Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

Halvány citromszín. Eleinte hidegen köves, mélyen minerális, kristályos buké. Aztán kréta, üledékes kőzetek, banán és más trópusiak, körte és fehér szőlő primersége jelenik meg (egyértelműen jelezve fiatalságát). Végül fehér virágok csodás tisztasággal adják bájait. Elsőre (a pincétől) szokatlanul krémesnek éreztem, melyért egy kis új fahordó lehetett a felelős. Aztán napokkal a bontás után ez a savak mögé, háttérbe vonult valahogy (?) és egyáltalán nem éreztem már zavarónak. Előbújt viszont belőle némi elegancia is végre, melyet elsőre hiányoltam. A Határi Hárssal kóstoltam parallel, annál valamivel vastagabb. Ízben a hordó kesernyéje mellett az alkohol is jobban fűt benne. Nagyon hosszú, kicsit lomhább, zsírosabb a Határinál, ami szerintem kissé az elegancia rovására megy. Talán túl nagydarab?
Kicsit mást vártam a korábbi évjáratok megnyerősége után. Aztán simán lehet, hogy ez idővel átformálódik valami szebb dologgá. Ilyen is van. Nekem azonban jelen állapot szerint az Előhegy (és a Teleki, Határi Hárs is) sokkal megnyerőbb, kecsesebb, elegánsabb képet mutatnak az izgalmas 2011-es Bott-sorból. 6+/7

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Repülnek az évek, lement a tizedik Etyeki Pincefesztivál is nem rég. Mi pedig Lacival most voltunk ott először (erre mondjuk nem vagyunk büszkék). Remekül megszervezett hétvége, ahol a sok fontos borász (Demeter Zoltán, Bott Frigyes, Maurer Oszkár és Balla Géza azért nem megy el minden fesztiválra) mellett gyermekprogramok, komoly neveket fölvonultató koncertek csalogatják egy borvidék szívébe, Etyek legfontosabb csomópontjaihoz a látogatókat. Színvonalas honlap, magyar borászválogatott, fesztiválbuszok, pezsgő mint fő téma. Rókusfalvy Pálék megmutatják, hogyan kell összerántani egy közkedvelt és sikeres borfesztivált.
Persze a főváros közelsége is sokat jelent, a recept pedig valahogy így fest: a helyi pincék, boros helyszínekhez hozzárendelnek néhány Etyeken kívüli pincét, hogy minden pohárba jusson borból ilyen is, olyan is. Következzen néhány töredékes jegyzet a fesztivál boraiból:

Beosztásom miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy ki kell-e hagynom ezt a kóstolót (sorban a második Alkonyi-estet, - az rossz lett volna...igaz annyira nem lehet rossz, mint a helyettesítendő kollégáknak, akiknek bokaficama, sérvműtétje, nyelvvizsgája volt eközben). De ahogy a poszt is mutatja, sikerült eljutni. Ezeken a kóstolókon mindig akad számomra (legalább) egy olyan ritkaság, melyért különösen is nagy a kísértés, hogy befizessek és ott legyek. Az elsőn még a sok új név mindegyike, de hamar egyértelművé vált, hogy az előadó gondolatai, személete talán még a boroknál is többet adnak hozzá ezekhez a kóstolókhoz. A másodikon egy akkor is föláldozott, nagyon limitált 2007-es Exczelencziás volt, aztán a 93-as aszúk közt csak ilyesmi volt (igaz a fölbecsülhetetlen értékű Szepsy érdekelt a leginkább). A kilencvenes évekig visszanyúló Muscat Luneles kóstoló alatt sajnos én is külföldön kóstoltattam. Most pedig a (régóta nem kapható, de nem rég korlátozott tételként újra forgalomba kerülő) 2007-es Szerelmi bizsergette leginkább a nyelvem hegyét. Svédországba került a tétel nagy része, s én így pont lemaradtam róla. - Így aztán az egyedüli Szerelmi volt mostanáig, melyet ezidáig nem ismertem.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Nem csak korrepetálás végett tűnt tanulságos programnak ez a kóstoló. Még a laikusok fejében is az a kép él, hogy egy aszút márpedig nem szabad frissen meginni, azt évekig tárolni kell. Nincs vége a bevezetőposzt kérdéseinek sorának: Milyen ízűek az évtizedekig érlelt új stílusú aszúk? Mennyit veszít vagy nyer ezzel a bor? Egyáltalán meddig tanácsos ezeket tartogatni? Kapom meg sokszor a kérdést vevőktől, akik gyermekeik születési évéből tennének el 18-20 évre friss aszúborokat. Bevallom, én sem igazán tudok erre válaszolni. Arról van képünk, hogy a régi eljárással készülő old-school (szupermarketes) aszúk milyenek lettek évek múltán... A citrusosabb, magasabb savú és cukortartalmú, alacsonyabb alkoholú és oxidáltságú modern aszúk viszont inkább fiatalon varázsolnak el minket (Lehet, hogy ebben piaci kényszerek is benne vannak? Vagy vajon tényleg nem szükséges huzamosabban érlelni hordóban, majd palackban egy aszút a forgalomba kerülés előtt? S vajon mennyire piacos egy friss 6 puttonyos aszú?). Fejlődésük lefutásáról kevés még a tényleges tapasztalatunk. Nagyon kíváncsi voltam, mivé lettek 18 év alatt, felnőtté válva e borok.

Hat aszúbort kóstoltunk most meg '93-ból. A leírások elején dőlt betűkkel szedve Alkonyi László bevezető gondolatait vettem kölcsön (kivételesen diktafonnal is készültem, mert sejteni lehetett, hogy sűrű információáradat fogad).

A közelmúltban különböző boros fórumokon erőteljes viták bontakoztak ki az ún. "nagy magyar vörösökkel" kapcsolatban. Jómagam általában csak távolról figyeltem a vitát, aminek két oka volt. Az első, hogy egyik táborba tartozónak sem igazán vallom magam, mert szeretem ezeket a borokat (is) megkóstolni, sőt sokszor inni is. A másik, hogy nem hiszem, hogy egy stílust elegendő olyan érvekkel elítélni, hogy "nem ízlik". Mert legyünk őszinték, a fő érv sokszor ez.

A 2007-esek közül az egyértelmű kedvencem volt a fiatal szekszárdi borásztól (bár mindenki a Cabernet franc-t méltatja inkább tőlük). Nagyon jó adottságú dűlő (minden bizonnyal), melynek borában a cabernet fűszereit a merlot kompakt gyümölcsössége szépen lekerekítette mindig.
A kékfrankoshoz hasonlóan sötét tónusú bíbor szín. Érdekes, markáns fűszeresség a diszkrét illatban: bors, fűszerpaprika, ánizs, mák. Nem hétköznapi ez az aroma, melyet ebben az évben is inkább a cabernet ural. Viszont a - 2007-eshez megint hasonlóan - Merlot-s ízben érett alapanyagot érezni, méghozzá határozottan. Erőteljes alkoholédesség, és ismét meglepően nagy test (15 v/v %). Markáns, rághatóan telt, zamatos mediterrán hangulatú bor. Buja és zabolátlan ital. (A 7-es valamivel jobban tetszett, de így is megcsillagozandó tétel.)