Megnyugtató a tudat, hogy már (rég) nem csak Budapesten indult el a minőségi gasztronómiai fejlődés. Persze azt is nagyon jó látni, hogy a fővárosban lassan egymást érik az izgalmasabbnál izgalmasabb, nemzetközi szinten is kiváló konyhák (nagyon szeretem és úgy érzem, egyre nehezebben is tudnám hátrahagyni ezt a budapesti forgatagot), de van az úgy, hogy az ember a szeretteivel egy napsütötte tavaszi vasárnapon elvágyik kicsit ebből a forgatagból. - Na ilyenkor nagyon jó, hogy itt van kéznél Etyek!

Eleve nagyon szeretem a Pestről Etyekre vezető utat. Különösen Biatorbágytól szép ez a kanyargós, dimbes-dombos szakasz. Hangulatos vasúti híd, takaros falvak, zöldellő vetések és tavaszi illatok. Ahogy az ember beér Etyekre érezhető az (ami sajnos sok periférikus borrégiónkról kevéssé mondható még el), hogy van élet, van mozgás, van gazdája a dolgoknak és egyáltalán emberek töltik meg az utcákat, tereket, buszmegállókat stb. Tudjuk jól azt is, hogy azért Etyek sokat tesz is azért, hogy vonzó célpont legyen a kirándulóknak, látogatóknak: idén az Etyeki Kezes-Lábos és a Pincefesztivál helyét átvették az évszakonként megrendezett piknikek. Okos koncepcióváltás: két zsúfolt rendezvény helyett, legyen inkább évente négy! Emlékszem tavaly már szinte elviselhetetlen volt a tömeg a Pincefesztiválon, s a helyszínek közti tömegmozgatást hiába próbálták kisbuszjáratokkal megoldani, lehetetlen helyzeteket szült az egész. Közben persze a kiállítókról, programokról, koncertekről csak pozitívakat lehet mondani. A piknikek közül eddig egyiken sem voltam, de azt hallottam, a hangulat ugyanolyan jó, a téli hideg és hó sem riasztotta el a sokaságot, és egyébként is: Etyekre az év bármely szakában jó megérkezni, belekóstolni a helyi ízekbe.

Ezeknek a történéseknek az egyik fontos motorja Rókusfalvy Pál is, akinek újhegyi pincéje és Etyek központi részéhez közeli, pazar fekvésű fogadója nem csak a fenti rendezvények alatt kíván felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtani. Ha egy világlátott külföldi ezen a helyen áll meg ebédelni a főút mentén, akkor jó eséllyel távozik hazai viszonylatban meglepő kulináris élménnyel.
Először volt szerencsém ellátogatni a fogadóba, szerencsére a jó idő ellenére akadt hely hét személyre. Szülőkkel, nagyszülőkkel közös ebéd, de a legjobban pont az tetszett a helyben, hogy nincs túlmiszitifkálva az egész: őszinte, pont annyira ötletes és pont annyi fantáziával töltik meg az étkezés élményét, amennyire szükség van. Ősi épület kövekkel rakott teraszán, nagyszerű kilátás adott hétteret az ebédhez. A vastagfalú ház belül inkább rusztikus, otthoni melegséget sugall a sok klasszikus, sötétbarna faburkolattal. A személyzet profi, kedves és figyelmes. A ránézésre egyénileg, függetlenül összedobott itallapon minden Rókusfaly bor fönn van, de mellettük a többi tételt is poharaztatják. Emellett házi szörpöket kértünk (bodza virág és termés, csipkebogyó és kökény, melyek Sárszentágotáról érkeztek asztalunkra…a bodza virág és a csipkebogyó is remekül működött szódával). Meglepetésfalatkának egészen különleges, szájban finoman olvadó konzisztenciájú libamájkrémet kapunk, ropogós, pirított házi kenyérrel. Az étlap két oldalas, de van rajta minden, amire megéheznénk (s nyilván amit a séf még a megfelelő elvárások, alapanyagminőség szerint tud vállalni; minden héten van további ajánlat szezonális különlegességekkel). Jellemzően hazai alapanyagokra épülnek a konyha fogásai, melyek nem szűkölködnek izgalmas ötletekben. A gombafasírt grillezett kecskesajttal kimondottan tartalmas előétel: markáns ízű a lapos fasírt, melyre ropogós kéreggel kerül kecskesajt, amire végül friss salátaféléket halmoznak finom öntettel. A szegfűgombás húsleves lencsével és curryvel izgalmas savanykás íze és persze élénksárga színe miatt volt felejthetetlen. A vöröskáposztás kacsacomb a nap egyik legnépszerűbb fogása volt ottlétünk során. – Nem is lehet vele mellényúlni. A nagyszerű állagú marhapofa medvehagymás burgonyapürével, kucsmagombás mártással szervírozva már kiadósabb fogás. A gombafasírtos előétel után a különleges rántott nyúlmáj, pirított hagymával és lencsével ugyancsak figyelemreméltó és egyedi ízeket mutatott. Pont annyi merészség és újító ötlet volt ezekben a fogásokban, az adagokban és a tálalás stílusában is, amit még bármely földi halandó képes értékelni, befogadni, s melyből szerintem az üzenet is jól kivehető: jó alapanyagokból kihozni egymás mellett a tiszta és világos ízeket, erőltetettség, modorosság nélkül. A kontraszt egy egység sugarú hazai, vidéki étteremhez mérve szerintem mindenki számára Napnál világosabb lesz.
Külön öröm volt számomra, hogy a séf, Vidák Zoltán csapata desszerttémában sem volt eltévedve. Az aranygaluska inkább hagyományos, házias megoldás; kerüli a túlzott merészséget: diós és vaníliaöntet jár mellé. A csokoládémousse narancsvariációkkal ellenben már sokkal előremutatóbb, modernebb világ; már egyenesen a legkomolyabb éttermeink szintjén játszik: finom textúrák kontrasztján balettozik minden érzékszervünkön a torta formájú krémes mousse, a kandírozott, hajszálvékony narancs karika, a hideg vérnarancs sorbet és a narancs gyümölcsének a húsa. Stílusos megkoronázása ez a fogás egy nívós vidéki ebédnek. Mindez abszolút elfogadható árakon mérve.

Érdemes a Rókusfalvy fogadót fölkeresni, ha az ember színvonalra éhezik, de egy meghitt, vidéki környezetben!