Ahogy a Szólóról szóló posztból kiderült, Berecz Stephanie-nál is jártam a napokban, ami az emberre valahogy mindig hatással van. Ez most is így volt. Zsolti és Stephanie még mindig olyan csoda, éteri összhangban táncolnak együtt mindenféle porondon, hogy az már szinte művészet. Mindent elmondtunk vagy leírtunk róluk korábban: szárazban a legelegánsabb löszös villanások, pezsgőben is egyre szebb eredemények a palackban és most van nekik egy 13-as aszújuk, amit karácsonykor a műfaj rajongói biztosan nagy örömmel fognak inni (én idén szentestére 2010-es Kikelet aszút fogok bontani, ez biztos). S hogy milyenek Stephanie 2018-as szárazai...?

Érettebb jegyek mindenhol, mélyebb szín. Krémes íz, kukoricás, érett zamatú édes tokaji, viszont az évjáratnak köszönhetően aszús mélységeket is képes villantani: teltség, krémesség, hosszú és összességében izgalmas édes tokaji.

Igazi ritkaság az önálló Kabar, pláne édesben. Virágos, tokajis, tiszta, korrekt, de visszafogott, nem igazán kifejező illat. Krémes, telt, hosszú íz, gazdag korty, magas cukorral. Vakon is érezhető, hogy komoly cucc. Viszonylag kevés sav, de csodaszép így is.

Amikor egy éve elkezdtem kigondolni a TokajMagic tematikákat, az volt a legfőbb rendezőelv, hogy olyan történeteit, értékeit mutassam be Tokajnak, amik talán szinte maguktól értetődően, nyilvánvalóan ott vannak a szemünk előtt, olykor sokat beszélünk is róla egy közösen kibontott forgalmi tétel mellett, többünknél az alapműveltség része Tokaj kapcsán, de mégsem tapasztaljuk, élvezzük péládul azt, hogy a tokaji bor eltartható, érlelhető. Hogy fejlődik a száraz tokaji bor a palackban? Több évjáraton keresztül egy adott terroir miképpen mutatkozik meg a borban? Mi a különbség lösz és vulkanikus termőhely között? Miben tekinthető jobbnak a hárslevelű, mint a furmint vagy éppen fordítva? Az első őszi Magic keretein belül egy kicsit emberfeletti hőstörténetet dolgoztunk fel. Csak épp a szerény és végtelenül alázatos Szilágyi Laci nagy tettei a Szilvölgy rekultiválásában nem kapott még mozifilmet. Pedig akár kaphatna is. Talán majd egyszer.

Magabiztos, intenzív, profi, szép fajtajelleges muskotályillat. Nem lehet nem szeretni kedvességét, hízelgését. Ízben is szépséges arányok, komoly tartalommal, tisztasággal, hosszúsággal, sok-sok primer gyümölccsel tele. Érezhető cukortartlom, de remek egyensúly, dús, telt, szinte harapható korty. Izgalmas, korrekt late harvest bor, a behízelgő fajtából, mindenkinek, aki szereti.

Körtepürés, almapürés illat. Ízben a cukor ráül mindenre, nem igazán érezni a borban más alkotókat, mint a cukor vaskos, bár nem túl kifejező idomait. Lehetne ez a műfaj egyébként izgalmas Tokajban (félszáraz és édes közt), de nehéz kategória és több feszes íz kellene talán még hozzá a korty végén.

Dűlőszelekció Tarcalról. Ám ez az a típusú furmint, mely leginkább a hordóról szól, rumos, puncsos jegyekkel. Ízben cseresség, erős hordó íz, kesernyés lecsengés. 

Zöldalma és körte illata érezhető. Könnyed, friss, üde, íz, viszonylag enyhe savak, szép hosszú lecsengés. Nem túl komplex, elég egyoldalú száraz furmint, de az évjáratból szép testtel.

Matyisák Gábornál 2015-ben jártam először. Azon kevés tokaji pincék egyike, melynek létezéséről országos borverseny eredményei révén értesültem (ilyen is van). Lertam akkor is, hogy csendes, szerény figurája a tarcali közösségnek, lassan építgeti birtokát, de tele van szép tervekkel. S amellett, hogy hordókat és más szép kádár termékeket is készít, az eszencia készítésében, gyűjtésében találta meg az örömeit, céljait Hegyalján. Csak saját eszenciából 14 évjárata van, s ezek nagyrészt még elérhetőek nála (konvencionális alapborai egyértelműen alá vannak rendelve a legmagasabb minőségű aszúkülönlegességeknek). Szakmájából fakadóan talán nem lep meg senkit, hogy szereti hordóban érlelni borait, melyre pár extrém 99-es kísérletet mindjárt be is mutatunk. Eszencián belül pedig szűrt és szűretlen verziókat is kóstolhatunk nála, ha szerencsénk van:

Furmintfan azzal a szándékkal hívta össze a társaságot, hogy kóstoljuk meg együtt a friss, aktuális 2017-es Kikelet sort, s ha már így együtt vagyunk, akkor a már oly sokszor szóba került Moric Projekt hazai képviselőit is vegyük hozzá. Roland Velich köztudottan az autentikus kisborászatok amolyan nagykövetévé lépett elő, azon túl, hogy burgenland meghatározó borászatát viszi (igen komoly Blaufrankisch-okkal). Szervez maga körül oktatást, fiatal borászok és sommelier-k számára fejtágítást (rengeteg referenciabor kóstolásával). Közben pedig járja a Kárpát-medencét és szüntelenül keresi a kicsi, de izgalmas, hiteles terroirborokat. Ezek közül az első magyar tétel Homonna Attila Peres-dűlős furmintja lett, amit Kis Tamás somlói bora és a Villa Tolnay fehérbora követett. Ezek a borok a világ legkomolyabb éttermeinek borlapjára tudják így eljuttatni az olyan szavakat, mint Balaton, Tokaj, Somló.