József Attila gondolatát vette kölcsön a borász a Kempinski Hotelben megtartott elegáns, egész estés, ültetett bemutatójára, mely lassan igazi ünnep és hagyomány (igaz a jövő évinek elmaradásáról a 14-es évjárat már döntött, s az utána következő már Tokajban lesz). Ahogy minden évben, most is nagyjából teltház volt. Kár, hogy más borász nem nagyon szervez hasonlót, az érdeklődés láthatóan meglenne. Demeter Zoltán munkásságát az elmúlt egy-két évben rengeteg kritika és vegyes visszhang kíséri. Különösen a tavalyi bemutató váltott ki zajos ellenérzéseket a maradékcukros, alkoholos egri Cabernet franc-okkal (árban dűlős tokaji borai fölött). De a korábbi évjáratok palackos érésére is hallhattunk elmarasztalást itt-ott… Persze kritikákat az kap, aki látványos dolgokat tesz le az asztalra; aki meghúzza magát a háttérben az nem, vagy éppen ő az, aki a leghangosabban ítélkezik. Lássuk a most napvilágra és polcokra kerülő újdonságokat.

Emlékszem a legelső Szerelmire, amit kóstoltam: a 2006-os volt az. – Magas alkohol, koncentrált és súlyos testű bor volt. Rajongtam akkor érte. A dűlő történetét 2005 óta írja szárazban a borász és igen izgalmas esettanulmány mindegyik évjárat a maga nemében. Nincs ez másképp a sokat ekézett 2010-es évjárat esetében sem (mely az egyetlen száraz bor volt Demeter Zoltántól ebből az évből). Azt kell, hogy mondjam, ezzel a verzióval lehet, hogy nem járt messzebb a borász a nagy száraz tokaji bor képétől, mint 2006-ban, sőt friss savai, vibrálása egy izgalmas inverze a korai Szerelmiknek. Mégis izgalmas bor tudott válni az utolsó palackomból, egészen 2013-as elfogyasztásáig.

Két nap szellőzés után nyílik ki igazán fantasztikus illata: intenzív, aromás, érett, zöld déli gyümölcsök. Virágméz, gyümölcs nektár, propolisz, lime és narancs. Szépséges illat. Tavasz óta mintha még fiatalodott is volna (semmi korosság nem érződik illatán, sőt a petrol tavasz óta eltűnt a listáról)!

Ízre vitális és nagyon izmos savérzet. Szálkás atléta alkat. Nem egészen élmentes, de mégis hosszú, és a végén ásványosan sós hárslevelű. Van benne egyfajta vonzó, hűvös ridegség. Ne lepődjön meg senki, hogy ez a bor csontszáraz és kicsit hasít. Nem egy feminin bor. A gyenge évjárat és az ezzel járó kor viszont nyomokban sem ül ki a borra máig. Rengeteg friss és érett citrusra épül a bor hangulata. Van mögötte mégis igen szép tartalom, rágható gyümölcsösség is bőven. A jó termőhely 2010-ben is képes a csodára (739 palack készült belőle. Az Onyxban a libamájjal kínálják.) 7

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Nem olyan rég egy délután alkalmával volt lehetőségem végigkóstolni több 2011-es tokajit. Nagyszerűnek érzem azt a változatosságot, amit ez a jónak értékelt száraz boros évjárat elhozott dűlős és alap borok tekintetében! Nem rég a GaultMillaun azonban (bármennyire is rajongója vagyok Tokajnak) már hangot adtam annak, mennyi bizonytalanságtól tudnak szenvedni az alap száraz tokajiak, ha az ember kicsit nem figyel oda (pláne Wachau precizitása mellett volt lesújtó a kép).

Az előzetesen kiírt ültetett, individual tasting sajnos elmaradt, de haramadik személyként, bloggerként talán még izgalmasabb volt kívülről látni egész közelről, hogyan fordul rá egy brit éttermes, borboltos egy új stílusú tokaji borra, a borász személyiségére. Élmény volt látni a befogadás szintjét, a borok közti árnyalatok érzékelésének a szintjét. Legyen itt most annyi elég, hogy sokak szemében lehetett látni a meglepetést: „Ez Tokaj?”.

Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Beosztásom miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy ki kell-e hagynom ezt a kóstolót (sorban a második Alkonyi-estet, - az rossz lett volna...igaz annyira nem lehet rossz, mint a helyettesítendő kollégáknak, akiknek bokaficama, sérvműtétje, nyelvvizsgája volt eközben). De ahogy a poszt is mutatja, sikerült eljutni. Ezeken a kóstolókon mindig akad számomra (legalább) egy olyan ritkaság, melyért különösen is nagy a kísértés, hogy befizessek és ott legyek. Az elsőn még a sok új név mindegyike, de hamar egyértelművé vált, hogy az előadó gondolatai, személete talán még a boroknál is többet adnak hozzá ezekhez a kóstolókhoz. A másodikon egy akkor is föláldozott, nagyon limitált 2007-es Exczelencziás volt, aztán a 93-as aszúk közt csak ilyesmi volt (igaz a fölbecsülhetetlen értékű Szepsy érdekelt a leginkább). A kilencvenes évekig visszanyúló Muscat Luneles kóstoló alatt sajnos én is külföldön kóstoltattam. Most pedig a (régóta nem kapható, de nem rég korlátozott tételként újra forgalomba kerülő) 2007-es Szerelmi bizsergette leginkább a nyelvem hegyét. Svédországba került a tétel nagy része, s én így pont lemaradtam róla. - Így aztán az egyedüli Szerelmi volt mostanáig, melyet ezidáig nem ismertem.

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!