Felettébb izgalmas kóstolót volt szerencsém megtartani a Borkollégiumban múlt pénteken. Az idei Winelovers Top 100 legszebb édes borai kerültek terítékre, melyek közt számos váratlan meglepetés is helyet kapott. Az idén nemzetközileg és itthon elismert szakértőkből verbúvált zsűriben én is helyet kaphattam. A mi panelünk csak édeseket kóstolt (szegény szerb hölgy mellettem a végén már úgy szuszogott, fujtatott a sok cukortól), elnökünk pedig Lenka Sedlackova MW volt; öröm volt látni (később), hogy a legtöbb bornál hasonló értékeléseket adtunk. Elképesztő, hogy milyen keveset ismerünk az édes borok stílusai közül, pedig mennyi színt, mennyi árnyalatot lehet találni a műfajon belül akár csak ebben a honi merítésben. A legnagyobb meglepetések persze most is Tokajból jöttek, de bizony a Balaton-felvidékről, sőt Aldebrőről is érkezett a pohárba eleddig számomra ismeretlen érdekesség. Lássuk is, hogy honnan!

Egészen szúrós, petrolos, olajos és érett rajnai illat. Erőtlen, széteső utóízű, tompa, kesernyés ízmaradék.

Idén is megrendezésre került a nagyszabású Badacsony New Yorkban rendezvény, mely impozáns helyszínen vonultatja föl a festői szépségű borvidék közel összes jegyzett pincéjét. Ez a látványos összefogás idehaza üdvös és a maga nemében valóban példátlan, de a szemem azonban továbbra is csak félig nevet, hisz a kép nem tud egységes lenni, gyakorlatilag ahány stand, annyi féle színvonal. - Ha valaki kicsit is naprakész, könnyen kiszámítható, hogy melyik egy-két asztalnál fog jó, melyiknél közepes (ez a döntő hányad), sőt melyiknél hibás (!) borokat kóstolni (bizony utóbbiból idén sem volt hiány, pedig próbáltam biztosra menni). A sok résztvevő által elhozott túl sok tétel pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy az egyszeri ember véletlenszerűen megtalálja a fonalat. A Szürkebarát 30 árnyalata kezdeményezés is pozitív alapvetően, de éppen ez a fajta mutatja meg szerintem a legkevésbé kifejezően egy bazaltos, vulkáni termőhely markáns arcéleit, adottságait.

Végre ismét sikerült nem tokaji témát találni! A badacsonyi borászok is gondoltak egyet, egy nagyot, és fölkerekedtek, hogy a New York palota falai közt mutassák be ők is, hol tart most a borvidék. Somlónak van Somlói Tavasz, Tokajnak Nyitány minden évben, ám van egy másik nagyon jó, sőt ha szabad ezt mondani (turisztikai szempontból) még kiemelkedőbb adottságokkal bíró fehérboros borvidékünk, ahol a vulkáni alapkőzet adta termőhelyi talentum mellett a csillagok szerencsés együttállása révén még a látogatókban, turistákban sincs hiány egész évben. Valamiért mégsem hallunk erről a borvidékről, az itteni fehérborokról annyit (Somló és Tokaj mellett). Miért nem?

Javában február van. Kifelé megyünk a télből, közben érkeznek az újabb és újabb 2010-es borok is, és még több bor vált évjáratot, amit ki kell próbálni. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Zöldes citromszín, pont mint az előző évjáratban. Friss, zöldalmás illat. Kifejezetten üde, savas bor, könnyű, nem hosszú ízérzettel. Mindennapok fehérbora.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Szeremley és Rizling. Sokak számára ez a két szó már szinte kéz a kézben jár egymással, és ezt a bort tényleg nem is kell sokat magyarázni. Ugyan a szemelt rizling, idő közben csak simán rizlinggé kopott az idővel, de ez a bor is ugyanúgy klasszikusnak tekinthető a hazai rizlingvonalon, mint szemelt elődjei. Évről évre egy biztos pont az elérhető árú, egyszerűbb magyar fehérborok közt, mely hozza ugyanazt az egyenes, megbízható stílust, melyet megszokhattunk az első magyar borház „két rizlinges” házasításából. Kiegyensúlyozott bor, a savak és a zamatok kellemes harmóniájával. Érezhető benne Szeremley Huba oly sokféleképp megítélt borászati stílusa, de érezhető a badacsonyiság, és a két fajta könnyed, letisztult, szép egyensúlya. Jó vinni, jó inni.

Az Etyeki mellett kóstolva ezúttal a zamatosság és a krémesség (fa?) felé dől a mérce. A savak a háttérből figyelnek, inkább nem bántanak, ami nagyon kedveskedő, de kicsit hiányozni kezdenek 3-4 korty után.