Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Kevéssé előtérbe tolt, hazai nemesítésű fajta. Tokaj kapcsán egyre több borásztól, szakírótól halljuk, hogy burgundiai mintára Tokajban is valójában 2-3, igaz termőhelyközvetítő fajtára (átláthatóságra) lenne szükség. Szegényebbek lennénk Kövérszőlők, Zéták és Kabarok nélkül? Számomra ez közel sem triviális kérdés (még?). De bajban lennék mondjuk akkor is, ha valaki azt kérdené, miben is állnak a Zéta fajtajegyei? A Hímesudvartól kóstoltam Zétát nem rég. Meglepően illatos, légies volt. Ez a Balassa-féle sokkal súlyosabb darab (vannak, akik szerint a legtöbb Balassa bor nem annyira az eleganciáról, inkább a túlérett jegyek súlyáról szól; én kedvelem a stílusukat). A kedvező évjárat novemberének elején szüretelték. Tömény és jellemzően késői szüretes az illata: érett, kukoricás jegyek mellett egészen barackos, aszús, illetve érződik még a bor legmélyén valami érdesebb ásványosság is. Ízében a late harvest műfajhoz képest hosszú és krémes. A szakavatott társaságból némelyek 5 puttonyos szintet harsognak, s valóban: a honlap szerint 197 g/l (!) a maradékcukra; én mondjuk érzetre 120-at mondtam volna, de akkor ezért érezni mégis hosszúnak. Az egyensúly néha valóban elmegy picit az édesség irányába (néha meg a 8,1-es sav, azért nem kevés). Összességében tetszett.

Nem rég volt egy céges kóstoló, ahol újdonságokat néztünk végig. Szerencsémre tokajiak voltak többségben, ezért gondoltam, leírom a tapasztalatokat szépen sorjában. Régi kedvencem, Balassa István borai voltak köztük is a legszebbek, legnívósabbak. Zömmel 2009-es borok kerültek a talpaspoharakba, és egységesen elmondható, hogy nagyon szép dűlőjegyekkel rendelkező száraz borokat sikerült ebből a remek évjáratból a palackokba zárni a borásznak. A megszokott széles szerkezet, hatalmas potenciál, tiszta egyensúly a borokban (érdekes volt ugyanazon a napon megismerkedni két ennyire eltérő szortimenttel, mint a világfajták felé húzódó Sauska és az abszolút limitált szériás, hagyományos elveket szépen követő, dűlős Balassa borok). A kis pince Mézes Mály Furmintjára úgy tűnik, mindig érdemes odafigyelni! De nem ő az egyetlen... Kivételesen rövid, érintőleges benyomások következnek.

Itt a hiperes akciók miatt kicsit elment a kedvem a jóvétel sorozattól (ha egy bornak van egy értéke, nem tudom, miért kéne ezt akciókkal leverni, dehát a vásárlói kultúra sajnos ilyen), de azért októberre is próbáltam összegyűjteni néhány jó árú érdekességet. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.

Sok lényegtelen apróság okán lehetőségem adódott, hogy részt vegyek két kóstolón is, amit a Bortársaság „vezérkara” szervezett. Mind időben, mind témában jelentősen eltérő kóstolókról van szó. Sajnos folyamatos időhiánnyal küszködvén, csak most tudok írni és most is csak az első kóstolóról.