Mindig remek vétel Bárdos Saci (bármely...) édes bora, s ha már közeleg karácsony, akkor feltétlen nyíljon minden család asztalán desszertbor is Tokajból! Nagyon koncentrált illat, kifejezett szamorodni jelleg, némi illóval. Ízben mély, hosszú, nagyon intenzív és koncentrált bor, melegséggel, az évjárat eltéveszthetetlen, krémesen édes textúrájával. 

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Szerettem 2008-at. Akkor is, ha ebben az évjáratban újabban rendre csalódnom kell a száraz tokaji sorokban ennél az évnél rendre fel-felbukkanó határozott kukoricásság miatt. Pedig fiatal formájukban hogy szerettem a mérsékelt idő okozta szép savkaraktert, a meleg őszutó okozta nagyszerű édeseket is. Aszúban az egyik legszebb évjárat: hosszan eltartható, savgerinces aszúk és késői szüretek, melyek közül ezúttal négyet Furmintfan kollégánál kóstolhattam meg a minap. Milyenek is tíz év múltán egy nagy tokaji évjárat késői szüretei? Négy műfaj, négy stílus mentén kóstolgattunk:

Gyakran eltűnődöm, ha már ennyit írok Tokajról: vajon hányan ihattak az olvasók közül mondjuk az elmúlt hónapban édes bort...? De akárhol járunk a világ jelentős édesboros borvidékei közt, így vagy úgy a felszín alatt ott kísérti a pincéket korunk, a mai piaci trend anomáliája: nagyon magas árszínvonalon is sokféle édes bor készül, de mégsincs igazán kereslet rájuk. Elképesztő tradíciók, hihetetlen izgalmas (és drága) technológiák nyomán kerülnek a boltok polcaira, de a többség mégsem kíváncsi rá. A cukor kommersz ellenség, fehér méreg kategóriába került párszáz év leforgása alatt. Azt szoktam viszont mondani, nyilván főként Tokaj kapcsán, hogy ezek a borok tipikusan azok, melyeket meg kell érteni, melyekhez kicsit meg kell érni. Egyszerűen más tudatállapotot követel tőlünk és ebben nem demokratikusak. Ám ha egyszer becsípődik egy tokajinak az íze vagy egy téli estén van szerencsénk egy igazán komoly portóihoz, akkor biztosan nem felejtjük el az ízét soha többé. Ilyet azért a technológiai borok nagytöbbsége nem tud: meddig emlékszünk egy ezer forintos bornak az illatára, zamatára? Talán percekig, egy-két napig? Tokaj, Mosel, Rheingau, Sherry, Sauternes sok száz éve ejti rabul az értő közönséget, rang jelentett fogyasztásuk. Márpedig érteni valamit, érteni valamihez, az önmagában olyan kincs, ami ranggal, intellektussal jár.

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

Érdekes volt a 8-as Amicus után pár héttel kóstolni. Bár Bárdos Sarolta, a borász fölhívta rá a figyelmem, hogy szebb a 8-as változat, de érdekelt már régebben is a 7-es. Illatban kissé tompa (Nobilis boroknál ez nem ritka), benne barack, körtebefőtt, marcipán, pince. Sokat emlegetjük édes tokajiak kapcsán az alkotórészek, ízek összhangjának fontosságát. Itt most a cukor mennyiségre ugyan kevesebb (107 g/l), de érzetre markáns, alkoholból több (12 v/v %), viszont savakból vajmi kevés van a borban, elbírna sokkal többet is (forró év hatása lehet?). Az is lehet, hogy változott a bor a palackozás után. Az alkotórészek kicsit elkezdtek önállósodni benne. Így a savak enyhesége miatt ez most inkább fülledten mézes, mint üdén gyümölcsös, az alkohol szerepvállalása miatt inkább szamorodnis, mint late harvest cuvée-s, a számomra megszokott Nobilises süteményes jegyekkel, némi érett, aszalt sárgabarackkal díszítve. Nincs ezzel baj. Határozott édes érzete miatt nem étkezés után, hanem inkább csakúgy friss gyümölcsök (eper, körte, narancs vagy ezek süteményei) mellé ajánlom, melyek kiegészítik a savakat. Aki ezt a kicsit mélyebb, bágyadtabb édességet kedveli, annak nagyszerű élményt nyújt az Amicus/07. A 8-as verzió viszont fényévekkel túlnőtte elődjét részletgazdagságban.

Kicsit reflektálva a korábbi, Orsolya Pincés bejegyzésemre - bizony nem példanélküli, hogy házasok, a másikat erősítve eredményesek tudnak lenni egymás mellett a szakmában. Bár míg az Orsolya Pincénél Tarnóczi Zoltán és Turcsek Orsi meglátásom szerint kicsit felosztják egymás közt a terepi és pincei munkákat, addig Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) és Molnár Péter (Patricius Borház) különálló ültetvényekben, egymástól független pincében és márkanév alatt készítik eléggé eltérő vágású, remek boraikat. Mivel Bárdos Saci is megtisztelt személyes látogatásával az üzletben, egy bolti kóstoló keretein belül, s nagy rajongója is vagyok némely borának, ezért mindeképp szerettem volna rá is szánni itt egy írást.