Kora ellenére vidám, kedves és vonzó virágossággal, narancsos palackbukéval kényeztet. Ízben is kifejező tokajdry jelenség, sóssággal, hosszúsággal. Sima, tiszta és rétegzett dűlős bor, mely komplex és szép arányokkal bír, a termőhely mellett friss gyümölcsökkel. Profizmus árad minden cseppjéből.

Nehéz volt vele mit kezdenem. Az vakon is átjött, hogy nem egy szokványos furmint. Színben aranyló, illatban egészen furcsa gumicukros, üdítőitalos, kevéssé természetes aromák. Ízben köves, füstös, elsőre Somlót juttatta eszembe, és eléggé kusza szerkezetet mutatott. Érett tercier jegyei mellett a gyümölcsök igencsak elfogytak mára, de ennyi év után ez persze nem meglepő.

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Megjelent az AszúGlass és én alighanem még soha ilyen büszke nem voltam semmilyen szakmai projektemre. El sem tudom hinni, mennyire szeretik és vonzónak látják ezt a poharat. Pontosan ezt a hatást igyekeztem becélozni, és látom, ahogy az emberek tekintetét megigézi, ahogy nézik az üres majd aszúval töltött kelyhet, aztán megfogják és nem akarják elengedni, és birtokolni akarják. Pedig féltem, hogy nem értik majd: kézzel készült pohár, drága lesz, mindenki tart majd tőle (mi van ha eltörik?), de láthatóan a pohár eleganciájával és teljesítményével kivívta magának a sikert és a szakma megbecsülését egyaránt. Elképesztő napokon vagyok túl: december 8-án és 9-én Tarcalon, 10-én, az AszúDay-en Tokaj városában, majd december 11-én, 12-én és 14-én Budapesten mutattam be az új poharat. Múlt hétfőn a sommelier-szakma előtt, kedden pedig szokásos évi TM20-as kóstolónkon, ahol ezúttal tehát 2003***** kerül a poharakba.

Az egyik legjobb dolog, ami Tállyával (és tulajdonképpen Máddal is) történt az elmúlt 10 évben az az, hogy elindult a TR Művek. Az érdekes az, hogy már az indulásuk utáni évben az első TokajGuide-ba is bekerültek. Mivel felületesek voltak a tállyai ismereteim akkor, emlékszem, Homoky Dorkára bíztam, hogy a tollat végigvezesse Tállya izgalmas borászatain (így lett ő a guide első és egyedüli vendégszerzője egyébként), és egy külön fejezetben ő már bemutatta a 3 szemtelenül fiatal pesti kötődésű alapítót és borászatukat a spirál kötésű 2014-es kiadásban. Azóta tulajdonosból kettő maradt, Szamosújvári Pál és Mátyásfalvi János, Pali felesége, Kada Anikó az érző lelke lett a TR brandnek, Uliczki Dénes pedig a motorja. Mind jóbarátok, tele életörömmel, optimizmussal, lelkesedéssel, amik nélkül lehetetlen ma Hegyalján talpon maradni. 

Tavaly lett 30 éves a Pajzos. Ennek kapcsán több izgalmas tematikus kóstolásról tettünk említést, részletes jegyzeteket hasábjainkon. Talán kevesen tudják, de a francia tőkével alapított nagyborászatot bátran nevezhetjük a borvidék legnagyobb birtokának, hisz a két dűlőben (Pajzos és Megyer) összesen nagyjából 200 hektár képezi a cég tulajdonát (igaz ennek csak egy része terem), évente 350000 palackos produkcióval. Ebből adódóan amolyan állatorvosi lóként is tekinthetünk erre a birtokra: ami itt történik, az kicsit igaz a borvidék egészére is sok esetben. Lemérhető sokminden a borok árazásában, a termékportfólió súlypontjain, benne immár a pezsgő megjelenésével stb. Fontos változás tavaly óta, hogy birtokigazgatói poszton új kapitány vette át a kormánykereket Kolozsváry-Kiss Árpád személyében, aki Laurent Comas után sok tekintetben átkalibrálta a birtok napi szintű működését az első céges átvilágításai óta. Most nézzük meg közelebbről aktuális választékukat!

