Hívogató muskotályos virágillat. Ízben kellően telt, harmonikus sav-cukor összkép, és eleinte az alkohol sem bánt, de végül másodpercekkel a lenyelés után azért persze befűt. Így is a szebb, letisztultabb muskotályok táborát erősíti, a fajta kedvelői szeretni fogják ezt is.

Najó, ez most már kezd kóros lenni. Lassan minden poszt tokajról és a Királyudvarról szól. Ígérem, ezen hamarosan változtatunk, de ha már megtiszteltek e nagyszerű lehetőséggel, s részt vehettem a Terroir Club és a Királyudvar felejthetetlennek ígérkező közös bemutatóján, akkor miért ne írnék róla... Pláne, ha olyan meglepetések is terítékre kerültek, mint a Lapis aszú 2003-ból és 2006-ból. Az ambiciózusan szerény külföldi befektető, Anthony Hwang volt jelen, s osztotta meg velünk gondolatait. Sok érdekeset mesélt az egyik legnívósabb, legnagyobb reményű tokaji pince titkairól.

16 v/v %-nyi alkohol. Az nem piskóta. A dugó kihúzása előtt ez az első paraméter, ami fölkelti az ember figyelmét. Ismerünk somlói (meg tokaji) termelőt, akinek így is sikerül egyensúlyt teremteni a fehérborokban, no de etyekiről még nem hallottam. Ez így vagy nagy bukta lesz, vagy merész, nagy dobás. Előző évjáratában a Sauvignont is, Chardonnayt is nagyon szerettem tőlük. Enyhe illatában nem a harsogó bodza meg csalán, hanem déli gyümölcsök és alma, mögöttük némi mogyoróvaj kandikál ki (hordó?...pedig ez elvileg nem volt fahordóban). Hazudnék, ha azt mondanám, az alkohol nem lenne domináns az ízben (is). Huhh, ahogy ezt a mondatot leírom, még mindig perzseli a szesz a nyelőcsövem. Sok, kicsit nekem sok, de a fás jelleg és a keserűmandula még zavaróbb. A SBL frissességéből, jó savaiból, fajtajegyeiből nem sokat érezni. Kár, pedig markáns a test, szép hosszú az utóíz, de a roppanó savak nélkül ez a bor nálam sajnos nem lesz nyári szomjoltó.

Az a meglepő és megtisztelő helyzet állt elő, hogy májusban egy rövidke "szakmai hozzászólás" formájában publikálták gondolatmenetemet az egyik vezető bormagazinban, a Decanterben. Nyúlfarknyi cikk, s nem jelent ez semmivel sem többet annál, ami, de mégis nagy örömmel fogadtam, mikor itt, a házban az egyik szomszédos kávézóból átjött a felszolgáló lány és a borokról való önfeledt beszélgetés közepette megemlítette, hogy "Ja és olvastam itt tőletek a mostani Decanterben valami üzletvezető írását is..." (:
Jó a téma, várjuk mi is a kommenteket majd. E-mailben érkezett anno a megkeresés, hogy a borászok, borszférában tevékenykedők fejtsék ki véleményüket a magas alkoholtartalmú borok kapcsán. Megtettem (bár akkor azt hittem, csak pár sor fog bekerülni az általam beküldöttekből) itt a TM-n a vágatlan verzió!

Korábban már többször szóba kerültek itt, a TáncolóMedvén az Orsolya Pince érdemei. Februárban jártam náluk Ostoroson (hivatalból), a pincében, ahol a borokat kóstolva a szerelem első látásra című giccset élhettem át Pinot-juk és Tehéntáncuk kóstolásakor. Meghívásomra, pár napja viszonozta az üzletben Turcsek Orsi a téli látogatást. Bemutatta néhány friss tételüket az érdeklődőknek is. A közönségsiker mellett (azon fölbuzdulva) én is méltatnám szép boraikat.

Részben botritiszes, töppedt bogyók is kerültek bele, ami már az illatban felhívja magára a figyelmet: komoly fehérbor vagyok! Ízre nem is a megszokott hagyományos rizlinggel találkozunk, egyrészt a hihetelen magas alkoholtartalom, másrészt a botritiszes jelleg miatt. Elképesztően tömör, vastag, sokoldalúan értelmezhető fehérbor ez megint. Betölti az ember száját a sokféle íz, a sokféle érzet és a bonyolult zamatok kavalkádja egész egyszerűen tökéletes!

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!