Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

Már korábban beszámoltunk róla: szeptemberben elindult - a Borbarát fájdalmas széthullása után némileg új vizeken járó - Alkonyi László ’100 % Tokaj’ oldala, mely számunkra is nagyon örömteli fejlemény, de érzésem szerint egyelőre várni kell, mire igazán hangosat szól ez az egész. Persze ismerve a szerző radikális és kompromisszumkerülő szemléletét (elég az első bejegyzéseket átfutni), biztos, hogy akinek van füle, meghallja és érti a mélyről jövő súlyos üzeneteket, a problémákat, melyeket mindig is kendőzetlenül feszegetett Alkonyi László. Egyelőre érzésem szerint inkább a maroknyi lelkes vájtfül és persze szakmabeli követi figyelemmel az egyébként nagyon értékes weboldalt. - Reméljük azonban, hogy hamarosan szélesebb közönség is kíváncsi lesz a nagy jelentőséggel bíró pozitív kezdeményezésre, mely értelemszerűen legkivételesebb borvidékünk múltjáról, jelenéről és persze jövőjéről szól…annál is inkább, mivel az oldal a kétnyelvűséget is kitűzte maga elé célként.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).

Az egész történet onnan indult, hogy még egy évvel ezelőtt sikerült rálelnem Pécsett Szepsy István első Nyúlászójának, ennek a régi klasszis száraz, dűlős Furmintnak egy utolsó kövületére. Akkor nem éreztem még magamban elég elszántságot, fölkészültséget, hogy meg merjem venni (tartottam az évjárattól is), de azóta utána olvasgattam, s mivel a vinotékában azóta is megvolt a palack, édesapámnak meg pont arra volt dolga nem rég, így mégis lecsaptam rá (egy 5-ös Szent Tamás még most várja gazdáját, akit érdekel, írjon, elmondom merre van, viszont cserébe én is ott lennék fölbontásakor). Hozzácsaptuk még az egy korú, szintén első Szerelmi Hárslevelűt Demeter Zoltántól és egy évjáratazonos Királyudvar birtokbort, mely szintén a fenti két borász munkája (ők a bolt eldugott szegleteiből kerültek elő egyébként), elkerülhetetlen volt, hogy ne így együtt kerüljön ki belőlük a parafa. E három 2005-ös száraz tokajival a poharakban arra a kérdésre kerestük hárman a válaszokat, meddig jutnak a legszínvonalasabb tokaji pincék nagyra becsült száraz (dűlős) fajtaborai egy visszafogottabb, hűvös, csapadékos, országosan közepesnél gyengébb, Tokajban mondjuk közepes/átlagos évjáratból (?).

(2011. február 13, 10.00, Tokaj)
Izgalmasan írta az élet tokaji hétvégénk dramaturgiáját. Szombaton két nagybirtokot tekinthettünk meg, melyek együttvéve több mint 150 hektárosak, vasárnap viszont területre kisebb (7, illetve 6 ha-os), de legalább olyan magas színvonalon működő két borászathoz látogattunk el. Az a végkövetkeztetés jött ki nekem a végére, hogy aki szeretne megismerkedni Tokaj legigazabb értékeivel, annak Szepsy István legyen az alfa, az első lépcsőfok (az örök mérce); ám mégis valahol ott zárul be ez a kör, ahol a borászat maga a folyamatosan tovább és tovább gondolt ideológiák vegykonyhája is egyben.
Demeter Zoltánhoz természetesen szintén mindenképp el akartam jutni (legalább) egyszer személyesen. Így a látogatás után szeretném azt remélni, nem egyszeri élménynek kell lennie ennek. Sokkal bensőségesebb, meghittebb volt a nála eltöltött néhány óra...amik az ő monológjai mellett másodperceknek tűntek, mégis felért egy Tokajt körüljáró, több évtizedet bemutató történelem órával. Egyik helyen sem volt átlagos a fogadtatás, de ő azonnal sokkal személyesebbé, közvetlenebbé, meghittebbé próbálta tenni az egészet. A lehető legkivételesebb, legkomplettebb borélmény. (Próbálom nem lelőni a poénokat előre...aki őszintén szeretne eljutni hozzá, vegye föl vele a kapcsolatot időpont ügyében. Személyesen sokkal egyértelműbb minden.)

Nem telt még el fél év sem, mióta Demeter Zoltán legutóbb jelentkezett 2008-as boraival, s máris itt vannak az első 2009-esek. Meglepett, de ő mindig meglep minket valamivel (mondhatni, mást sem csinál). Kicsit a márciusi bemutató folytatása, második fölvonása volt a tegnapi este. Már tavasszal is tett utalást sok újdonságra: kizárólag tartályban nevelkedő dűlős furmint, egy titokzatos „nem tokaji” projekt, a készülő vörösbor (nyilván másik borvidékről), stb....hát most eleget tett ígéreteinek, s elhozta őket egy újabb kóstolóra. Szárazak, édesek, csupa sajátos bor, rengeteg tíz pont környéki, felejthetetlen tapasztalat, melyek közül talán a külön-külön is teljesen egyedi dimenziót jelentő 3 főbort vártam leginkább. Aki mindkét rendezvényen részt vett, annak bizonyára teljesen összeállt már a kép a nagyszerű borász filozófiáját, ars poetica-ját illetően. Aki nem volt ilyen szerencsés, azoknak íme egy kis ízelítő. Aki pedig (joggal) úgy érzi, nem elég ennyi, vagy esetleg nem kóstolt még személyesen Demeter Zoltánnal, javaslom, mindenképp pótolja a hiányosságokat! (Vajon én már csak tokaji borra fogok 10 pontot adni...?)

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.