Vettem magamnak egy jegyzetfüzetet. Szép, spirálos, zsebben elfér, úgyhogy mindenhova magammal vihetem, ahova érdemes, így semmi mellett nem mehetek majd el (leírt) szavak nélkül. Bizonyára észrevették páran, hogy egy hosszabb nyaralási szünet áll mögöttünk (ezért nem jelentkeztünk), de a következő hetekben igyekszünk minél jobban kompenzálni ezt, ezért is szereztem be a füzetet, ami szemmel láthatóan várja a sok-sok borélményt. A füzetke első lapjára mindenképp valami kifejező tételt szántam volna, amolyan jegyzetfüzet-avatónak.

Igen, egy régi nagy kedvenc, egy igazi underground gyöngyszem. Nem sokan foglalkoznak a bordói fehér világfajtával Somlón. Takács Lajos mégis megérezhetett valamit a termőhely és a fajta közti láthatatlan vonzalomból. Bizonyára a kísérletezőkedv vezérelte, - ahogy más esetekben is. Telepített hát. Sokan megemlegették mostanában Takács Lajos 2008-as (száraz), valóban szép Sauvignonját. - Ám épp a 2008-as évjáratbemutatón kóstolt 2007-es borok egyrészt - a gyümölcskereső közízléssel némileg ellentétben – az én emlékeimben sokkal élénkebben élnek (Hársak, Furmintok); másrészt a Sauternes-ekhez hasonló, késői szüretelésű változata a Hollóvár somlói Sauvignonnak annyira valószerűtlen és sokkoló édes élményt jelentett számomra (de kezdem azt hinni, egyedül vagyok ezzel), hogy még egyszer vissza akartam rá térni, ha már kiosztottam neki a maximális 3 csillagot másfél évvel ezelőtt. (Nem akartam csalódni, dehát egyre inkább azt érzem: ahogy kétszer ugyanabba a folyóba lépni, úgy kétszer ugyanazt a bort megkóstolni sem lehet.)
Kiváló balansszal megáldott desszertborként emlékszem rá, mely az élményt tekintve nálam maga mögé is utasította akkor a vele együtt kóstolt, közönség kedvenc, 2005-ös (félédes) Hársat és a 2007-es Hárs aszút is! A bor egyébként tájbor megjelölésű. Ára alapján a Hollóvár borok csúcsa lenne egyébként, de talán mivel a tájbor szó került a címkére, ezért lehet, hogy csak a fő kereskedőnél föllelhető...
Ha van esztendő, ami igazán kedvezett a késői szüretelésű boroknak, akkor 2007 mindenképp az volt. Meleg volt nemcsak a nyár, de az ősz is. Itt-ott „jégbor-stílusúak” is készültek, de több más koncentrált, (savakban viszonylag visszafogott) desszertbor származik ebből a felejthetetlen esztendőből.
Kicsit visszakalandozva  -elnézést - a címszereplőhöz: Takács Lajossal a 2010-es évjáratbemutatón beszélgettünk e bor kapcsán. Elmondta, hogy ő is szívesen issza ezt a borát (ami jelenlegi ízlését alapnak tekintve azt a gyanút veti föl, hogy megtalálható máig az elegáns könnyedség a borban), "s mivel szűretlen, ezért ne lepődjek meg, ha esetleg üledék is van benne". Mintha 90 gramm körüli cukrot emlegetett volna...de nem mernék rá megesküdni, csak azt tudom, hogy megdöbbentett az alacsony érték. Három csillagos édes borélményeim közül (egyedüli Sauvignon blanc, egyedüli tájbor) minden bizonnyal ebben van a legkevesebb maradék cukor is....pedig érzetre elmenne a duplájának is, ha túlozhatok egy kicsit.
Ismét terjengős bevezető után mostmár következzék a bor: sokat változott a 2 esztendő alatt. Óarany, borostyános szín. Érett, kissé (vészjósló) oxidatív az illata is. Kukorica, eleinte még inkább méz, és persze ásványok. Ízben kissé fárad (bár nem mondom azt, hogy a másfél év alatt mindvégig optimális körülményeket sikerült neki biztosítanom, voltak számára nem annyira kedvező napok nyáron, bár nem hónapokig, ez is tény, igyekeztem figyelni rá). Üde gyümölcsök helyett nehézkes, darabos. Savai elég élénkek, de 14,2-es alkoholja még élénkebb, mondhatni fölperzsel maga körül szinte mindent. A kivesző gyümölcsösséggel az egyensúlya elbillent a bornak, s bár nem haldoklik, de kétség nem fér hozzá: életgörbéje elkezdett lefelé hajlani. (Első nap alapján 6 pontnál többet nincs az a művelt alkoholista, aki adna rá.)
