Ritkán hozom szóba, de most van apropója, mennyire meghatározó szereplője a hazai boros közéletnek a Bortársaság. Mondom ezt úgy, hogy nekem is az első boros munkahelyem volt (2008), de közben sokkal többnek bizonyult: iskola borok, emberek, kereskedelem, kommunikáció terén. A lehető legjobb iskola, sokaknak ajánlottam már az évek során (vevőknek, munkavállalóknak is). - Széles kitekintés, inspiráció, elegáns és dinamikus mozgású csapat, aminek mindenkor büszkeség a tagja lenni. Hét év is eltelt, mióta elhagytam a BT-t, messzire sodort az élet, látókörömbe került többszáz hazai és nemzetközi brand, sokezer borral, amik még tágabb mátrixot építettek az ízlésemben (elfogultsággal senki sem vádolhat, aki rendszeresen olvassa a blogot), de máig biztos vagyok benne, hogy a Bortársaság nélkül nem az lennék én sem, de a magyar borszerető közönség sem, ami. Hogy ez konkrétan (elég) jó-e, lehetne-e jobb/másabb stb, azon persze el lehet vitatkozni. Nekem rengeteget adott az elején a BT-s “alapcsomag”, de képesek máig fenntartani (talán nem csak az én) érdeklődésémet állandó újdonságaikkal (ezen is el lehet merengeni persze, hogy jó-e a borpiacnak, hogy az állandó újdonságok igénylésére nevel), hazai és külföldi választékával. A grower champagne-ok világát például pár éve ők (is) kezdték el közelebb hozni a honi fogyasztóknak, s bár nem lehet könnyű a közismert nagy házak mellett érvényesülni velük a mi kis piacunkon, azóta is rendületlenül hisznek benne. Most teszteltem közülük hármat:

Bevallom, keveset kóstolok erősített (fortified) édes borokat. Pedig sok szempontból érdekesek a párhuzamok Tokajjal. De azzal együtt, hogy nálunk a természetes édes boroknak van hagyománya, attól még igen hasonló kihívásokkal és piaci nehézségekkel küzd a két régió: az édes borok piaca világszerte marginális, összehasonlítva a száraz fehér, vörös vagy éppen pezsgők piacával. Portó szintén a nagy hagyományokkal rendelkező édes boráról híres, a magasabb alkohol miatt tán még nehezebb helyzetből indul a fogyasztók kegyeiért, miközben az óceántól távolabbi, spanyolokkal határos Douro-völgyben is egyre inkább a száraz borok hódítanak teret. Éger István barátunknak köszönhetően nyílt lehetőségem nekem is kicsit jobban elmerülni Douroban, a rubyk és tawnyk izgalmas világán túl alapborokkal (sőt pezsgővel is) alapozva. Portói nagytotál következik!

Nem olyan rég megemlékeztem a legszebb 2o22-es tokaji élményeimről. Az olvasóknak elsőre úgy tűnhet, hogy csak tokaji borokkal foglalkozom, pedig ez nincs így (aki a sokbor rovatba lapoz jobbra, az azonnal láthatja, bár nem tagadom, a pálya lejt Tokaj felé kicsit a napi egyboros boros posztoknál). De egyrészt, aki arra adja a fejét, hogy borral foglalkozzon, annak igyekeznie kell a hazai és nemzetközi trendek pulzusain is rajta tartani az ujjait, másrészt hivatalból is sok-sok meghívást kapok borversenyekre, tesztekre, melyekről igyekszem saját jegyzeteket is készíteni és rögzíteni az utókornak (aztán hátha olvassa valaki). Ezek a mustrák jó alkalmak arra is, hogy a hazai borok alakulásaival is lépést tudjak tartani valamelyest (mármint Hegyalján kívül). Tény, hogy rieslingekből, francia borokból gyakrabban születik itt nagyposzt, sőt van bennem némi szkepticizmus a magyar vörösborokat illetően, de ma egy olyan izgalmas és ritka madárról kell mesélnem, ami igen meggyőző példája annak, hogy bizony itthon is létezhet nagy vörösbor elegancia mellett is!
Az év magyar vörösbora nálam...