Van egy hely a 12. kerületben, ahol pár kedves ember valami hozzájuk hasonló kedves dolgot álmodtak és valósítottak meg. Egy hangulatos, értékes helyhez nem kellenek óriási dolgok, túlgondolt hipertrendi megoldások, elég lehet hozzá az érzékenység, és az odaadó lelkesedés, ami napról-napra képes betölteni egy kis kávézót, borbárat az otthonosság bájos hangulatával. Valami hasonlót lehet érezni a Galéria 12-ben is, ahol a borszerető tulajdonos csapat: János és Sára találják ki a kreatív tematikát hétről-hétre. Pár hónappal ezelőtt Bott Juci mutatta itt be néhány tételüket a Furmint Februárhoz kapcsolódva, június végén pedig a legutóbbi Borászok Borásza, Berecz Stéphanie aszatalához és boraihoz lehetett csatlakozni, ezúttal minden borhoz külön kreált kísérő finomságokkal.

Illatában már rég nem a friss primer (bodzás, grapefruitos) jegyek dominálnak: abszolút a termőhely került előtérbe. Tűzkő, puskapor, sósság, kevesebb trópusi gyümölcs. Ízre viszont annál többet őriz élénk üdeségéből. Gyakorlatilag fiatal fehérbor. - Virgonc, friss savak. Mégis húsos, hosszú és gazdag korty, tele gyümölcsökkel, arányos testtel. Közepesnél mindenképp hosszabb lefutás. Most egy halvány maradékcukor színezi az amúgy feszes, életteli és vidám képet. Remek arányok, de talán jobb vagy nagyobb ennél már nem lesz. (Szükségtelen különösebben ecsetelni, mekkora vétel ez mostanában....)

Welcome back! A nyárnak vége és ezernyi teendő vár rám az őszi időszakban (részben emiatt is voltam távol...részletek hamarosan). Nem rég alkalmam nyílt rá, hogy több kiváló 2011-es száraz tokajit összekóstoljak több fontos pincétől. A kóstoló tehát egy időben történt (a pontok így értendők). Az első etapban két olyan pincét fogok áttekinteni, akik az elmúlt években talán a leginkább meg tudták közelíteni az elegancia magasabb fokait (méghozzá elérhető árban, az árérzékenyek kedvéért). Egyikük furmintban, másikuk hársban nagyon erős, de összekacsolja őket az, hogy löszön sokkal több biztató élménnyel szolgáltak eddig.

A Bott Pince Tokaj-Hegyalja meghatározó kisbirtoka. Egyike azon műhelyeknek, ahol a legnyitottabb hozzáállás mellett a jövő legtisztábban definiált borstílusai hoznak gyönyörű virágokat. Főszerepben természetesen a termőhelyek vannak, de a Bott édes borokat kóstolva is az az érzés kerít hatalmába, hogy teljesen újszerű árnyalatok bontakoznak a Bodó-műhelyben. Bott Judit és Bodó József borai a makulátlan tisztaságra épülnek. Soha nem keresték a feltűnést. Hozzáállásuk nélkülöz mindenféle erőltetett, öncélú viszketegséget, helyette mindig sokkal jobban örülnek a közösségi sikereknek. Ez is része az említett tisztaságnak, és a visszafogott marketing ellenére érdekes módon, ha külföldi szakemberek Hegyaljára látogatnak, Demeter Zoltán, Szepsy István mellett egyre inkább ezt a birtokot is ugyanazzal kíváncsisággal keresik föl. Igazuk van. Az új, nem rég letöltött 2012-es tételekből kóstoltam a hétvégén a pincénél:

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Illatban tűzkős, szúrós ásványok, szikra, kovás komolyságú minerális buké. Levegőztetve tropikális elemek is vegyülnek bele. Ízben is a termőhely jegyek csípős, tüzes jegyei marnak a nyelvbe. Alkoholja sem csekély. Sajátos citrusosság, gyógycukorkás íz. Alkotói mégis ziláltnak hatnak. Nincs rend a kortyban. Gyógyszeres ízmaradék, nyers lecsengésében is, és savak szinte citrimpótlós ízt hagynak maguk után. Nagy tehetség lenne, a termőhelyet magában hordozza a bor, de valami mégis elbillenti. Nem szép, nincs egyensúly, nincs szerkezet.

Egyre inkább úgy látom, hogy a kezdeti nagyberuházásokkal alapított, s valóban innovatív nagypincék után, ma inkább a kis családi borászok alakítják Hegyalja történelmét. Az ő kezükben van egyre inkább a kulcs; olyan borminőségek tudnak megszületni általuk a kisebb mérvű piaci nyomás révén, aminek egy jelentős része szükségszerűen külföldön realizálódik inkább (sajnos vagy nem sajnos). Így sajnos a boraik gyorsan elfogynak idehaza, látszólag kis lépésekben fejlődnek, de ezeknek a világszínvonalú minipincéknek a hátterében bizony óriási küzdelmek, mindenen átívelő erejű családi és a szemmel sokszor alig érzékelhető közösségiség, baráti összefogás húzódik meg. – Olyan dolgok ezek, amitől egy kis birtok sikeres vállalkozás tud lenni, de az adóbevallásban nincsenek rá kitöltendő pontok.
A Bott Pince friss tételeiről ebben az évben már sokszor írtam, de az ő stílusukra mindig kellemes élmény rácsodálkozni:

Végül annyira hosszúra nyúlt a Tokaji Löszös jegyzethalmaz, hogy az olvasókat kevésbé próbára téve a nem tokaji mellékszereplőknek külön posztot szenteltem (nyilván a lösz volt a közös pont a borokban, de nem éreztem annyira szervesen a tokajiakhoz kapcsolódónak őket). Nem szerepeltek rosszul. Két jó nevű Szekszárdi és az egyedüli jegyzett pannonhalmi pince vett részt az eseményen, méghozzá rögtön kisebb sorokkal. Alapvetően a vörösek ezen a fronton izgalmasabbaknak tűntek. Kíváncsisággal kóstoltam végig őket is.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Idén szeptemberben is sikerült összeterelni Hegyalja löszön remekelő borászait, akik tavaly először szenteltek közös rendezvényt a sajátos talajtípusnak. A lösz alapvetően a Tokaji-hegy körül meghatározó talajtípus (és alapkőzet), mely a hegy nyugati oldalán, Tarcal felől is számos igen jó fekvésű dűlőnek ad hálás, évszázadok óta keresett, jól művelhető szőlőtermesztési közeget.
A rendezvény tavaly is szépen sikerült. Akik képesek voltak a borok mélyére tekinteni, azok szerintem megtalálták a löszborok sajátos árnyalatait, érzékeny bájait, törékeny kecsességét. De az ilyen rendezvények pont azért jók, mert vitaindítóak, a borok mellett jól el lehet beszélgetni borásszal, fogyasztóval, ki mit gondol stílusnak, valós kontrasztnak.