Két év távlatából visszatekintve simán ki merem jelenteni, hogy az elmúlt 30 év legproaktívabb és legbátrabb húzása a borvidéken alighanem a Nagy Tokaji Borárverés megszervezése volt. Persze ha létezik hazai bortípus, melyhez a borárverések világa jól közelíthető, az alighanem a tokaji. Én így gondolom. Pár hete egy elismert étterem sommelier-jével beszélgettünk a témáról, és úgy döntöttem, ideje kicsit a mélyére ásni, hogy a tények és számok mezején mit tud felmutatni egy árverés Tokajban. Burgundiában 150 éve árvereznek borokat hordós tételekben, világsikertől kísérve. A fekete öves borisszák körében bizonyára Burgundián túl Bordó, azon belül Sauternes, esetleg édesebb rieslingek jutnak először eszükbe, hisz ezeknél létezik becsülhető piaci érték, melyet mondjuk egy 30-50 éves palack hordoz, és ami aukciósházak számára is érdekes lehet ilymódon. A Tokaji Borlovagrend hat éven keresztül rendezte meg éves árverését. A legutóbbit 2018-ban, noha a kezdeti szándék hagyományteremtő volt. Azóta csendesebb üzemmódra váltottak, de nézzük meg kicsit közelebbről, hogy ez a hat esztendő milyen tanulságokkal és sikerekkel szolgált egy alternatív értékesítési csatorna mentén Tokaj számára. Le is vezetem, miért mondható el, hogy van ok hinni benne, hogy nagy történetek íródhatnak Tokajban az aukciók hangulata mellett.

Nem ismerős…? Ez mondjuk azért is lehet, mert a borok jelentős része exportra kerül. De talán Evinor Pince néven derenghet a történet. Azok között a borászatok és címkék között rémlik föl számomra is, mellyel nagyon sok üzlet polcain találkozhattunk a 90-es évektől napjainkig. Bizony Sárospatak egyik első családi pincéje ez, mely mostanra Simkó Családi Pince néven immár két generáció munkássága nyomán készíti borait a 27 saját hektár egy részéről (Tolcsva és Sárospatak közötti dűlőkről). Simkó Kitti pedig elvégezvén iskoláit, olaszországi inspirációk után immár ugyancsak a borász szakmát űzi és kamatoztatja azt a családi borászatban és vendéglátásban; hisz a történelmi pince felett egy szép panzió is épült a Rákóczi vár és a Bodrog közötti városrészben.

Orosz csapattal kádártúrán jártunk nem rég Hegyalján. Kalina Gábornál a házi kolbász nem maradt ki most sem, de műhelyének bejárása, a kádár szakma finom, tállyai fogásainak, jellegzetességeinek megtapasztalása után ellátogattunk Demeter Zoltánhoz, akinél Kalina akác, illetve tölgyfahordós borokat lehetett összehasonlítani a Holdvölgy 2018-as furmintjain keresztül (érdekes: valahogy a pincénél mindig az akác kedvességét szeretem jobban, de Pesten a tölgy volt a nagyobb bor pár hete). Közben kóstoltunk friss tételeket is, közvetlen a palackozás előtt: a 19-es tartályminták közül a birtokbor már most a legígéretesebb a sorban, a Szerelmi megint simább, remekül bemutatja a löszt, és ezúttal 500 liternyi Boda került akác hordóba, amit érzésem szerint még kicsit simítani kell szerkezetben. Ezt követően a kóstolóteremben néhány palackos tétellel folytattuk: