Kicsit hamar elszaladt ez a hónap. Annyi volt az írnivaló (Tokaj tehet róla), hogy  a hóelejéről kicsit lecsúsztunk a Jóvétel sorozattal. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy így a 12. részre (egy év után) már sajnos nagyon rohamosan fogynak az eddig el nem sütött tételek. Próbálok a lehető legnagyobb gonddal figyelni, hogy mi az ami eddig még nem volt, de szót és helyet érdemel ebben a kényes borkategóriában. Sok bor került már be újabb évjáratokkal is, illetve vannak borászatok, melyek állandó résztvevői lettek a sorozatnak (a teljesség igénye nélkül: Royal Tokaji, Heimann Zoltán, Bussay László, nagyon dicséretes módon teszik ezt, hisz nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a jó, 2000 körüli borok mezőnyét erősíteni idehaza).

Szép sötét rubin szín a borászat első, nem 100 % portugieserében (+KFR+CS). Illatban a portugieser fiatalos, pörkölt kávés aromáit lehet fölismerni azonnal (vakon biztos annak mondanám). Mellette kompótos, meggyes, cseresznyés illatok, talán szilva... Sima felszínű, egyszerű, de mégis gömbölyded, gördülékeny vörösbor. Nem az a fajta, amin elmerengünk órák hosszat, meg szálazgatjuk napestig a rétegeit, de világos, hogy nem is olyannak készült. Finom, délies tanninok és visszafogott savak, jóleső, vidám gyümölcsök, közepesnél rövidebb íz. Őt tényleg csak inni kell. Nem szeretem ezt a klisészerű kifejezést, de talán az ilyet szokás beszélgetős bornak hívni (?), vagy csak rezignáltan kortyolgatni belőle párat egy nehéz nap legvégén.

Hergerék kizárólag Portugieserrel foglalkoznak. Láthatóan nem hozta őket lázba sem a '90-es évek Cabernet-őrülete, sem a túlbarrikolt múlt, ők maradtak a borvidék hagyományos fajtájánál. Friss rosét is abból készítenek, ám vörösborként nem a szokványos, nőies, primőr hatásvadászatra hajtanak. Emlegetik, hogy az éttermek, nagykereskedők sokszor fölvont szemöldökkel fogadják 2010-ben a 2007-es Portugieserüket, de tudni kell róluk, hogy ők igazán komolyan veszik ezt a fajtát, érlelt vörösborként hozzák forgalomba, úgyhogy aki egyedi, tartós Portugieser-kalandra vágyik látogasson el hozzájuk.
Színe áttetsző, halványbordó, egyértelműen piros. Látni rajta a kor jeleit, nyoma sincs a megszokott lilás árnyalatnak a széleken. Illata intenzív, a (számomra) jelleges őrölt kávé után fajsúlyosabb fajtákat (Merlot-t) idéző piros bogyósok, ribizli, meggy, majd szilva érezhető. Kortyban zamatos, telt, de savai azért izmosak, ételt kérnek. Nagyszerű ihatóság, mégis van teste is.
Óriási meglepetés visszakóstolni 5 nap múlva. Nemcsakhogy stabilan áll a bor, de elegáns szilvalé, kókusz és kávé áramlik a pohárból. Még zamatosabb, még gömbölyűbb, még teltebb érzetű lesz és még finomabbak a savai, nagyon ízletes rumosszilvás, cseresznyés sütis lecsengéssel. Finom, kerek tanninok, gazdagon gyümölcsös vörösbor, melyet hétköznapi vacsoráinkhoz bármikor bátran nyithatunk.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).