Amikor egy éve elkezdtem kigondolni a TokajMagic tematikákat, az volt a legfőbb rendezőelv, hogy olyan történeteit, értékeit mutassam be Tokajnak, amik talán szinte maguktól értetődően, nyilvánvalóan ott vannak a szemünk előtt, olykor sokat beszélünk is róla egy közösen kibontott forgalmi tétel mellett, többünknél az alapműveltség része Tokaj kapcsán, de mégsem tapasztaljuk, élvezzük péládul azt, hogy a tokaji bor eltartható, érlelhető. Hogy fejlődik a száraz tokaji bor a palackban? Több évjáraton keresztül egy adott terroir miképpen mutatkozik meg a borban? Mi a különbség lösz és vulkanikus termőhely között? Miben tekinthető jobbnak a hárslevelű, mint a furmint vagy éppen fordítva? Az első őszi Magic keretein belül egy kicsit emberfeletti hőstörténetet dolgoztunk fel. Csak épp a szerény és végtelenül alázatos Szilágyi Laci nagy tettei a Szilvölgy rekultiválásában nem kapott még mozifilmet. Pedig akár kaphatna is. Talán majd egyszer.

Bizony régen jártam Prácser Hajniéknál. Az idősebb Prácser Miklós a rendszerváltó generáció egyik meghatározó alakja. Volt a Hegyközség élén, de a Degenfeld birtokigazgatói székében is. Varkoly Istvánnal ott is sokat dolgoztak együtt, de a két család területeket is együtt vásárolt, majd kisorsolták, adott dűlőben melyik parcella kié legyen. Mostanra mindkét borászatnál a második generáció dolgozik. Az Erzsébet Pincénél Miklós és Hajni osztja meg a szőlészeti illetve borászati feladatokat. Megkóstoltuk az aktuális tételeket Hajni történetei mellett:

Tisztán Taransaud hordóból származó limitált kiadás. Fehér virágok, löszkarakter és izgalmas, egyedi hordóhatás. Ízben nagyon elegáns, csiszolt, szép savakkal, cizellált ízekkel. Citrusok, feszesség, nagyon meglepő lendület, fiatalos savérzet és hosszú, száraz íz. 

Berecz Stephanie-nál februárban már kóstolgattam tartályból ezt-azt. Elég valószínű, hogy a borvidék talán legszebb, legelegánsabb (természetes) savait lehet majd kóstolni tőle 2018-ból. A Bűbájos Hétvége vasárnap délutánján nála zártam ezt a remek pár napot. Életemben először hallottam franciául beszélni Stephanie-t, jó volt látni, hogy az Ízműhely teraszán zajlik az élet már áprilisban és erre nem csak a magyar közönség fogékony. Aztán a pincében is megszondáztunk pár készülő tételt.

Íme a tapasztalatok:

Furmintfan azzal a szándékkal hívta össze a társaságot, hogy kóstoljuk meg együtt a friss, aktuális 2017-es Kikelet sort, s ha már így együtt vagyunk, akkor a már oly sokszor szóba került Moric Projekt hazai képviselőit is vegyük hozzá. Roland Velich köztudottan az autentikus kisborászatok amolyan nagykövetévé lépett elő, azon túl, hogy burgenland meghatározó borászatát viszi (igen komoly Blaufrankisch-okkal). Szervez maga körül oktatást, fiatal borászok és sommelier-k számára fejtágítást (rengeteg referenciabor kóstolásával). Közben pedig járja a Kárpát-medencét és szüntelenül keresi a kicsi, de izgalmas, hiteles terroirborokat. Ezek közül az első magyar tétel Homonna Attila Peres-dűlős furmintja lett, amit Kis Tamás somlói bora és a Villa Tolnay fehérbora követett. Ezek a borok a világ legkomolyabb éttermeinek borlapjára tudják így eljuttatni az olyan szavakat, mint Balaton, Tokaj, Somló.

Tokaji-hegy, mély lösszel. Virágok, szép löszkarakter, almás jegyek orrban. Eléggé tiszta íz, szép savszerkezet, érett és egyszerre komplex is tud lenni ebből a szép évjáratból. 

Löszös Tokaji-hegy, tarcali oldal. Sárga virágok, citrusok, deli gyümölcsök, szépen, frissen, elegánsan, hársasan, érzékien, Stephanie-san jönnek a fajtajegyek. Tele van energiával, bájos szépséggel. A korty cizellált, tiszta, csiszolt, de egyben kerek és komplett is. Egyszerre melenget a tartalom és hűsít a száraz sav. Senki nem tudja ezt ennyire szépen: úgy üdén savas ez a bor, hogy jól áll neki és a penge savra rengeteg finom dísz van felfűzve hosszan, és mégsincs sehol sallang, vagy fölösleges elem. Furmintoknál sem nagyon fordul ez elő ilyen kifejezetten. Sós és csontszáraz a vége. Fiatal is még. Fantasztikus fehérboros ételpárok jutnak eszembe mellé.

A francia alapítású nagybirtok könnyedebbre, bisztrósra hangszerelt sorozatának, a 7-nek az alap furmintja. Löszös, virágos illat, könnyed, friss savak, nagyon korrekt vétel. Benne a termőhely karaktere és a száraz tokajiak jellege együtt.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz... Intenzív illat, virágok, sok érett gyümölcs, sós kövek, tengervíz, déli gyümölcsök. Zamatos, tiszta, friss, citrusos, élénk, mégis kecses, kifinomultan bájos löszbor. Végén egy egészen diszkrét krémes tömörség adta hossz teszi föl rá nálam a koronát. Kitűnő formában van most, és remekül megmutatkozik benne a borász keze munkája, elegáns stílusa is.

Már javában jelennek meg egymás után a 2013-as száraz tokajiak. Mint már oly sokszor elhangzott, ez itt bizony végre egy mérsékeltebb, savasabb évjárat, friss, eleven borokkal, hurrá. Igaz néhol ijesztő paraméterekkel fejezték be a borok a fejlődést: magas sav, magas, alkohol, itt-ott maradékcukorral. Volt pince, ahol a részleges almasavbontás is szükségessé vált, hogy a borok ne legyenek sorjásak. A Gizella borokat már a 2009-es Szilvölgy óta sokan kedvenceink közt tartjuk számon. Tiszta és intelligens módon készített dűlős borok dícsérik Szilágyi Lászó stílusát, mindegyikben sajátos karakterrel. A 13-as évjárat trükkös év, de kellő érzékenyésggel sikerült a borokban a termőhelyet, az évjáratot és a fajtákat is hű módón bemutatni. Néha engem is meglep, mennyire szépen átlátja a hordókban, tartályokban zajló folyamatokat a fiatal és mindig higgadt borász. Olyan érzésem van, mintha a legnagyobb neveknél és a nagy öregeknél is jobb érzékei lennének néha. Vagy talán csak kendőzetlenül és részletesen mesél mindig a mozdulatok hátteréről, és ezért érzem ezt (?). Nála soha nincsenek titkok, mindent elmond, mi miért van úgy, ahogy.