Véget ér a furmint február. Talán lehet Önök közt olyan, aki már kicsit unja is. A mai posztban a furmint szó sem fog szerepelni, megígérem. Ja, de: Furmintfannál kóstoltunk pár hete: az első körben 4 sauvignont kóstoltunk (hármat a jobbak közül a nagyvilágból, a 2013-as évből), ezekről a borokról lesz most szó. Világfajtáról beszélünk, azaz nagy biztonsággal termeszthető gyakorlatilag bármely borvidéken, de a magasiskolából mégis a hűvösebb vagy mérsékelt termőhelyek jutnak róla eszünkbe (Loire-völgy, Marlborough stb). Van (még legalább) egy óriási csúsztatás és prekoncepció a fejekben, mikor a fajtáról van szó (a macskapisi és egyéb csacskaságok mellett): „a jó sauvignont egy éves koráig kell meginni”. Vannak reduktív iskolák és mainstream sauvignon-stílusok, ahol ez igaz is lehet, de ma 3 olyan komolyabb klasszist fogunk bemutatni, melyek tanítani valóan cáfolnak rá a szerencsétlen városi legendára:

Aligha van világfajta, mely kiismerhetetlenebb lenne a Pinot noirnál. A misztikum, ami Burgundia terroirközpontú gondolkodása mentén körülveszi a fajtát rendkívül sok feladványt, fejtörést okozott már borászok százainak, borkedvelők ezreinek. Mire azt gondolná az ember, hogy érti a Pinot-t, hirtelen jön megint egy szemérmetlen árú grand cru, ami csalódást okoz, rögtön utána egy Bourgogne bor, ami enyhíti a fájdalmat, sőt elégedetten ismerjük fel benne az egyéniséget (mintha értené az ember). De a helyzetképet tovább kuszálják az újvilági trónövetelők is.

Mitől is lesz sikeres egy szőlőfajta? Mitől lesz egy sikeres szőlőfajtából világfajta? A három fehér testvér közül a legszínesebb világpolgár a Sauvignonból lett. A Chardonnay és a Rajnai is több útlevéllel rendelkezik, szépen meg tudják mutatni a termőhelyi jegyeket is, van nekik európai, ausztrál (magyar) stb referenciájuk bőven, de mégis a Sauvignon tudott a legvidámabb, legüdébb maradni, bárhonnan is kóstoljuk. Nem veszi magát véresen komolyan, és én ezért szeretem annyira. Ha súlyos borra vágyom, Chardonnayt bontok, ha elegánsan izgalmasat, akkor Rajnait, ha mosolyogni akarok, csak a Sauvignon...!

Az örök sauvignon etalon most sem hibázik egy másodpercre sem. Ismét hiperintenzív az illat: bodzavirág, citrusok, grapefruit. Határtalanul élénk, szuper, ropogós savak. Penge, friss, eszméletlen egyedi élményt nyújtó fehérbor. Etalon.

Illatban ismerős grapefruit, passió gyümölcs és más friss déli gyümölcs hiperintenzív összjátékával mutatkozik be. Frenetikus buké! Ízben erőteljes fókusz, a korty közepén bámulatosan tömör, rétegzetten citrusos (lime, grapefruit), gyümölcsös, feszes és elképesztően lendületes Sauvignon. Sokminden történik a kortyban! Hosszú végjáték, cizellelált ls csiszolt tapintású savak, mindene a helyén. Nagyon izgalmas fehérbor. Élmény magában, étel mellett is, péntektől úgyis tavasz van....

Nem voltam ott a Vincén, Bott Juciéknál metszegettem és töltöttem a kellemes hétvégét (természetesen nem bántam meg). Most a MikroVince keretein belül a mesterkurzusok egyik legsikeresebbjét az új-zélandi kóstolót újrázta a magazin szerkesztősége, mely fölkeltette érdeklődésemet (amúgyis keveset írunk külföldi borokról), így befizettem a kóstolóra.
Új—Zélandról egyre többet beszélünk egyébként. Sauvignon blanc-ról legtöbbször, Pinot noir-ról másodszor, csavarzárról harmadszor, és arról, hogy újabban a természethű szemlélet mennyire átitatta az egész ország borágazatát (mintha az újvilági felhozatal egy titkos kedvence lenne a többség körében).

Gyümölcsös, vágott füves illat. A Loire-völgyieknél zamatosabb, de végén a fajtajelleges Sauvignonos savak, a citrusosság a lenyeléskor szépen munkálkodnak.

Abban a szerencsés cipőben járhatok, hogy a főnököm támogatja továbbképzésemet borok terén. (Szándékosan nem mondanám meg, hol is volt alkalmam tanulnom, meg milyen fokon mennyiért stb, nehogy kulisszatitkokat áruljak el.) A lexikális tudás átadására, az előadók változó hitelességére amúgysem kívánnék kitérni. Ám a legnagyobb haszna ezeknek a fejtágításoknak kétségtelenül az, hogy az ember rengeteg olyan etalon-borral ismerkedhet meg, melyek tökéletesen megmutatják egy fajta jellemzőit, és melyet viszont amúgy nem vennék le a polcról (sokszor nem is fizethetném meg). Esetemben ez pont azért is igaz, mert ezek mind világfajták külföldi borai, melyek általában uniformizált, fajtajelleges profilját mutatják meg az adott bornak. Bevallom őszintén: nem az ilyen borokat keresem, mégha ezekből lehet is az alapokat legjobban elsajátítani. Nem értettem egyet az előadókkal abban, hogy ha (pl.) egy (magyar, általunk is talán legtöbbet méltatott) Rajnai nem hozza az unalomig ismételt fajtajegyeket maradéktalanul, akkor az már nem is igazán jó Rajnai. Miért kéne beleolvadnunk a nemzetközi palettába? Miért nem a kiugrás a cél? De persze örültem, hogy megismerhettem párat a nemzetközi etalonok közül. Alább bemutatnám az én benyomásaimat ezekről a borokról.