Aggódva figyelem a tokaji pezsgő körüli legfrissebb fejleményeket. Évek óta, de ez év közepén még inkább lehetett olyan vélekedésekkel találkozni szakmai berkekben, melyek arra engednek következtetni, hogy a következő években a pezsgő mind nagyobb szerepet fog kapni a tokaji palettán (akár új fajták térhódításával). Egyre több szereplő foglalkozik egyre nagyobb volumenben a buborékokkal, illetve pár éve a közösségi feldolgozó is szélesebb utat nyitott meg a termelőknek a tokaji pezsgősítésre. Részben ezzel is összefüggésben aztán Demeter Zoltán kapott felkérést az év második felében a borvidék hegyközségi tanácsától, hogy tegyen javaslatot egy új termékleírásra a műfajban. Olvasván annak szövegét, azonnal lehetett sejteni, hogy ez nagy hullámokat fog majd generálni, aminek a végkifejlete egy kemény hangú interjú lett, melynek hatására a hegyközségi tanács több tagja nyíltan szembefordult a termelővel, ő pedig lemondott tanácstagságáról, tisztségéről. Így az új esztendő közeledtével és a szokásos újévi piaci jóslatok jegyében beszélgessünk kicsit a tokaji pezsgőről! Merre tovább...?

Miközben korlátozások vesznek minket körül, tulajdonképpen csak egyetlen dolog nem változik: a borivás. Azaz mégis változik, említettem, hogy tavaly novemberben kaptam szülinapomra egy Coravin eszközt, amivel új szintre lépett az otthoni vakkóstolgatás. Végre nem kell a megbontott borokat 2-3 nap alatt pánikszerűen meginni (azok közé a régi vágású fickók közé tartozom, akik sajnálnak literszám borokat kiönteni, még akkor is, ha ez részben kicsit munka is). Most részben azok a borok fognak következni, melyek már a VII-es számú vaktesztünkön is szerepeltek két hónappal ezelőtt, ezúttal **Demeter Zoltán szárazak körében. Érdekes tanulságokkal szolgált a viszontlátás a tűvel szondázott palackok utóélete terén:

Orosz csapattal kádártúrán jártunk nem rég Hegyalján. Kalina Gábornál a házi kolbász nem maradt ki most sem, de műhelyének bejárása, a kádár szakma finom, tállyai fogásainak, jellegzetességeinek megtapasztalása után ellátogattunk Demeter Zoltánhoz, akinél Kalina akác, illetve tölgyfahordós borokat lehetett összehasonlítani a Holdvölgy 2018-as furmintjain keresztül (érdekes: valahogy a pincénél mindig az akác kedvességét szeretem jobban, de Pesten a tölgy volt a nagyobb bor pár hete). Közben kóstoltunk friss tételeket is, közvetlen a palackozás előtt: a 19-es tartályminták közül a birtokbor már most a legígéretesebb a sorban, a Szerelmi megint simább, remekül bemutatja a löszt, és ezúttal 500 liternyi Boda került akác hordóba, amit érzésem szerint még kicsit simítani kell szerkezetben. Ezt követően a kóstolóteremben néhány palackos tétellel folytattuk:

Lévén, hogy a Tokajkalauz két fürttel kiemelt hegyaljai birtokáról van szó, sosem mulasztom el Demeter Zoltán friss borait végigkóstolni. A borász borait sokféle kritikával illették fennállásának 20 éve alatt. Senki sem tévedhetetlen és örökérvényű igazság senkinél nincs (továbbra sem). Az eddig kóstolt borai alapján szerintünk minőségben és tanulságokban ő jutott eddig a legmesszebb valamennyi bortípussal (édes, száraz, dűlős, pezsgő). Mindegyik bortípus óriási fejlődéstörténeten ment keresztül ezalatt a húsz esztendő alatt és ebben Demeter Zoltán is nagyon komoly szerepeket vállalt, nagyon sok kiváló bort palackba töltve.

Most pedig következzen egy igazi élő legenda. Ez a főbor, mely tiszta mádi (Őszhegy) sárgamuskotályt rejt, már paramétereivel is lenyűgöző: 197 g/l cukor (30-as mustfokkal szüretelték), 9-es alkohol, 9,8 g/l sav, 50 g/l a cukormentes extrakt. Noha aszúkat megszégyenítő tokaji főborról van szó, a novemberi szüret után nyolc hónappal már palackba került, tehát egyértelműen a modern, friss, újhullámos édes tokaji borok klasszisa. Mindössze 217 liter (!) készült belőle, tehát nyugodtan nevezhetjük limitált tételnek. Melyet éppen azon a bizonyos meghatározó, legelső Demeter Zoltán kóstolómon ismertem meg, a borásszal együtt (2o1o. március 4, 2oo8-as évjáratbemutató).

Vajon meddig lehet elvinni a muskotályt? Képes-e nagy, termőhelyet bemutató bort adni? Lehet, hogy csak mi szánunk neki mellékszerepet. De az is lehet, hogy csak nagy áldozatokkal tud igazán komoly szintig jutni. - Ennek az Őszhegynek gyakorlatilag nincs kifejezhető színe. Rózsás, virágos, fajtajellges muskotályosság tódul elegánsan és tisztán az illatból. Ízre picit alkoholos, félszáraz érzet. Van benne valami plusz komolyság, ami sokkal inkább elzászi traminikhez teszi hasonlatossá, mint a többi kortárs sárgamuskotályhoz.

József Attila gondolatát vette kölcsön a borász a Kempinski Hotelben megtartott elegáns, egész estés, ültetett bemutatójára, mely lassan igazi ünnep és hagyomány (igaz a jövő évinek elmaradásáról a 14-es évjárat már döntött, s az utána következő már Tokajban lesz). Ahogy minden évben, most is nagyjából teltház volt. Kár, hogy más borász nem nagyon szervez hasonlót, az érdeklődés láthatóan meglenne. Demeter Zoltán munkásságát az elmúlt egy-két évben rengeteg kritika és vegyes visszhang kíséri. Különösen a tavalyi bemutató váltott ki zajos ellenérzéseket a maradékcukros, alkoholos egri Cabernet franc-okkal (árban dűlős tokaji borai fölött). De a korábbi évjáratok palackos érésére is hallhattunk elmarasztalást itt-ott… Persze kritikákat az kap, aki látványos dolgokat tesz le az asztalra; aki meghúzza magát a háttérben az nem, vagy éppen ő az, aki a leghangosabban ítélkezik. Lássuk a most napvilágra és polcokra kerülő újdonságokat.

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!