sok termelő nagyon bízik legelterjedtebb kék fajtánkban. És jól van ez így. A tavalyi Kékfrankos napon például a lelkesedés nyomaként sok biztató borral találkoztam (Szentesi, Karner, Weninger háromszög tűnik a legmegbízhatóbbnak), és nagyon izgalmassá teszi a fajtát, hogy termőhelyenként más és más erényeket képes fölmutatni. Az alábbi körképben az volt az érdekes, hogy az északi és a déli határvonal mentén körbenézve itt is, ott is lehetett látni sajátosságokat a borokban...noha én egyértelműen inkább észak-párti vagyok (nem úgy Kadarkában). Osztrák és hazai példák következnek.

Tovább

Ripka Gergely

Heimann Mammaróza 2012

Édeskésebb, mélyebb, mályvacukrosabb illat. Ízre testesebbnek tűnik egy rosénál. Magasabbra hágna a korty íve, de aztán a végén mégis eltompul és bizonytalanul zárul fura mellékízzel, meleg alkoholossággal torokban. Feszes sava, epres díszek.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább