A hosszú csendet ismét megtörve… Mivel végre újra lehetnek beltéri események, nem is vesztegettem hát az időt: május utolsó péntek estéjét le is fixáltam a Borganika Stúdióval, így ismét a megszokott helyszínen kóstolhattunk tokaji ritkaságokat, ezúttal a tarcali löszről. Azon belül is számomra az egyik legszebb példa kerül ma a poharakba hárslevelűből: méghozzá az idei TokajGuide-ban egy csillagossá előlépett Kikelet Pincészet Lónyai-dűlőjéből. Berecz Stephanie-nak hála egészen a kezdetekig vissza tudtunk nyúlni az időben, a TokajDry-hőskorszak hajnalát jelentő 2005-ig. Lássuk, hogyan érnek a löszös szárazak, ha Bereczék segítik őket világra!

Úgy jött ki a lépés, hogy mostanság kicsit rég volt nagyposzt, ami a frissen megjelent Guide körüli ügyködések következménye. Egy olyan mádi borásszal törjük meg a csendet, akiről mindig köztudomású volt, hogy nem akar beállni semmilyen sorba boraival; aki a mai trendeken túl a borvidék hagyományiat is szem előtt tartva hosszan érleli borait és piaci kényszerhatásoktól mentesen akkor tölti le és akkor hozza forgalomba azokat, amikor szerinte a bor készen áll erre (nyilván azért a piac is tud ilyen kényszerhatásokat generálni, ami ráerősít erre, pláne egy olyan borvidéken, ahol 200 pince versenyzik, de Géza esetében ebből stílus született). Bevallom, kedvelem a friss, élénk ízeket a TokajDry műfajon belül, azt sem titkolom, hogy a furmint (pláne szólóban) éretten nem mindig kedves a szívemnek, de azt is el kell ismernem, hogy ha megfelelő érettségű szőlőből, megfelelő hordóban készül, akkor időnként csodák tudnak születni hosszú palackéréssel is. Géza sokszor meg tudott már lepni ezen a téren az elmúlt 10-15 évben, úgyhogy semmiképp nem hagytam volna ki pesti gyorskóstolóját: