Idén is megrendezésre került a nagyszabású Badacsony New Yorkban rendezvény, mely impozáns helyszínen vonultatja föl a festői szépségű borvidék közel összes jegyzett pincéjét. Ez a látványos összefogás idehaza üdvös és a maga nemében valóban példátlan, de a szemem azonban továbbra is csak félig nevet, hisz a kép nem tud egységes lenni, gyakorlatilag ahány stand, annyi féle színvonal. - Ha valaki kicsit is naprakész, könnyen kiszámítható, hogy melyik egy-két asztalnál fog jó, melyiknél közepes (ez a döntő hányad), sőt melyiknél hibás (!) borokat kóstolni (bizony utóbbiból idén sem volt hiány, pedig próbáltam biztosra menni). A sok résztvevő által elhozott túl sok tétel pedig eleve lehetetlenné teszi, hogy az egyszeri ember véletlenszerűen megtalálja a fonalat. A Szürkebarát 30 árnyalata kezdeményezés is pozitív alapvetően, de éppen ez a fajta mutatja meg szerintem a legkevésbé kifejezően egy bazaltos, vulkáni termőhely markáns arcéleit, adottságait.

Pár héttel ezelőtt a Veuve Clicquot két alap Champagne-áról szólt egy bejegyzés. Champagne-t időről-időre kóstolni kell. Egyrészt, hogy lássuk, ilyen egy igazi pezsgő (nem az, amit Szilveszterkor annak iszunk). Másfelől az egyik legészakabbi francia borrégiót a luxusbrand-építés egyik legékesebb példájának érzem, amiben úgy egyébként a franciák igen sok egyéb példát tudnak fölmutatni (elég csak az Ugni blanc szőlőfajtára gondolni, mely a maga nemében igen fájdalmas borokat adó fehér szőlő, aztán Cognac név alatt végül mégis szép karriert futott be...mi pedig küzdünk, hogy a világ újra elhigyje, hogy egy olyan kivételes csoda, mint az aszú a királyok itala). A különféle reims-i és epernay-i pezsgőházak számos neves törzsvevővel büszkélkedhetnek, büszkélkedhettek a történelem folyamán. A Pol Roger - Chruchill, Piper Heidsieck - Marilyn Monroe, illetve Bollinger - James Bond pársosításokról bizonyára a legtöbb olvasó hallott már. A mai poszt témáját adó Roederer-ék pedig köztudottan az orosz cárok hivatalos pezsgőellátói voltak. A közhellyel bizonyára nem árulok el nagy titkot: tudtak élni..:

A napokban volt olyan szerencsém, hogy az egyik legismertebb champagne-i ház, a Veuve Clicquot két alappezsgőjét megkóstolhattam együtt. Idehaza zajosra sikerült az elmúlt évek pezsgőforradalma. A barikádokon Szentesi József a vezér, de fölsorakozott mellette egy sor remek hazai borász is, akik láthatóan nagyon hisznek a buborékokban (nem beszélve a korábban megvalósult hazai pezsgőapparátusokról: Királyudvar, de másutt is készülődnek hasonlóval). Új termékpaletta jelent meg számos borvidéken: gyöngyözők, habzók, palackos erjesztésű tételek hosszú sorából válogathatunk immár. Inkább kísérletnek érzem az eddigi eredményeket.
Amikor azonban az ember egy törékeny szépségű Champagne-al találkozik, rádöbben, hogy ez a műfaj bizony nem is olyan egyszerű, sőt nehéz. Pláne nagyon nehéz megközelíteni az évszázadok során (csaknem) töretlenül fejlődő, finomodó reims-i vagy epernay-i pezsgőházak által lehatárolt minőséget.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

A hagyományos nyárköszöntő Királyudvarolás idén sem maradt el. Most egy szép május végi napon látogatott el Mr. Hwang a budapesti Gerbaud Házba, s hozta el a pince újdonságait, különös tekintettel a 2011-es évjárat debütáló mintáira. A tavalyiés a tavalyelőttikóstoló csillagzápora is bebizonyította, hogy a tarcali nagyborászat a mai napig egyike Tokaj és hazánk legizgalmasabb borászati műhelyeinek. Édesben és szárazban is közelinek tűnik a világszínvonal. Pezsgőben sincsenek lemaradásban, sőt éllovasok (hála a loire-völgyi testvérbirtoknak). Tavaly elvileg biodinamikus útra léptek, s eredményeik biztatóan alakulnak. Pályafutásuk pedig évről évre izgalmasabb lesz a 90-es évek végi erős kezdő csapat okán (Demeter Zoltán, Szepsy stbstb). Egyelőre az új éra 8-as, 9-es, 10-es borai igazolni látszanak a birtokigazgatót, aki köztudottan nem csak Tokajban minőségmániás a kezdetektől fogva. Sok újat nem lehet róluk mesélni…talán én is kezdek leszokni újabban az önálló posztokat kitevő bevezetőkről. (Remélem, van aki örül ennek):

Rá voltam szomjazva már egy ideje egy igazán jó Champagne-ra. Ebben a Duval-Leroy alap Brut-ben meg is találtam, amit kerestem. Fehér virágok kristálytiszta és simogató illata fogad a pohárban. Aztán kis briós és édes keksz, de egyáltalán nem az a tolakodó élesztősség a főszereplő, hanem a kedves élénkség (épp amit szeretek). Ízben folytatódik a krémes, virágos elegancia, elég hosszú az íz, finoman és gazdagon pezseg. Nekem bejött.

Lassan valóban hagyománnyá válik évente a júniusi "Királyudvarozás" a Terroir Club jóvoltából. A pince bemutatói amúgy sem egyszerű évjárat-bemutatók. Mindig kerül Mr. Hwang bűvészkalapjába más meglepetés is a múlt bizonyító erejű lenyomataként, de ezt igazából a kóstolósorból előre lehetett most is tudni. Tavaly is igazi klasszisokhoz volt szerencsénk 2003-tól 2009-ig, s az újabb évjáratok maradéktalanul bizonyították, hogy a két favoritborász távozásával sem fér bele semmiféle minőségi botlás sem a színvonal terén (is) igen szigorú, egyébként mindig sajátos, derűs elhivatottsággal mesélő tulajdonos számára. Annál is inkább, mivel 2010-től a birtok - nem magyar szervek által... - ellenőrzötten biodinamikus alapokon működik tovább, Tokajban elsők ebben. Mindez amiatt is különösen érdekes, mert A Művelt Alkoholista borász-kérdőívében sok elkerekedő tekintetet válthatott ki, amikor a Királyudvar (ha mennyiségre nem is, de) minőségre 9/10-esre értékelte a tavalyi, sokak által leminősített esztendő alapanyagát. - Egyedüliként. A bemutató alapkérdése így csakis valami ilyesmi lehetett: Vajon a szőlő természetes életközösségének kibontakoztatásával tényleg ennyivel jobb lehet a termésbiztonság?  Lehetett egyébként interaktív módon kérdezni a birtokigazgatótól, megtudtuk például, hogy vásárolt már egy kartonnyit magyar borból, méghozzá Kaló Imrétől; nem nagyon tud arról, hogy a Királyudvar alapanyagban történt volna valaha is almasavbontás (amiben igen, annak egy része Zemplén Hegyhát bor lett, másik részét eladták a környékbeli borászoknak); illetve elmondta azt is, amit már oly sokan az elmúlt pár évben: "a bor a szőlőben készül, a pincében már csak elvenni lehet belőle."