Mindig értékelem, ha egy pince szép csendben, különösebb hivalkodások nélkül teszi a dolgát, és közben hű az elveihez is. Hegyaljáról több példát is lehetne hozni azokból, akik így dolgoznak. A Dobógó például soha nem akarta túldobogni az elmúlt évtizedekben a borvidék (elég tompa) alapzaját. Korai aszúikért rajongtam, és keveset beszélünk róla, de a TokajDry műfajban is a pionírok közt voltak. A Dobogó Furmint ugyanis 2003 óta minden évben elkészül! És soha nem akar több lenni, mint ami: egy korrekt árú alap száraz tokaji bor, ami megéri az árát. A legutóbbi hasonló vertikális napján (2018 ősz) Fiáth Attila emlékezetes facebookos kirohanása azt a harsány kritikát fogalmazta meg a tokaji furmintról, hogy úgy érik, mint Barbara Streisand. Azt nem állítom én sem, hogy minden furmint eszményi módon fejlődne a palackban, de pont azért tanulságosak az ilyen retrospektív kóstolások, mert megmutatják, melyik évjáratban mire képes a fajta, a termőhely, a borász, és szépen kirajzolódnak a különbségek, korlátaink, hogy tudniillik vannak olyan évjáratok, amikor a furmint lehet igazi csoda szárazban, és vannak évek, amikor sajnos 1-2 év alatt fogyasztandó bort is alig-alig ad. Nincs ebben semmi gond, nem kell szerintem ebbe semmi többet beleképzelni, mert bizony máshol is így megy ez. A Dobogó úgy kezdte el mindennek az értelmezését, hogy egy korrekt alapbort le tudjon tenni a fogyasztó asztalára, lehetőleg minden évben, és pont. Lássuk, melyik években jutottak ebben a munkában 20 év alatt legmesszebb…

Közelegnek az ünnepek. Boldog lennék, ha ez a néhány hét édes tokajiak mértéketelen fogyasztásáról szólna itthon és/vagy külföldön (az AszúGlass-projekttel igyekszem kicsit helyzetbe hozni a borvidék legfontosabb borítpusát), de a nap végén tisztában vagyunk vele mind, hogy száraz korszakot élünk. Itt is van a száraz november, amit rögtön kihasználva a TokajDry műfajról igyekszem fátylakat lelibbenteni ezzel a néhány kortárs vakon kóstolt tétellel (2017 és 2022 között mozogva). Lesz benne új név és lesz olyan is, amit már májusban is teszteltünk. Kinél milyen minőségek kerültek palackba az elmúlt pár évjáratban? Melyik palackra essen a választásunk, ha egy ütős furmint kell? Mindig a csillagos pincéknél találjuk a csillagos minőséget? Hol tart a natúr movement Tokajban (Tállyán)? Lássuk huszadik vaktesztünk eredményeit!

Aki a közösségi média felületein aktív, bizonyára szembejött vele a hír: James Suckling Magyarországra látogatott, vélhetően egy jól ismert, nagyobb termetű hegyaljai pince ráhatásával, és ha már itt járt, Egerbe is vitte az útja odafelé vagy visszafelé. Balladai homály fedi az okokat, mindenki spekulál (biztos így volt, biztos azért hozzájuk ment), Gál Tibor beszámolója szerint tényleg rejtély, hogy miért éppen az ő pincéjükben és a St. Andreánál kóstoltak, amit Lőrinczék annyival egészítettek ki, hogy korábban bort küldtek ugyan Sucklingnak, írt is róluk, és ennyi. Lényegtelen. Bárhogy is volt, szépen megsorozta mindkét egri pincészet borait 90+ pontokkal, világszínvonalúnak ítélve azokat (korábban is szoktam azért mondani boros körökben, hogy JS mintha 100 helyett 110-es skálán pontozna, jelentsenek azok a 97-98 pontok bármit is, de természetesen ez már csak merő rosszmájúság). Bízzunk benne, hogy valóban sokakhoz elviszi a magyar bor hírét ez a siker; ha valamire, erre mindenképp alkalmasak lehetnek ezek pontszámok. A St. Andrea is felettébb megörült és büszke a nemzetközi feedbacknek, s ha már így alakult, a róluk elkeresztelt pesti borbárban be is mutattak egy izgalmas válogatást a szóban forgó tételekből. Nézzük is ezeket a csúcstámadásokat közelebbről!