Azért kicsit mégis pislákolt bennem halványan a remény, hogy 1-2 nap jót tehet neki. A második napon is azt éreztem azonban, hogy a hajdani gyönyörű szerkezetből alig maradt valami. A "nagy bor" kontúrjaiból halványan derengett csupán valami. A termőhely ásványai érdekesen átütnek mindenen. A címke is írja, hogy nem hagyományos desszertboros hőmérsékleten fogyasztandó, hanem 13-15 fokon. Enyhülve is markáns kesernyéje, élénk savai, mentás gyógyfüves, gyógycukorkás íze összességében (tán a fajtajegyekből adódóan) színt adnak a bornak. Mindezek ellenére mégsem tudnám rá azt mondani, hogy kimondottan jóleső bor. Negyedik napra változott igazán sokat. Nem ajánlatos hosszasan pörgetni a pohárban, akkor nekem az alkohol eléggé összekuszálta a díszítő elemeket (csak töltsük ki, várjunk pár másodpercet és óvatosan szaglásszunk, mint pálinkák esetében). Hidegen sárga színű aszalványok érződnek már benne, baracklekvár, és némi botritisz is. Melegen aztán dőlnek belőle az ásványosabbnál ásványosabb jegyek, illatok (termálfürdő, meleg, vizes kövek, puskapor és füstösség). Kóstolva sem tűnik már annyira túlkorosnak, vagy öregnek. A korty lefutása sokkal krémesebb lett, más lett, kicsit összeszedte magát, rendezte sorait. Hosszabban nyúlik el a szájban, az alkoholt sem éreztem annyira erőteljesnek, mint az első kortyoknál. A savak valósággal szárnyra kapnak, ahogy vele együtt a cukor édessége is. A gyógycukorka ízjegye csak a lecsengés legvégén válik érezhetővé és ugyancsak jobban beépült díszítőelemnek hat inkább a meg-megjelenő trópusi gyümölcsösség mellett (banán). Nem telepszik már annyira rá a borra semmi zavaró jegy sem. Izgalmasabb, összetettebb, érdekesebb (?) édes bor, mint egy átlag tokaji, és persze teljesen más. Somló egyértelműen (több napon át) megfejteni való, haladó oldala... Mivel nehezen is fogyott el, 6(+)
Mi történhetett? A jelenség nem ismeretlen a sok blogot olvasók (írók?) körében. Barta doktor úr is találkozott a bor szindrómájával (és Marcinak sem tetszett a javaslatomra vásárolt palack), aminek a tanulsága sajnos csakis az lehet, hogy a diverz palackvariációk mellett a bor bizony a tárolásra is érzékenyebb, mint a borász többi bora...nekem legalábbis ez jött le(mélyebben nem is mennék bele a fiatal ültetvények adta borok tárolhatóságába, de lehet, hogy ott is keresendő a válasz, a néhai Decanter magazin somlói tesztjén a 2008-as Sauvignonnál is meglepett az a határozott konklúzió, hogy "Tovább már ne tartogassuk!"...akkor csak legyintettem, nem hittem ennek, ismerve a borász borait, de bizony lehet, hogy hiába a nagynak érzékelhető anyag, nem biztos, hogy állja az idő próbáját). Ez sajnálatos, mert elsőre tényleg egész más volt, és akkor tényleg nagyon tetszett. Két féle palackot lehet tehát ebből a tételből kifogni: a jobbakban máig lehengerlő egzotikus gyümölcsök jelentkeznek (nálam is, drbartánál is), csodás strukturával, sav-cukor arányokkal, a termőhely mesés megnyilvánulásival, egy igazán különleges desszertborban, a kevésbé szerencséseknél gyógycukorka és kesernye lehet a meghatározó, túlzó alkohollal. - Ám fontos megjegyezni, hogy a bor képes valamelyest erőre kapni akár több napi szellőzést követően.

Takács Lajos szortimentjében eddig az a legmegdöbbentőbb számomra, hogy úgy készített már (ültetvénye) első évjárataitól referenciaborokat egy sajátos, jól körülhatárolt jelleggel megáldott termőhelyen, hogy előtte borászként egyáltalán nem volt kapcsolata a szőlővel, a borvidékkel, a pincetechnológiával. Kereskedőként menekült el a fővárosból a hegyre, ott lett belőle borász. De aztán elég volt mindössze pár évjárat (05-06-07-08) és a Hollóvár név Somlón megkerülhetetlen igazodási ponttá lett (hogy nagyobb jelzőre ne ragadtassam magam...nem is érdekes talán, hogy a Top 5-ben hol a pontos helye, de a legnagyobb érdeklődés a somlói pincék közül őt övezi, ez biztos). Holott nem állt mögötte évszázados borászdinasztia, nem a szőlőben vagy a pincében tanult meg járni, nem tanulta a borászatot Napa Valley-től Bordeaux-n át Stellenbosch-ig, nem felügyel 50 fős brigádot szőlőben, pincében, még csak nem is nyújtott számára a megelőző 15-20 szüret alapvető felkészültséget természet anyánk kínos kis meglepetéseinek kezeléséhez.... Semmi romantika tehát, csak a szikár valóság, éles helyzetek, amiket szerintem nagyrészt egyedül neki kellett tudni mindezek ellenére megoldania (csak ő tudja mit és mikor). S ebből tudtak mégis ezek a borok megszületni, szerénységgel, alázattal, tehetséggel, nyilván a szerencsés és szép évjáratoknak, és a legjobb fekvéseknek is köszönhetően. A borok pedig bizonyítanak mindent, szavak sem kellenek, feljebb is látható, hogy a középtávot magabiztosan futják (halkan jelzem: egy 2005-ös Hársazásra bármikor kapható vagyok)...
Volt kisebb hírverés, talán riadalom is, mikor eladásra kínálta birtokát (nem gyenge áron), de ez inkább csak egyfajta jelzésnek, passzív demonstrációnak fogható föl az ágazat, a szakmabeliek felé, hogy ezt ilyen szigorú minőségi keretek, ilyen színvonalon nagyon nem éri meg űzni (márpedig nekünk, "gondolkodó fogyasztóknak" ez a szint az igazán érdekes).
Persze a birtok nem kelt el, s reméljük, hogy a borász kedve sem szállt messzire. Szóval nem egy szokványos hazai sikersztori, de Takács Lajos mégis járja tovább a maga útját, újabb és újabb határozott koncepciók mentén, amik érdekesen formálódnak benne évről-évre, s teszik színesebbé, talán egyúttal letisztultabbá is borait. Érdekes, sajátos tartalmat, üzeneteket hordoz az ő története. (Legkésőbb karácsonykor folytatás következik a hamar kultikussá vált 2008-as Furminttal....)