Hétfőn már előzetesen belekóstoltunk az ünnep előtti aszútémába. De ha kíváncsiak vagytok, mik ez én személyes elképzeléseim az aszú szerepéről, fogyasztási lehetőségeiről, jelentőségéről, ebben a rögtönzött kis interjúban megosztom a víziókat. (Köszi Adri.)
Elröppen lassan 2020. Nagyon lassan, de újra eljött a december idén is (még belegondolni is borzongató, hogy tavaly ilyenkor még ismeretlen volt a covid kifejezés, most meg már a második járványhullám tombol minden kontinensen). Éppen ezért itt az ideje a világ talán egyik legpozitívabb, életörömöt közvetítő borához fordulni pár cseppnyi vigaszért. Hiszek benne, hogy a tokaji aszú amiatt is a trendek felett áll, mivel a történelem legnagyobb válságaiban is stabil kincs, érték volt, ami pont a világ nagy tragédiái és fordulópontjai közepette tudott a megújulásra, túlélésre tanítani minket. Koccintsunk aszúval idén is, új reményekkel...! Mai posztunkból az is kiderül, a gorgonzola vagy a roquefort passzol-e jobban hozzá!
Szakmai ártalom, hogy minden étteremben megnézem a borlapot (akkor is, ha az olykor kemény szorzók miatti árak okán szinte soha nem rendelek bort étteremben). Kicsit úgy érzem, a koncepciótlanság csapdájába esik az éttermek jelentős része. Sok éttermes panaszkodik, hogy nincs forgalma a boroknak, hiába is alakítanak ki akármilyen erős szelekciót. Talán csak a koncepción kéne olykor finomítani, hogy egy borlap jól/jobban működjön.
Egészen érdekes szituáció kerekedett ki nem rég egy posztból. Pár héttel korábban Chablis-élményeket gyűjtöttem egy csokorba, s egy kedves (francia) olvasó megjegyezte, hogy azok (meg úgy en bloc) a hazánkban föllelhető vérszegény Chablis-kép bizony egész konkrétan semmit nem mutat meg a termőhely mitikus szépségéből. Komment kommentet, email pedig emailt követett és Pascal Meruccival végülis a számára hazai pályát jelentő Balzac 35-ben ültünk le, hogy az étterem igen finom tengeri ételei mellett mutathasson nekem pár palack érdekességet a magán gyűjteményéből (amiket ő sokkal izgalmasabbnak tart az óriás Laroche és Fevre birtokok alapborainál).
Megnyugtató a tudat, hogy már (rég) nem csak Budapesten indult el a minőségi gasztronómiai fejlődés. Persze azt is nagyon jó látni, hogy a fővárosban lassan egymást érik az izgalmasabbnál izgalmasabb, nemzetközi szinten is kiváló konyhák (nagyon szeretem és úgy érzem, egyre nehezebben is tudnám hátrahagyni ezt a budapesti forgatagot), de van az úgy, hogy az ember a szeretteivel egy napsütötte tavaszi vasárnapon elvágyik kicsit ebből a forgatagból. - Na ilyenkor nagyon jó, hogy itt van kéznél Etyek!
Mi is az a verjus? Egyre többen veszik elő a témát. Itt van a kertek alatt. Vagy mindig is itt volt, itt lett volna velünk, csak elfeledkeztünk róla? Tavalyi évben készült el Demeter Zoltán verjus-jének második és harmadik kiadása (két féle szüret). De nem ez az első, melyet közismert magyar borász palackoz (ifj. Franz W és Gere Attila után tavaly már Egerben Gál Tiborék is készítettek zöld szőlőlevet). Tavaly nyáron Tokajban megkóstoltam a júliusi szüretből származó bor levét, aztán egy burgundi verjus-t is. Kettőjük közül nem a franciának volt gyümölcs íze. Már az az élmény elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon: ez a kiegészítő borászati termék megérdemli a nagyobb figyelmet (mely eddig valahogy elkerülte).
A budapesti gasztronómiai élet új, igen nívós bástyája nyitotta meg végre kapuit a Lánchíd utcában. Az ambiciózus üzletember, Baldaszti Péter és felkészült csapata már nem kevés dolgot tető alá hoztak az elmúlt években. Grand, Kitchen, Urimuri, s most a cégcsoport ékköve, egy csúcsgasztronómiát megjelenítő bisztró és borbár is meg tudott valósulni. Az ember néha bele sem gondol, mennyire nehéz és nagy dolog ez, hogy ezek az éttermek (hazai viszonylatban) mintegy előfutárként fölvállalják a maguk szerepét, s viszik a fáklyát, mutatják az utat előre.
Még mindig nem írunk annyit külföldi borokról, mint kéne. Épp ezért igyekszem megragadni minden lehetséges alkalmat, hogy behozzam ezt a lemaradást, már amennyire tőlem telik. Augusztusban kaptam meghívást a la plaza spanyol étterem részéről, hogy ha van kedvem, ismerjek meg két díjnyertes spanyol bort. Volt kedvem.
A minap ismét étteremben jártam. Spontán ötlettől vezérelve a Várnegyedben kellett megfelelő helyet találnom, így esett a választásom a Speizre. A Szentháromság tér közelében található történelmi környezetbe rejtőző, de belül annál maibb, fiatalosabb étterem nekem külsőségeket tekintve abszolút elnyerte tetszésem. Fiatalos, nem allűrösködő, közvetlen, enyhén mediterrán hangulatot árasztó enteriőr. Piros sonka-szeletelő fogad a bejárati üvegfal mögött, fellógatott pármaik, régi szakácskönyvek (Tokaj-térkép a falon…), kellemes színárnyalatok, ízléses koreográfia, bármerre is néz az ember. A borok pedig egy egész falat elfoglaló polcon vannak kihelyezve, árral együtt (itthonról is, nemzetközi klasszikusokból is gondoskodva…így ha valaki 275 000 Ft-ért mindenáron egy palack Margaux-t szürcsölne el a bélszínje mellé, akkor a lehetőség adott). Bent is kellemesen éreztem volna magam, de hátul az ódon, boltíves falak közt, a fák lombjai alatt is békésen lehetett vacsorázni ezen az enyhe nyári estén.
Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy ott lehettem a már tavaly is komolyan átszervezett, örvendetesen magasabb színvonalra emelt Pannon Bormustra díjátadó gáláján. Ezúttal ugyanis nem a későbbi Budai Gourmet Fesztivállal kötötték össze az eredményhirdetést, hanem gyakorlatilag az összesítés után szinte azonnal, a Gerbaud Házban, az Onyx által megálmodott étkek kíséretében olvasták föl az aranyérmesek listáját (így sajnos a kereskedelmi kontrollpalackoktól el kellett tekinteni, pedig az tavaly szerintem jó ötlet volt). Ahogy arról már nem rég beszámoltunk, három magyar és hat külföldi zsűritag erősítette idén Pannonhalmán a bírálók csapatát (Kató András, Romsics László, Mészáros Gabriella, Alder Yarrow, Isabelle Legeron, Jamie Goode, Tara Q Thomas, John Szabo és Wojciech Bonkowski). Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tehát idegen nyelveken is lesz visszhangja a múlt heti eseményeknek. Ezen a héten a díjátadó május 12-ei tapasztalatiról számolok be én is több részben.
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:
Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme: