Tállyán folytatjuk bornaplónkat. Éless Mimi és Tamás 2019-től ráléptek a teljesen natúr útra. Noha vannak mások is Hegyalján, akiknek voltak és vannak is kénmentes, szűretlen, derítetlen, spontán erjedt boraik, a Szóló esetében ehhez mára biodinamikus gyakorlat is párosul (Demeter minősítéssel 2 év átállással, amit a Biokontroll ellenőriz). Egy út, ami kezdetben nehéz, komoly (és drága) buktatókkal járhat, ha valami félresiklik. - Ám ha megvan az áhított formula és hozzá a bevált mozdulatsor, onnantól minden adaléktól mentesen leegyszerűsödik a képlet, és a bor valóban magától születik a világra, beavatkozások és mesterséges anyagok nélkül. Száraz borokról szól egyelőre a fáma (a kénmentesség édes borban alighanem lehetetlen, de javítson ki, aki másképp tudja). 2019 ehhez az átálláshoz ideális év volt: minden bortípusban remek év, ellenben 2020-al, ahol volt feladvány a tenyészidőszak alatt a szüretig bőven. Két dűlő száraz borát kóstoltam premier előtt: a 2019-ben natúr szűzterméssel már debütáló Hetényt ás a Dukátot.

Az első generációs borászok közös platformjaként indult el 1999-ben a Pannon Bormíves Céh. A szerveződést tíz komoly hazai családi pince indította, valószínűleg az egyik legrégebbi hasonló egyesület, ami minőség mentén definálja önmagát és a magyar bort. Noha az évek alatt kicsit elhalkultak, a Pannon Bormustra sem nagyon kerül napirendre. Pedig annak kérész életű megújulási törekvései egy pillanatra beengedtek némi nemzetközi levegőt kis hazánk igencsak ellaposodott borversenyeinek terébe. Hagyományos évvégi karácsonyozsára minden decemberben összeverődik a sok neves borász, hogy bevonva a szakmát, borkedvelőket, kicsit visszatekintsenek az év történéseire. Balla Géza, céhtag lett ugyebár az év borásza, Szabó Edit Bussay László emlékdíjat kapott, Mészáros Gabriella pedig megindító módon emlékezett meg az idén fájdalmas hirtelenséggel minket itthagyó Sánta Zoltánról, aki tényleg óriási űrt hagyott maga után ebben a közösségben. 

Szűretlen furmint. Fás, krémes, meleg hatású buké. Ízre is vastag, krémes, széles, puha és kiss és laza szerkezetű. Némi lendület és finesz jót tenne neki, kissé az évjárat kerekedik felül a boron.

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy ott lehettem a már tavaly is komolyan átszervezett, örvendetesen magasabb színvonalra emelt Pannon Bormustra díjátadó gáláján. Ezúttal ugyanis nem a későbbi Budai Gourmet Fesztivállal kötötték össze az eredményhirdetést, hanem gyakorlatilag az összesítés után szinte azonnal, a Gerbaud Házban, az Onyx által megálmodott étkek kíséretében olvasták föl az aranyérmesek listáját (így sajnos a kereskedelmi kontrollpalackoktól el kellett tekinteni, pedig az tavaly szerintem jó ötlet volt).
Ahogy arról már nem rég beszámoltunk, három magyar és hat külföldi zsűritag erősítette idén Pannonhalmán a bírálók csapatát (Kató András, Romsics László, Mészáros Gabriella, Alder Yarrow, Isabelle Legeron, Jamie Goode, Tara Q Thomas, John Szabo és Wojciech Bonkowski). Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tehát idegen nyelveken is lesz visszhangja a múlt heti eseményeknek. Ezen a héten a díjátadó május 12-ei tapasztalatiról számolok be én is több részben.

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

November végén kaptam a meghívást erre az exkluzív bemutatóra, ahol ezidáig gondosan titkolt csúcsvöröseket lepleztek le napjaink talán legígéretesebb dél-pannon borászatától, a Sauska Pincétől. Mikor először a címet olvastam: ’Sauska Korai’, naívan azt hittem, ez biztos valami laza, „útómártonnapi”, 2010-es kis ízelítő lesz, aztán a linkre kattintva olvastam, a pince fiatalos hangvételű blogján, hogy ezzel bizony eléggé mellélőttem....egész pontosan 8-10 évvel mellé.

Nehéz a Sauskáról is újat mondani. Telnek-múlnak az évek, és egyre többet és többet hallunk róluk. Marci szokta mondani, hogy rosszat még nem nagyon ihattunk tőlük, ami azzal a nagy kihívással jár együtt, hogy ennek a szintnek újra meg újra meg kell felelniük. Pár év alatt bekerültek egy olyan borvidék elitjébe, amely elsőként ébredt a rendszerváltást követően. Márpedig a jól bejáratott 2-3-4 nagy névvel parallel csak nagyon keveseknek sikerül valóban érvényesülni, piaci helyet szerezni. Sokaknak tört bele a bicskája, sokan azóta is küzdenek, a Sauskának hamarabb sikerült talán ez, mint bárki másnak bármi hazánkban. Mi csak elképzelni tudjuk, mennyire lehet ez nehéz feladat, de a Sauska Krisztián által verbuvált Kúcs Gyula birtokigazgató mellett dolgozó Latorczai László főborásznak és csapatának a precíz, gondos technológiai hozzáállással, a jó termőhelyek (Kopár, Ördögárok, Makár stb) kiválasztásával, a jól fölépített borszortimenttel és a letisztul arculattal a Sauska Pincészet számára úgy tűnik, tényleg nem létezik lehetetlen.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!