Nem szeretem mikor valaki kijelenti, hogy „ez a bor nem jó, sza*r” stb...még akkor sem ha netán van valóság alapja. Egyrészt mert talán a létező legszubjektívebb dologban foglal állást, mellyel más érdeklődőben ébreszt előítéleteket. Másrészt abba a borba esetleg valaki beletett apait-anyait, szívét–lelkét. – Bár van, akinek, ez se nagyon számít... Harmadrészt pedig személy szerint én a jó borokat keresem, nem a rosszakat. Ezekről szeretek beszélni is, írni is. Minek írnék negatív dolgokról, rossz élményekől? - sok esetben más is megtarthatná magának; hasznosabb lenne, mert így a lényegről, a jóról, az önálló véleményformálásról tereli el a figyelmet a laikus fejében, amire egyikünk sem kapott fölhatalmazást!
Mitől lesz jó egy borblog? Hát az biztos, hogy nem a szőrszálhasogató leírásoktól, nem is a nagyképű kommentektől, nem a szakbarbárhoz méltóan szűkmarkú pontozási rendszertől vagy az erőltetett humorú nickektől. A mi célunk természetesen nem a tökéletes borblog létrehozása volt, nem is az óriási népszerűség megszerzése. Kicsit érzékenyebben, kicsit több áhitattal próbáltunk valami őszinte dolgot létrehozni, ami a szép borok adta élmények megéléséről, csodákat rejtő pincékről, lenyűgöző tájakról, valós értékeket képviselő borászokról szól. Nem csupán a hozzáértő réteg számára.... Sőt.
2006 nem csak a borkészítés kapcsán volt kiemelkedő év számomra. Ekkor kezdtem el ismerkedni a minőségi borokkal is. Balla Marcitól akkoriban kaptam gyógyíthatatlan fertőzést, amikor a kertészetin, harmadév őszi félévében terepgyakorlatokon pukkantottuk szép sorban a dugókat az egyetemi busz hátuljában. Akkor jöttek az első haveri kóstolások is, mindenféle témákban: kékfrankosok, merlot-ok, cabernet-ek stb, és persze rögtön óriási szakértőknek hittük magunkat... A helyszín Gürtler Laci barátunknál vagy az Emmaus Kápolnában, a Gellérthegyen vagy Bükkszentkereszten Marciéknál volt, ahol anno egy aszfalton landoló, ihatatlan édes merlot-val intettünk végső búcsút a pancsolmányoknak (ez azóta már legenda). Aztán ezeken a kóstolásokon az ivászat helyett egyre inkább a megismerés varázsa, a tanulás fontossága vette át a főszerepet, és elsőszámú fórummá vált számunkra, ahol megvitattuk meglátásainkat. Majd végül 2 év múlva szerencsét próbáltam, és ha már a fertőző, inspiráló embereknél tartunk, itt kell nevesítenem Csorba Gábor kollégámat, akinek szárnyai alatt az egyik legnagyobb hazai borkereskedésnél volt szerencsém saját szárnyakat bontogatni. Rengeteget tanultam mellette nem csupán a hazai borokról, nemzetközi trendekről, stílusokról, hanem a kereskedelem fogásairól, a vásárlókkal való kommunikáció nüansznyi, ám annál jelentőségteljesebb gesztusai terén is. Hihetetlen sokat jelentett, hogy egy rövid, de annál inspirálóbb fél évig mellette tanulhattam. Ám nem sokkal utána a Csocsós, bazilikai üzlet bezárt.pár éves intermezzo után a sors aztán végülis úgy hozta, hogy ismét a Bortársasághoz szegődtem 2012-től. Most úgy érzem, ennél dinamikusabb, izgalmasabb boros munkahely nem nagyon van itthon.
Marcival kezdtük ezt a blogot is, mégis szakítás lett a vége, a borkészítésben keresi ma a számításait a Balaton északi dombjain. Sajnálom, hogy már nem ír itt. Közben megújult ez az oldal is, és 2014 elején napvilágot látott az itt fölhalmozott jegyzetekkel egy kalauz, Tokajról. Mikor a tiszteletpéldányomat a kezembe fogtam, úgy éreztem, ez eddig a legjobb dolog, amit valaha csináltam. Biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen kiadása...
Szeretek borokról mesélni. Izgalmas kihívás emberekhez megfelelő borokat, borokhoz megfelelő embereket keresni, s ha kicsit is azt látom, hogy a két oldal helyzetét ezzel valamelyest előrébb vittem, akkor a sajátom is jó irányba tart.
